Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Könnyes szemmel nyitottam ki a szemem. Az emlékek és a csalódottság miatt, ami keserű könnyeket hozott a szemembe, elsírtam magam és arcomhoz szorítottam Aiden takaróját. Összekuporodtam, mint egy kisbaba és a szememet összehúzva próbáltam kitörölni a jelenetet az emlékeimből. Hazug emberek közt élek. Ez tegnap este tudatosult bennem. Nem tudom, hogy mennyi fájdalmat bír még el a szívem, de azt hiszem, hogy egy darabig nem vagyok kíváncsi az anyámra. Hogy merte? Még mindig emlékszek a pillanatra, amikor a küszöb előtt megállok és minden a szemem előtt történt. Olyan érzés volt, mintha egy karddal döfték volna át a szívemet. Olyan érzés volt látni őket, mintha puszta két kézzel akarnának megfojtani. Alig kaptam levegőt, a szívem zakatolt és majdnem kiugrott a helyéről. A lábamon alig álltam meg. Egyszerűen annyira sokkolt a tegnap este, hogy nem voltam önmagam. Egy clubba menekültem. Ott persze részegre ittam magam. Istenem! Mit művelt az anyám?! Mit művel az a nő? – Szállj ki a fejemből! Szállj ki a fejemből! – kiabálva próbáltam elfelejteni az emlékeket, de nem hagytak magamra. Soha nem fogom elfelejteni. Nem tudom kitörölni. Mindig ott fog lebegni előttem a kép, hogy Nathan apja anyámat bassza. – Takarodjatok az életemből! Takarodjatok! – felültem és sírva a padlóra hajítottam a párnát, amin aludtam. A barna hajamat hátra túrtam és Aiden ágyán ülve a könnyeimet törölgettem. – Ezt már tényleg nem tudom kibírni – a tenyerembe temettem az arcom, a térdeimet a mellkasomhoz húztam. Reménykedtem, hogy idővel megnyugszok, de olyan frissek az emlékek, hogy legszívesebben megölném magam.
Minden széttört.
Minden darabjaira hullott.
És ott álltam a romhalmaz tetején, abban reménykedve, hogy valaki kihúz engem a rémálomból.
De nem volt senki, aki mellettem állt volna. Úgy érzem, hogy egyedül maradtam. – Aiden? – a hangom halk és bizonytalan volt. Mivel a mellettem található fekete takaró összevolt hajtva, úgy gondoltam, hogy Aiden lent aludt. Fájt a fejem, ezért lassan sétáltam le a lépcsőn. – Aiden! Úgy szégyellem magam! Figyelj... - és ekkor tudatosult bennem, hogy a nappali üres volt. – Nem vagy itthon, igaz? – sóhajtottam álmosan. Ismertem Aident. Arra tippeltem, hogy futni indult, ezért kihasználtam az alkamat, hogy egyedül vagyok és elmentem zuhanyozni. Undorító alkohol szagom volt. A hajam kócos volt, a sminkem pedig elkenődött. Úgy néztem ki, mint egy panda. Mivel nem tudtam tovább elviselni a látványt, és a lila foltot, amit Nathantól kaptam, úgy gondoltam, hogy beállok a zuhany alá. Miután becsuktam az üveget, eltekertem a gombot és rám ömlött a meleg víz. Hosszú perceken semmi mást nem csináltam, csak a könnyeim közt álltam és néztem előre. Egymás után játszódott le előttem, hogy anya és Nathan apja... a vizes hajamat hátra túrtam, a fejemet lehorgasztottam és sírás közben az ajkamra szorítottam a kezem. Kínlódtam és szenvedtem mások miatt. Szenvedtem anyám hibája miatt. Teljesen tönkre tett és pecsétet nyomott a jövőmre. A barátaink és ismerőseink azt hiszik, hogy egy nagyon boldog család vagyunk. Ez nem igaz! Minden csak látszat, egy jól megtervezett sablon! De, amit anyám csinált, azt nem fogom megbocsátani! Soha!
