Egy fogadással kezdődött [befejezett]

Hatodik fejezet

Caroline Frey

- Mi volt ez a jelenet a könyvtárban, Caroline? - ült le velem szemben a szőke hajú barátom, és vigyorogva rám kacsintott.

- Pontosan mire gondolsz, Jimmy? - néztem rá enyhe mosollyal az arcomon, majd a fülem mögé tűrtem pár hajtincset.

- Blackel. Mit csináltál te a könyvtárban Blackel?

- Erre én is kíváncsi lennék. - jelent meg az bátyja mögött Rebecca, s kíváncsi tekintettel nézett rám.

- Semmi és semmit srácok, tényleg. - nevettem fel, ők meg beletörődötten néztek rám. Tudták, hogy ennél többet nem fogok mondani.

***

- Caroline. - suttogta a fülembe a szőke hajú, barna szemű szerelmem, Arthur Wood.

- Mondjad, Arthur. - néztem rá mosolyogva, s egy óvatos puszit nyomtam a nyakára.

- Szeretlek. - mondta, majd megcsókolt.

- Én is szeretlek. - suttogtam két csók között.

Arthur és én a tavalyi tanév végén jöttünk össze, a kapcsolatunkat végig titokban tartottuk, rajtunk kívül senki nem tud róla. Bár, hogy őszinte legyek, ezt nem is igazán bánom. A párom pont nem az az ember, aki könnyen felvállalja az érzéseit, de velem szemben mégis megtette. Nagyon sokáig féltem attól, sőt, hogy őszinte legyek egész nyáron attól rettegtem, hogy megcsal, mert pontosan tudom mennyi kapcsolata volt előttem, de azok mind-mind egy éjszakások, vagy nagyon rövid élettartalmúak voltak. Aztán rájöttem, hogyha nem bízok benne, nagyobb eséllyel fog elhagyni, mintha bíznék.

- Carol, a hétvégén van a válogató. Még mindig jelentkezni akarsz? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Igen, és elmondtam már neked százszor Arthur, hogy erről nem fogsz tudni lebeszélni. - mondtam sértődötten. Nem igaz, hogy nem volt képes felfogni ezt a tényt, főleg, hogy nagyjából száznál többször elmondtam neki. És mivel makacs vagyok, nem tágítok.

- Tudom Drágám, de nem akarom, hogy a meccseken és az edzéseken megsérülj, leess a seprődről, vagy bármi. És az sem elhanyagolható tény, hogy nem akarok ellenetek játszani, ha te is a pályán vagy. - magyarázkodott.

- Hidd el Arthur, nem kell, hogy felvedd felém a bébicsősz szerepét. Tudok vigyázni magamra. - mondtam sértetten, majd kibújtam az öleléséből, és gyors léptekkel elmentem. Gyors léptekkel? Szinte futottam.

- Caroline! Caroline, várj! - kiabált utánam Arthur, de én, mintha meg se hallottam volna, csak mentem tovább. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nagyjából 177 centi vagyok, szóval nem egy kis növésű törpe, de nem is egy colos égimeszelő. Pont jó.

Ahogy igyekeztem minél messzebbre kerülni a fiútól, aki mindig megpróbál lebeszélni az egyetlen olyan tevékenységről, ami maximálisan kikapcsol, valahogy, nem tudom hogy, de neki szaladtam valakinek. Valakinek, akinek egyáltalán nem kellett volna. Megint..

- Nem hiszem el, hogy még egy hete sem vagyok itt, de már megszámolni sem tudom hanyadjára botlok beléd! - kiáltottam rá dühösen az enyhén megszeppent arcú fiúra.

- Bocs Line, nem tehetek róla, hogy vonzódsz hozzám. - mondta kacéran, s rögtön ezután egy csábítónak szánt mozdulattal a hajába túrt.

- Hozzád vonzódom a legkevésbé, Black. Ezt ne felejtsd el. - szúrtam oda gyorsan, pont akkor, mikor megláttam a folyosó végéről közeledő Arthurt, és mivel abban a pillanatban úgy voltam vele, hogy nekem nem kell most a közelében lennem, ismét futásnak eredtem, és meg sem álltam a Hollóhát klubhelyiségéig.

