Dear Dairy... (Renga fanfiction)

8. Rész

Reggel szokásosan az ébresztő borzalmas hangjára keltem. Ledobtam magamról a takarót, és a szekrényemhez mentem. Kivettem a szokásos ruháimat, majd elindultam a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem illetve fogat mostam, meg felöltöztem. Nem túl gyakran szoktam fésülködni -ez se volt annak mondható- de a fésű már hozzáért a hajamhoz, ami azért haladás. A pizsamámmal a kezembe mentem vissza a szobámba, ahol már csak be dobtam a telefonomat a táskámba, utána ment a fülhallgatóm is. Rájöttem, hogy a függönyömet még mindig nem húztam el szóval azt is megcsináltam, illetve beágyaztam. Így végül pár perccel később a táskámmal léptem ki az ajtómon. Elindultam a konyhába, ahol Anyu már kávét főzött magának. 
- Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.
- Jó reggelt, drágám! Az ebéded ott van az asztalon, illetve a zsebpénzed is- mosolygott ő is.
- Köszönöm!- mondtam, és már el is raktam őket.

Egy gyors reggeli után, már a táskámmal a hátamon, és a deszkámmal a kezemben indultam a szokásos helyre, ahol találkozni szoktunk.
Ott állt, fülhallgatóval a fülében, a deszkája pedig előtte hevert. Egy pillanatra meg kellett állnom, hogy a légzésemet normalizálni tudjam. Amikor észrevett mosolyogva elindult felém, én pedig kitártam a karjaimat, hogy meg tudjam majd ölelni. Végül a földön kötöttem ki, ő pedig rajtam feküdt, hangosan nevetve.
- Na, gyere!- nyújtotta felém a kezét, miután felállt.

Végül becsöngő előtt pár perccel estünk be a terembe, ahol a tanár már pont bent volt, de nem mondott semmit, szóval a helyünkre mentünk.
- Ki volt az, aki az első órára berakott matekot?- kérdeztem nagyot sóhajtva, miután a tanár kiment.
- Mondok még jobbat. A kövi fizika- kacsintott, mire a fejemet a padra ejtettem. Persze erre csak elnevette magát.
A fizika ugyan abban a teremben van, mint a kémia, szóval összeszedtük a dolgainkat, és elindultunk. Az ablak melletti padsorban ültünk az utolsó padban. Becsöngő előtt nem sokkal megjelent a tanár is, aki tartott egy gyors névsor olvasást, és már kezdte is az órát.
Éppen magyarázta a tehetetlenség törvényét, -amit már mindenki kívülről tudott- amikor is Reki kezét éreztem meg az enyémen, ahogy lassan rácsukódik.
Lassan ránéztem, mire csak lazán rám mosolygott. Elég nagy eséllyel pirultam el, mire Reki még jobban mosolygott.

Már kicsöngettek, viszont csak nem akarta elengedni a kezem.
- Reki vissza kell mennünk- néztem rá.
- Nincs kedvem.
- Igen, ezt sejtettem, de te sem akarsz elkésni modern irodalom óráról.
Erre csak sóhajtott egyet, elengedte a kezem, és felállt. Ahogy elengedte a kezem, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Pontosan jól tudtam, hogy mi, de nem mertem megfogni a kezét. Majd esetleg órán a pad alatt. Esetleg.
Elindultunk vissza a terembe, amikor pedig odaértünk, bementünk, és leültünk a helyünkre. Kipakoltuk a cuccainkat, és feloldottuk mindketten a telefonunkat. Kaptam egy üzenetet Miyatól, hogy nehogy elfelejtsem a mai napot. Visszaírtam neki, hogy nyugodjon meg, nem fogom, mire csak egy cica emojit küldött.
- Miyának vajon honnan jön a macska imádata?- néztem a barátomra.
- Őt ismerve sose fogjuk megtudni. Tényleg Langa, nem akarsz valamikor nálam aludni?- kérdezte halványan elpirulva.
- De!- oké talán egy kicsit gyorsan vághattam rá, mert mostmár mindketten full vörösek voltunk.
- És n-neked mikor len-lenne jó?- kérdezte dadogva. Az arcának a színe már már a vörös színt is megszégyenítette, mire magamban elkönyveltem, hogy így se láttam még.
- Őszintén? Bármikor- nevettem el magam.- Igazából Anyun múlik, hogy mikor enged el.
- Akkor akár ma is?
- Akár ma is- helyeseltem.
- És nézünk megint filmet?- kérdezte a szokásos stílusában. Úgy érzem visszakapta a világ a régi Rekit.
- Nézhetünk. Mit szeretnél?
- Most mondj te egyet. Viszont akkor kell valami nasit vennünk, mert az otthon lévő elfogyott a kicsik miatt. Ügye szereted a Pockyt? Jó mondjuk ez hülye kérdés, ki nem szereti? Akkor veszünk pockyt. Mit vegyünk még? Vagy vegyünk 3 doboz pockyt, meg veszünk kettő szódát. Tudod melyikre gondolok? Amelyikben be kell nyomni a golyót. Ittál már olyat? Mindegy majd most fogsz.
- Rekiii, észrevetted, hogy egyik kérdésedre se tudtam válaszolni?- kérdeztem nevetve.
- Ohh, tényleg- gondolkozott el.
- Láttad már a halott menyasszonyt?
- Még nem.
- Akkor megvan, hogy mit nézünk. Viszont ahhoz kell zsepi is, legalábbis nekem.
- Akkor felírom majd azt is- és ahogy ezt kimondtam a csöngő is megszólalt.

