Dear Dairy... (Renga fanfiction)

7. Rész

Reki majdnem neki ment egy embernek annyira sietett. Mitán ide ért lelassított, és bizonytalan léptekkel kezdett felém sétálni. Basszus... Ennek nagyon nem lesz jó vége...
- Szia!- köszöntem neki.
- Szia!- köszönt vissza kifáradtan.- Ez azt hiszem a tiéd- nyújtotta felém a naplómat, amikor felért.
- Igen- vettem el.
- Nem deszkázunk?- kérdezte úgy, mintha ez az egész nem is történt volna meg. De túl távolság tartó volt, és alig beszélt.
- De, miért is ne- álltam föl.

Már egy ideje gördeszkáztunk, viszont egyszerűen nem bírtam ki és muszáj volt megkérdeznem.
- Elolvastad?- álltam meg és néztem a fiúra.
- Igen- mondta alig hallhatóan, miközben a földet nézte.
- Szóval mindent tudsz- néztem rá szomorúan.
- Igen. Viszont szeretnék veled beszélni- nézett rám. Nagyon jó, most fogom elveszteni őt is. Oké Langa, készülj fel lélekben.
Felültünk arra az elemre, amin addig ültem amíg vártam rá.
- Hoztál kakaót?- mutatott a tele lévő dobozra.
- Igen, ez a tiéd- nyújtottam felé, és el is vette.
- Szóval. Először is sajnálom, hogy elolvastam. Mondanám azt, hogy nem akartam, de az nem lenne teljesen igaz. Az az igazság, hogy nem akartam végig olvasni, de túl kíváncsi voltam. Sajnálom- sütötte le a szemeit, de úgy éreztem, hogy még nem végzett.- Alig aludtam egész éjszaka, és nem csak azért, mert a naplód olvastam, hanem azért is, mert bűntudatom volt, illetve gondolkoztam. Rengeteget gondolkoztam. Már fájt tőle a fejem- mondta, mire elnevettem magam.- Viszont úgy tűnik lett eredménye. Van egy olyan érzésem, hogy valaki tetszik- mondta, és átnyúlt rajtam a puszedliért. Szóval valaki tetszik neki... De várjunk, én lennék az? Most kéne valamit mondanom, nem?
- Igazából nem nagyon van értelme bármit is mondanom, mert már tudsz mindent. Szó szerint mindent...- néztem rá.- Annyit tudok mondani, hogy remélem nem utálsz meg, és továbbra is barátok maradunk- hajtottam le a fejem, mire Reki elnevette magát.
- Langa, te nem vagy normális- mondta őszintén, mire lehajtottam a fejem és azon voltam, hogy ne sírjam el magam.
- Gyere ide- nyújtotta felém a karjait, én pedig egyből megöleltem.
- Szóval akkor már nem vagyunk többé barátok?- néztem rá szomorúan.
- Már nem- bólogatott.
- Hát akkor, holnap a suliban találkozunk- mondtam, miközben el akartam engedni, de nem engedte.
- Langa, te annyira buta vagy most. Mit csináltál azzal az okos Langával akit én ismerek?- nevette el magát ismét.
Ohhh... Asszem sikerült összeraknom. De lassú a felfogásom. Most biztosan az egész arcom piros.
Egy hirtelen ötlettől vezéreleve Rekire néztem, azt le az ajkaira. Aztán vissza a szemébe, mire egy nagyon aprót bólintott.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Helyes lenne, ha most megtenném? Végülis ha úgy vesszük, akkor megengedte. Na jó, mára elég ezekből a gondolatokból. Már magamat idegesítem.
Még sose csókolóztam... Egyáltalán hogyan kell? Na mindegy majd lesz valahogy, nem?
Egy gyors puszit akartam nyomni Reki ajkaira, viszont nem az lett a vége. Kezeit a vállamra rakta, és mégközelebb húzott magához.

- Reki- néztem a mellettem ülő fiúra- lennél a barátom?- kérdeztem.
- Már vártam mikor kérdezed meg- mosolyodott el.- Persze, hogy lennék- mosolygott rám.- Viszont, most nincs kedvünk deszkázni?- kérdezte, mire elnevettem magam.