Kétszer kopogtattam a kopogtatón, mire szinte egyből jött a kérdés.

- Ha van három galamb egy almafán, és lelövök egyet, mennyi madár marad a fán?

- Egy se, mert a puska hangjára elrepülnek. - válaszolom az egyik legegyszerűbb kérdésre.

- Helyes válasz, bemehetsz. - nyílt ki a klubhelyiség ajtaja, én pedig szinte beszáguldottam rajta.

***

A hét hamar eltelt, és szerencsére egész ügyesen elkerültem Blacket, aki mintha a fejébe vette volna, hogy idén "kövessük Carolinet" játékot fog játszani. Arthurral pedig kibékültünk, és megígérte, hogy eljön megnézni a válogatót.

Gyomorgörccsel mentem le Rebecca, Jimmy és Alexander társaságában a kviddics pályára. Becca egész végig arról papolt, hogy biztos benne, hogy én leszek a csapat új terelője, Jimmy és Alex pedig csendesen sétáltak mellettünk kézen fogva. Nem voltam ideges, és nem is féltem, inkább csak izgultam. Tisztában voltam vele, hogy jó terelő vagyok, Harold, a bátyám minden nyáron arra képzett, hogyha ő egyszer elmegy, én vegyem át a helyét a csapatban. És megmondom őszintén, szerettem. Kiskorom óta oda voltam mindenért, ami ezzel a sporttal kapcsolatos. Kívülről tudtam a legtöbb kividdics-játékos nevét, és posztját. Mindennel tisztában voltam, ami kviddiccsel kapcsolatos volt. A szobám fala tele volt híres varázslók és boszorkányok képeivel, amint a szélsebes seprűjükön száguldanak. Egyszerűen imádtam magát a sportot, és az érzést, amikor seprűre ültem, és a kezembe vettem az ütőmet.

- Készen állsz? - kérdezte Jimmy, és maga felé fordított.

Észre se vettem, hogy megérkeztünk a pályára. Körbenéztem a lelátón, egy ember után kutatva, de őt sehol sem találtam. Ennyit az ígéretedről, Arthur. A barátomat nem láttam, de a tekergőket szinte egyből kiszúrtam. Hangoskodva, nevetve figyelték a pályára lépő, jelentkezni kívánó Hollóhátasokat. Láttam Beccat és Alexet, ahogy mosolyogva integetnek. Feszülten sóhajtottam.

- A lehető legjobban. - vigyorogtam rá, és megveregettem a vállát.

Jimmy nevetve a csapathoz sétált, és megállt a csapatkapitány mellett. Én pedig a többi jelentkezőhöz sétáltam. Körbenéztem, és meglepődve láttam, hogy én vagyok az egyetlen lány. Más biztosan megszeppent volna, de én nem. Én csak büszkén kihúztam magam, és felszegett állal néztem Peter Gilbertre, aki szigorú tekintettel nézett körbe rajtunk.

Parancsszóra a lábaim közé kaptam szeretett Ezüst nyilamat és az ütőmet a kezembe kapva a levegőbe emelkedtem.

***

- Nos, meghoztuk a döntést. - lépett előre Gilbert, és szigorúan tekintett körbe rajtunk, megmaradt jelentkezőkön. - A legjobbnak bizonyult hajtójelölt nem más, mint Eric Tonkin. - a csapat hangosan huhogott, és tapsolt, miközben a fiú odasétált a többi fiú mellé. - Az őrzőnk pedig nem más, mint Kevin Hill. - újabb tapsvihar - És végül, közös megegyezés alapján az új terelőnk, nem más mint Caroline Fray. Gratulálok srácok. - veregetett hátba Peter, miközben vigyorogva a csapathoz sétáltam.

- Nagy voltál Caroline. - visította Becca, és a nyakamba vetette magát.

Én pedig nevetve öleltem vissza, kizárva minden rossz gondolatomat. Boldog voltam, és ez az érzés tetszett. Nem gondoltam volna, hogy ez az érzés nem fog olyan sokáig tartani, mint reméltem.