Igen, megint kézen fogva ültünk, ugyan úgy, mint az ezutáni órákon is. Ebédszünetben kiültünk a tetőre, és deszkás trükköket néztünk a telefonján, egymás mellett ülve.

Amikor vége lett a sulinak el is indultunk a plázához, ahol már Miya is ott volt.
- Csak, hogy ide értetek. Már bent vannak, szóval tempó!- és ezzel a lendülettel el is indult. Vagyis indult volna, ha nem megy neki az üveg ajtónak.
- Ez gyönyörű volt- mondta Reki a könnyeit törölgetve.
- Mondja a dinka- vágott vissza a fiatalabb.
- Oké, mi lenne, ha el indulnánk mostmár tényleg?- néztem Miyára az előző mozdulatsorára való utalásom után.

Egy több mint 20 perces keresgélés után meg is találtuk az embereinket. Cherry éppen egy kockás szoknyával a kezében ment a próba fülkék irányába, szóval követtük.
- És még ezt is- nyújtotta be az egyik függönyön, mire csak egy sóhajt lehetett hallani.
- Sziasztok!- köszönt Reki jó hangosan Cherry mögül, mire az szinte ugrott egyet ijedtében.
- Honnan tudtátok?- kérdezte meglepődve, mire Miyára mutattam.
- Mindent értek- és ezzel vissza is fordult a függöny irányába.

- Kész vagy már?- kérdezte a rózsaszín hajú egy pár perccel később.
- Igen...- jött a válasz, mire a kérdező elhúzta az anyagot, belőlünk pedig egyszerre tört ki a nevetés.
- Ez megy ki instára- mutatta a telefonját Miya.
- Azt próbáld meg!- nézett rá mérgesen Joe, de senki se tudta komolyan venni.

Végül délután 5-ig maradtunk ott, de ebben benne van az is, hogy ettünk, mert az egész csapat éhes volt.
Anyu megengedte, hogy ma Rekinél aludjak, csak előtte haza kell mennem pár holmiért. A barátom megígérte, hogy eljön velem, szóval el is indultunk nem sokkal később.

Már otthon voltunk, és éppen pakoltam a ruháimat a táskámba, amikor hallottam, hogy üzenetem jött. Odamentem és feloldottam a telefonom. Furcsa, nem szoktunk képeket küldeni a csoportba. Gyanútlanul nyitottam meg a beszélgetést, és amikor megláttam a képet, majdnem elejtettem az eszközt.
Reki és én voltunk a fotón háttal a többieknek, miközben a buszmegállóhoz megyünk. Ezzel így nem is lenne semmi baj. Csak mi ekkor már azt hittük, hogy nem látnak minket, szóval kézen fogva sétáltunk. Mondjuk azt meg kell hagyni, jó kép lett.

Még éleeekkk💕
Bocsánat, hogy ilyen régen volt rész, igazából már múlt hónapban el kezdtem írni, csak hát nem jött össze a befejezése akkor. Remélem nem lett lapos, és élvezhető lett. Nem tudom mikor jön a kövi, de sietek vele💕💕