Már besötétedett, de az utcai lámpák fényénél mindent lehetett látni.
Ismét azon az elemen voltunk, egymás mellett feküdtünk, a lábunkat pedig lelógattuk róla. A csillagokat néztük, ittuk a kakaót, és beszélgettünk.
- Tényleg Reki. Te már tudsz rólam mindent, de te még sose mondtad el a legféltettebb titkod- néztem rá.
- Hmmmm... A legféltettebb titkom? Talán az, hogy szeretem a Blackpinket- gondolkodott el, mire én elnevettem magam.- Most miért? Tényleg szeretem őket- mondta ,,megsértődve".
- És ki a kedvenced?
- Jisoo.
- Ő szép.
- Igen. Várj. Te is ismered őket?- nézett rám.
- Ismerni ismerem őket, de nem hallgatom a zenéjüket- néztem én is rá.
- Értem- fordult vissza.- Hideg van.
- Haza is kéne már mennünk. Késő van.

- Miya téged is hívott?- nézett rám, amikor már egy ideje hazafelé tartottunk.
- Igen, de gondolom te is jössz.
- Ki nem hagynám Joet látni egy szoknyában- nevette el magát, mire én is felnevettem.
- Most képzeld el, ahogy egy lány egyenruhában van- nevettem mégjobban.
- Hosszú fehér zoknival- nevetett ő is mégjobban, mire kinyílt az egyik ablak, és egy öreg néni nézett ki rajta.
- Halkabban, mert valaki aludni akar! Bezzeg az én időmben ilyenkor mi már rég otthon voltunk, és tiszteltük az öregeket- mérgelődött tovább.
- Elnézést!- kiáltottam neki.
Persze miután becsukta az ablakot Rekivel egyből elnevettül magunkat. Mármint nem azért, mert nem tisztelnénk az öregeket, vagy ilyesmi, csak szimplán túl vicces volt az egész jelenet. Na meg persze újra eszembe jutott Joe iskolai egyenruhában.

- Hát Langa, akkor holnap találkozunk- köszönt el mosolyogva Reki.
- Holnap!- mondtam és egy gyors puszit nyomtam az arcára, mire csak elmosolyodott.

- Szia Anyu!- léptem be mosolyogva az ajtón.
- Szia! Milyen boldog vagy. Csak nem történt valami?- kérdezte mosolyogva.
- Semmmiiii- nyújtottam el mosolyogva, és már a szobámba is siettem.
Gyorsan előkerestem a pizsamámat, és már mentem is a fürdőbe.

Miután végeztem a fürdéssel, gyorsan fogat mostam. Amint ezzel is végeztem visszaindultam a szobámba.
- Én is pont ezt akartam tőled kérdezni- nevetett Anya. Gondolom telefonált.- Hazajött, köszönt, az arcán pedig olyan mosoly volt, mint még soha. Megkérdeztem, hogy mi történt, de csak annyit mondott, hogy semmi, és elsietett a szobájába- szóval rólam beszél.- De akkor Reki is ugyan ezeket csinálta, igaz?- ezek szerint Reki anyukájával beszélget.

Nem akartam további fültanuja lenni a beszélgetésnek, szóval visszamentem a szobámba. Bepakoltam a táskámba, és vettem elő ruhát holnapra. Az ébresztő órámat beállítottam a szokásos jelzésre, előkerestem a szemüvegem, mert úgy éreztem, hogy most kelleni fog, és leültem az asztalomhoz. Kinyitottam a rádobott füzetet, előkerestem a tollamat, és írni kezdtem.

Nem is figyeltem az órát, hogy mennyi ideig írhattam, de több oldal telt be. Mindent le akartam írni a mai nappal kapcsolatos, és asszem sikerült is. Meg szerintem inhüvely gyulladást is sikerült szereznem, szóval túl is teljesítettem magam. Becsuktam a naplóm, és az ágyamhoz sétáltam a telefonommal a kezemben. Befeküdtem a takaró alá, és elindítottam egy Spotify lejátszási listát, amit még régebben csináltam és állítottam rá elalvásidőzítőt. Ezek után megnyitottam a Messengert, és írtam írtam egy 'Jó éjt!' üzenetet Rekinek, mire szinte egyből jött is a válasz. Mosolyogva elolvastam, és utána leraktam a telefont magam mellé, és zenét hallgatva elaludtam.

Jobb később, mint soha, nem igaz? Bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt rész, csak tényleg szívás ez a 8.osztály.... De legalább felvettek valahova, ez is haladás. Jó mondjuk olyan is van, ahová nem vettek fel, de el se utasítottak. A zenei világ csodái.
Remélem nektek is jól megy a suli, és nyugi márcsak kevesebb mint 2 hónap van, kitartás💕💕💕
Remélem tetszett ez a rész, a véleményeket még mindig várom💕💕