KÖNNY ÉS VÉR |Twillight ff|

HATODIK FEJEZET

Aro:

Az idegen, akit becipeltek testvéreim, egyértelműen emberi lény volt. Illata semleges, ereje csekély. Nem jelentett igazi veszélyt. Ennek ellenére nem méltatott megszólalni, pedig szorult helyzetben volt. Dühösen bámult rám, mintha tudta volna, mit követtem el az eddigiekben. Vagy mit tervezek...de sejtelme se lehetett róla.

Mivel nem állt szándékában válaszolni, úgy döntöttem, a saját kezembe veszem az irányítást. Elé álltam, és a halántékához nyomtam az ujjam. Próbált elhúzódni, ellenkezni, de az őrök erősen tartották.

Ahogy megérintettem, információk ezrei özönlöttek felém. Mégis könnyen megtaláltam, amit kerestem. Hisz ezt akarta a legjobban elrejteni előlem.

Titkai igen hasznosak voltak számomra, de egyben fel is dühítettek, érthetetlen okból kifolyóan. Ez a szerencsétlen valamilyen szinten egy pár volt a lánnyal. Rengeteg közös emlék kötötte össze őket, gyerekkoruktól fogva, a két ifjú családja szoros barátságot ápolt. Láthattam a fiú elméjében egész kapcsolatuk lényegét, az első találkozást, a közösen eltöltött éveket, az első csókot...még jó, hogy a lány mindezekre nem emlékszik, nem kötődik ehhez a baromhoz. Mindenesetre egyenlőre nem ölhetem meg, bármennyire is a halálát kívánom. Az lesz a legjobb, ha bebörtönzöm. Ha esetleg a lánynak visszatérnének az emlékei, biztosan nem akarja hogy baja essen szerelmének, így engedelmeskedni fog. Így hát intettem az őröknek, hogy tüntessék el innen, zárják a föld alá. A fiú próbált szabadulni, de nem sok esélye volt. Kétségbeesetten fordult a lány felé.

- Charmion, ne! - kiáltott elkeseredve. - Várnak rád a váron kívül, családod hiányol! Szabadulj ki, vissza se nézz. Ez a hely a pokol! De sose felejtsd el, hogy én, Afton szeretlek!

Önkéntelenül is fintorba rándult az az arcom. Emberek...mindent túlreagálnak...szánalmasak.

Ezután a lány felé fordultam. Holtsápadtan, ijedten bámult rám. 

- Hova vitték? Nem halhat meg, tud valamit a múltamról! - szólt kissé ingerülten, emelt hanggal. Bosszantó volt arcátlansága. Nem volt vele tisztában, mennyire könnyen véget vethetek az életének. De ez most nem a móresre tanítás ideje.

- Úgy érzem, van mit átbeszélnünk kedvesem! Kérlek kövess! - szóltam végül higgadtan, majd a lakosztályom felé indultam.

~ Sziasztok! Nem tudom, hogy olvassa e valaki a történetemet, de nagyon jól esne, motiválna valamiféle visszajelzés. Annak is nagyon örülnék, sőt jobban, ha kapnék építő kritikát, mert tudom, hogy az írásom elég hiányos :D ~