Egy fogadással kezdődött [befejezett]

Huszonhatodik fejezet

Mivel az előbb posztoltam egy kihívást, és már megírtam ezt a fejezetet, úgy döntöttem megleplek vele titeket! Remélem mindenkinek tetszik majd (Főleg a türelmetlenebbeknek)!
Jó olvasást mindenkinek! <3

Sirius Black

Jelenleg épp a klubhelyiségünkben ültem és a beadandómat írtam. Igen, én. Caroline mellett, ha nem volt kész a beadandóm, nem számíthattam sok jóra, főleg most, hogy hormonális problémái vannak a baba miatt. A mi babánk miatt.

Végül egy fáradt sóhaj után úgy döntöttem, tartok egy kis pihenőt, hisz az sosem árt. Természetesen attól még befejezem az Átváltozástant. Ezalatt a rövid lazsálás alatt hagytam, hogy a gondolataim messzi-messzi vigyenek, vissza a napra, mikor Caroline és én bejelentettük a Tekergőknek és a gyermek érkezését.

***

Egy szombati délután Caroline-val kézen fogva sétáltam be a Kövér Dáma portréján. A klubhelyiségben csak pár diák lézengett, de azok is csodálkozva néztek először szívszerelmem hollóhátas nyakkendőjére, azután magára a lányra, végül az összekulcsolt kezeinkre. A jelenetet szinte senki nem tudta hova tenni tekintve, hogy szinte az egész iskolában elterjedt a szakításunk híre. A történetet kiszínezve, de minden diák tudta.

A Tekergőket már előzetesen összehívtam a hálókörletünkbe, így nem ért nagy meglepetésként, hogy ott várakoznak. Még Lily Evans sem, aki a karácsonyi bál óta barátnője lett James-nek, s ezáltal a fiú mindenhova vitte magával. Ellenben Caroline habár tudta miért jövünk ide, kissé összehúzta magát.

- Sziasztok! - köszöntötte őket halk hangon.

Evans egyből odaszaladt hozzá és megölelte, s Remus is hasonlóképp üdvözölte. Én addig egy Disaudio-t elmotyogva némává tettem a szobát egy esetleges hallgatózó számára.

- Nos... - köszörültem meg a torkom. Nem igazán tudtam hogyan kezdjek hozzá. - Van egy nagyon nagy hírünk.

- Nem hír, hogy újra együtt vagytok, srácok! Mind tudtuk, hogy előbb-utóbb újra össze jöttök. - motyogta Potter.

- Egyáltalán nem erről akartunk beszélni, úgyhogy fogd be. - dörrentem rá, de a szemem éreztem; mosolygott.

- Na akkor, halljuk miért kell ezen a szép, napsütéses napon, ebben az izzadságszagú fiú barlangban kuksolnunk. - mosolygott Evans.

- Mint mondtam, szeretnék veletek megbeszélni valamit. Vagyis inkább a tudtotokra hozni. - motyogtam zavartan. Idegességemben a tarkómra vezettem a kezem, s kissé megvakartam azt. - Én, nos.. öhm... Line? - néztem segítségkérően a lányra.

Caroline idegesen vezette rám a tekintetét, de az ismerős barna szempárban vidámságot véltem felfedezni. Elmosolyodott zavarodott arcom láttán, kezét pedig újra összefűzte az enyémekkel. A barátaimra vezette a tekintetét, s mint mikor Dumbledore irodájában voltunk, egyszerűen csak kimondta:

- Terhes vagyok.

Volt ott mindenféle reakció. Féregfark legurult az ágyról, s hangos puffanással zuhant a padlóra. Evans a szája elé kapta a kezét, könnyes szemét pedig a párosunkon jártatta. Remus tátott szájjal nézett először Line-re, aztán rám. James... James egyszerűen csak hozta a formáját. Pár pillanatig ő is tátott szájjal bámult, végül mire felfogta mit is jelentenek Caroline szavai, felpattant, és minden felnőttséget kukába dobva kezdett el ugrálni, azt kántálva, hogy:

- Nagybácsi leszek, nagybácsi leszek! Úristen, el sem hiszem! Megtanítom majd a gyereketeket repülni! És kviddicsezni! Sőt mi több, a csínyek rejtelmes világába is beavatom! Úristen, nagybácsi leszek! - kiabálta boldogan, kipirult arccal.

Mindenki döbbenten nézett a fiúra, főleg Evans, akinek az arcáról valami olyasmit lehetett leolvasni, hogy "Te Szent Merlin! Ennek az idiótának vagyok a barátnője?" . A döbbenet csak úgy fokozódott, mikor James elkapott kettőnket Line-val és szorosan magához húzva megölelt.

- Lily, gondolj bele. - kezdte Remus. Evans rá nézett. - Ha te leszel terhes, mi lesz a reakciója? Kiszalad a világból? - mind felröhögtünk, Evans pedig vöröslő arcát a tenyerébe temette, miközben valami olyasmit motyogott, hogy "Nem, akkor én fogok!"

Összességében, mind egész jól fogadták.

***

Felröhögtem az emlék hatására. James egyszerűen rosszabb volt, mint egy gyerek és Evans is sokszor megjegyezte ezt, de minden ellenére olyan szerelmetes pillantással nézett rá minden alkalommal, mikor meglátta, hogy az hihetetlen.

Újra magam elé húztam a pergament és felfrissülve kezdtem el körmölni a McGalagony által feladott feladatot. Remus szőke haja bukkant fel az éppen kinyíló portréban, aki levágta magát mellém, s onnantól kezdve ketten írtuk a beadandót.

Minden barátom közül neki voltam a leghálásabb. Segített ott ahol tudott (természetesen a többiek is), támogatott lelkileg mikor eszembe jutott, hogy talán nem leszek jó apa, s nem ítélt el egy pillanatra sem. Nem akart megverni, pedig mindenki közül tőle számíthattam esetleg ilyen reakcióra, hisz Line régi, jó barátja volt. Talán még Caroline testvéreitől várhattam ilyet, de furcsamód egyikük sem rontott nekem egyszer sem "Most a szart is kiverem belőled!" felkiáltással.

Talán épp ez volt az az indok, ami Caroline-t és engem arra sarkallt, hogy ne egy, hanem két keresztapát válasszunk a kicsinek. Remust és Jamest.