KÖNNY ÉS VÉR |Twillight ff|

HETEDIK FEJEZET

Rose szemszöge:

Az érzéseim viharként tomboltak bennem. Kétségbeesetten tördeltem a kezem, miközben Aro után siettem. Egy hosszú folyosón keresztül vezetett utunk. Sötét ajtók mellett sétáltunk el, a falakról festett arcok figyelték minden lépésemet. Inkább nem is nézelődtem tovább, leszegett fejjel követtem arra Aro-t, amerre vezetett. Ettől a helytől minden porcikám irtózott, úgy éreztem, sosem vagyok biztonságban. Ez persze jobban belegondolva teljesen jogos volt, itt több mint a fél társaságnak csupán eledelt jelentettem.

Aro határozottan lépkedett előttem, lobogó köpennyel, egy pillantást sem vetve rám. Bosszankodva emeltem vissza tekintetemet a földre. Már attól a gondolattól, hogy ilyen közel áll hozzám, kirázott a hideg, és a szívem ezerrel kezdett dobogni. Bosszantóan gyenge voltam, utáltam magam ezért. Már több hete itt rekedtem, emlékek nélkül. És ha ez még nem lenne így is teljesen szerencsétlen helyzet, én beleszerettem a vámpírok urába. Hogy mi okból, fogalmam sincs. Nem tűnik túl természetes, egészséges érzésnek, hisz nem is ismerem úgy igazán. Talán nem teljesen épp az elmém, hogy ennyire ragaszkodom, vonzódok egy lényhez, aki eddig észre sem vett.

Aro végül megállt egy díszes ajtó előtt, és kitárta előttem. Bizonytalanul, félve léptem be a hatalmas belterű szobába. Az ablakokat eltakaró függönyök miatt félhomály uralkodott a teremben. Persze ez egy vámpír szemének nem jelentett nehézséget, de nekem kellett pár pillanat, hogy ki tudjam venni a tárgyakat a helységben. A múltkori látogatásomkor annyira féltem, hogy körül sem néztem. Most azonban észrevettem az égig érő, könyvekkel teli polcokat a falak mentén. A terem egyik felében egy ágy szerű, díszes tárgy állt, amit biztos hogy sosem használtak alvásra. Középen bútorok sorozata állt, díványok, székek és asztalok, rajtuk fura szerkezetekkel. A helység letisztult volt, és elegáns.

Ekkor észhez kaptam, eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül. A kellemetlen érzés visszatért a mellkasomba, és félve néztem Aro-ra. Vérvörös, sötét tekintete összekapcsolódott az enyémmel. Arca sima volt, fehér, mintha valamiféle felsőbb hatalom faragta volna ki márványból. Fekete, vállig érő haja dúsan omlott hátra. Fekete köpenyét arany csatt fogta össze elől. Mintha csak a halál istenét láttam volna magam előtt. Úgy éreztem, hogy a lelkemig lát, és ha tovább nézek szemeibe, elevenen elégek. Végül mély, selymes hangja megszakította ezt a kínos pillanatot.

-Úgy érzem, kedvesem, ideje megmagyaráznom néhány dolgot neked. - Ezzel közelebb lépett hozzám, ha szándékában állt volna, karjaival könnyen elérthetett. - Pár héttel ezelőtt, mikor szolgáim becipelték tested, és megláttalak, azonnal éreztem benned a lehetőséget. Van benned valami különleges, ha érzékeim és tapasztalataim nem csalnak. Tehetséges vámpír lenne belőled, ebben biztos vagyok. Ezt azonban ki kell érdemelned, hosszú út vezet ehhez, remélem megérted. Felajánlom neked tudásom, ha szeretnéd, megtanítalak mindenre - mosolygott rám féloldalasan, mire elöntött a forróság. 

Ez egy hatalmas lehetőség, nem halaszthattam el. Fogalmam sem volt arról, honnan jöttem, miket éltem át ezelőtt, de ennek az ajánlatnak nem mondhattam nemet. Ám mielőtt elfogadnám ajánlatát, legalább meg kell próbálnom beszélni azzal rejtélyes fiúval, akit elhurcoltak, mikor beszélni próbált velem.

- Ajánlata igen megtisztelő, természetesen nincs okom ellenkezni - mondtam, lesütött szemmel, fel sem merve nézni. - Egyetlen egy kérésem lenne. Az ember, aki az imént lerohant engem, tudhat valamit. Szeretnék vele beszélni. - böktem ki végül, és félve vártam válaszát.