KÖNNY ÉS VÉR |Twillight ff|

KILENCEDIK FEJEZET

Rose szemszöge:

A csalódottság egyre jobban öntött el, miután kiléptem a díszes ajtón. Úgy éreztem értéktelen vagyok, a körülöttem lévők csupán kihasználnak. Zavarodott és fáradt voltam, ebben a pillanatban nem vágytam semmi másra, csak alvásra. Megindultam hát a szobám felé, hogy végre kipihenjem magam. A testem vitt, míg a gondolataim messze szárnyaltak, miközben róttam a félhomályos, fáklyával megvilágított folyosókat. Végül elértem a szobám ajtajához. Belépve a már ismerős látvány fogadott. A hely, ahol éltem, nem volt igazán tágas, de praktikusan volt berendezve, így nem okozott gondot itt lakni. Az asztalon egy tányérnyi étel várt rám, és ekkor jöttem rá, hogy milyen régóta nem ettem egy falatot sem. Miután magamba lapátoltam az egészet, eldőltem az ágyon, és a kimerültség miatt perceken belül elnyomott az álom.

Mikor legközelebb felriadtam, a nap reggeli fénye már betűzött az ablakokon, így bevilágítva az egész szobát. Valaki kopogott az ajtón, gondolom ez volt ébredésem oka. Ijedten ültem fel, és megpróbáltam kissé összeszedni magam. Hajam kócos volt az alvástól, tunika szerű ruhám gyűrötten lógott rajtam. Éreztem, hogy szemeim be voltak dagadva. Ebben a gyatra állapotban szóltam ki, hogy szabad, és aki belépett, az igen meglepett. Egy csinos, fiatal hölgy állt az ajtóban.  Ahogy felém fordult, rögtön rám mosolygott, amitől érdekes módon nekem is lazult a csomó a hasamban. Közelebb lépett az ágyamhoz. Élénkvörös szemei voltak, amit kiemelt hófehér bőre. Sötétbarna haját egy fonott kontyba fogta fel. 

- Üdv! Remélem nem ébresztettelek fel. Az én nevem Corin. Még nem találkozhattunk eddig, de most nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Ugye Rose a neved? - kérdezte.

Én csak bámultam rá meghökkenten, nem teljesen értve, miért viselkedik velem ilyen kedvesen.  A vámpírok, akikkel eddig találkoztam, mind figyelmen kívül hagytak, egy pillantást sem vetve rám. Végül halkan kimotyogtam valami válaszfélét, hogy igen, itt így hívnak.

Őt azonban nem nagyon hatotta meg bárdolatlan viselkedésem, egyszerűen elhelyezkedett az ágy másik végében, felém fordulva. Szoros, narancssárga ruhát viselt, ami a vállainál nyitott volt, kiemelve ezzel kecses nyakát. Egyáltalán nem tűnt pökhendinek, kíváncsian figyelte minden mozdulatomat, ami kissé zavaró lehetett volna, de jelen pillanatban nem igazán tudott érdekelni.

- Szóval mi a te történeted? Hogyan keveredtél ide? - kérdezte végül, megtörve a csendet.

- Ohm... - kezdtem bele a magyarázkodásba - Én nem igazán emlékszem, milyen volt az életem, mielőtt itt felébredtem pár hete. Azt mesélték, eszméletlenül, sebesülten találtak egy sziklahasadék körül, nem olyan messze innen, Volterra közelében. Szóval azóta itt segédkezem, hogy megháláljam, amiért megmentették az életemet. - Corin csak megértően hallgatott. - De mondd csak, mi okból jöttél? Mármint ne vedd sértésnek, örülök a társaságodnak, csupán furcsállom a dolgot. 

Ő csak felkacagott, majd belefogott a magyarázkodásba.

- Én fogom megmutatni az új szobádat, illetve előtte elkísérlek gyógyítóhoz. Ti emberek olyan törékenyek vagytok. Már nem is emlékszem arra az időkre, amikor ilyesmire volt szükségem...csupán a gyönyörű, élénkzöld szemeim jutnak eszembe. Ez az egyetlen ami hiányzik. - Merengett el. Ám hamarosan feleszmélt, és felajánlotta, hogy segít szebbé varázsolni engem.

Fél óra múlva teljes pompában, és sokkal jobb hangulatban indultunk el. Bár minden porcikám sajgott az elmúlt események miatt. Kialvatlanságom ellenére is sikerült Corinnak emberi kinézetet varázsolni nekem. Dél körül járhatott az idő, Corin csukjában lépett ki a napfénybe, hogy ne keltse fel a figyelmet szikrázó bőrével. A vár előtt egy fogatszerűség várt ránk, ami elé egy ló volt fogva. Helyet foglaltunk benne, és a szerkezet megindult a város felé.