KÖNNY ÉS VÉR |Twillight ff|

NYOLCADIK FEJEZET

Aro szemszöge:

Nem mondhattam el az igazságot a lánynak a múltjáról, hisz akkor vissza akarna térni a családjához. Ám kényelmesebbnek tűnik magam mellett tartani, mint bezárni valami sötét helyre. Főleg hogy tényleg látok benne lehetőséget, amit a hasznomra fordíthatnék. Így muszáj hazudnom neki, és nem engedhetem, hogy beszéljen a fiúval. Hamar csúfos véget érnének a terveim, ha a fiú felvilágosítaná a történtekről. Amíg nem tudja, mit áldoz fel azzal, hogy szolgálatomba áll, nem lesz számára nehéz döntés. Hisz számára nincs múltja, így viszont építhet jövőt, befogadjuk klánunkba. 

- Ne aggódj, drágám, szolgáim ki fogják hallgatni, ahogy alkalom adódik rá. Téged azonban nem engedhetlek a közelébe, egyértelműen bolond lehet, és te túl értékes vagy számomra ahhoz, hogy kockáztassak. Idővel minden kiderül. Amikor az elméjébe tekintettem, az egész teljesen kaotikus, zavaros volt. Nem igazán értem, mit is akar. Azonban nekünk rengeteg dolgunk van. - néztem aranybarna szemeibe. Sápadt arca zavaros volt, érzelmekkel teli. Erőtlen volt és meggyötört, de ennek ellenére is bájosság áradt egész lényéből. Ember létére biztosan meggyötörte az elmúlt nap élményei. Sajnálatos, hogy nem változtathatom rögvest vámpírrá. Megkönnyítené a dolgokat. Ám így valószínűleg kevésbé lenne értékes a rokonainak. Emellett áll az az érv is, hogy valami egészen különös hatalma van felettem, ami jobb, ha egyenlőre nem bontakozik ki. Először meg szeretném ismerni az erejét. Sejtésem szerint csak érintéssel tudja átadni az érzéseit, szóval meg kell érintenem valami módon. - Tehát elfogadod az ajánlatomat? - nyújtottam felé a kezem. Bizonytalanság suhant át az arcán, és pár pillanatig csak meredten bámulta nyújtott tenyeremet. Végül egy szó nélkül kezembe csúsztatta övéit. Mikor meleg tenyere az enyémhez ért, ugyancsak elöntött az érzések hurrikánja, de most már nem ért olyan felkészületlenül, mint az előző alkalommal. Így elkezdhettem megfejteni ezt a rendkívüli képességet.

Az érzései, vagyis az érzések, amiket éreztetett velem, olyan erősek voltak, hogy szinte teljesen elnyomták az átáramló gondolatokat. Hirtelen minden sokkal derűsebb lett, és az előttem álló lány mindennél jobban kívánatos. Megint éreztem a bensőmet feszítő, egyszerre szomorú, de édes és és felemelő nyomást, amit a szerelemnek azonosítottam be. Ellentétes gondolatokat teremtett, rendkívül furcsa volt, kaotikus és eszetlen dolgokra ösztönzött. Szerencsémre eddig ez az érzés sosem kerített hatalmába, és ha minden jól alakul, ezek után sem fog. Nagyban csökkentette a túlélési esélyeket, és én nem akartam elbukni. A szerelem mellett természetesen ott volt a vágy és az izgalom is, illetve felfedeztem magamban, azaz a lányban némi aggodalmat, félelmet, és zavarodottságot. A lány hajlott arra, hogy engedelmeskedjen nekem, tisztelt, és felnézett rám, szinte rajongott értem, ennek ellenére is kétkedett a szándékaimban. Bár ez nem lepett meg, minden értelmesebb lény így tett volna. Azonban mindennél jobban vágyott valahova tartozni, hiszen magányos, kétségbeejtő érzés lehetett neki több hétig emlékek és barátok nélkül állandó félelemben élni. Ezért hát kész volt azonnal az enyém lenni, és elengedni a váratlanul megjelenő, magát párjának valló idegent. Ez egész jó felhozatal volt, nem kellett rögtön cselekednem, hisz a lány egyenlőre elégedett volt. Egyenlőre meg kell várnom Meara válaszüzenetét, és csak azután kezdhetek bármit is a lánnyal. Bölcs döntés lenne, ha hívatnék hozzá gyógyítót. Nem hagyhatom, hogy baja essék...hisz olyan szép, csodás, ahogy bámul rám azokkal a világosbarna, csillogó szemekkel. Felébredt a vágy bennem, hogy végigsimítsak enyhén napbarnított bőrén. Ez több volt, mint egyszerű vágy, több, annál mint amit eddig tapasztaltam. Pusztán az, hogy a kezeink által össze voltunk kötve, a földi mennyországot jelentette ebben a fura pillanatban. A szemünk összekapcsolódott, és izgalom cikázott keresztül a testemen. Szabad kezemet a derekára csúsztattam, és közelebb húztam magamhoz,  testünk szinte teljesen összeért. Lehajoltam ajkaihoz, és megcsókoltam őket. Teste forró volt, csókja mámorító. Úgy éreztem, mintha az idő teljesen megállt volna körülöttünk, szinte fel sem fogtam a történteket. Aztán a következő pillanatban kitisztult a fejem. Ezek nem az én érzéseim, ez az egész csak azért van, mert átadja az érzéseit. Ám nem rohanhattam tőle el csak úgy, ami megtörtént, azt nem igazán tudom visszacsinálni. Így hát óvatosan elengedtem a kezét és a derekát, és a kezeimet arcára futtattam, majd megszakítottam a csókot. 

Kábultan nézett fel rám aranybarna szemeivel, mintha fel sem fogta volna teljesen a dolgot. Gondolatai és érzései összevissza cikáztak, és ez engem is összezavart. 

- Talán nem lenne badarság egy orvost hívatni hozzád. - szólaltam meg végül nagy nehezen. Lassan elléptem mellőle, és az érzései máris enyhülni kezdtek, elszállt a köd, már tisztábban láttam a történéseket. - Szervezek neked egy lakosztályt, ahol kipihenheted magad, és majd orvost is küldök. - mondtam kissé száraz hangon.

- Rendben - bólintott kissé csalódottan, majd az ajtó felé vette az irányt.

Én csak meredten bámultam utána. A hatalma felettem, amit az előbb tapasztaltam, rémisztő volt, és nem tudom, mit is tehettem volna ellene. Muszáj lesz valamit kiagyalnom.