Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Elkerekedett szemekkel csuktam be a lakás ajtaját, kulcsra zártam, majd az ingemet végig gombolva remegő léptekkel igyekeztem a fürdőszoba felé. A csapot megnyitottam és remegve egymás után fröcsköltem az arcomat a vízzel. A vízcseppek mögött a kagylóra csaptam és elkerekedett szemekkel pillantottam a saját tükörképembe, miközben óriási könnyeim közt egy múlt is megjelent előttem:
- Akkor kezdhetjük? - a tetováló mosolyogva ült le mellém, miközben a csuklómra írt dátumot fürkésztem. A fekete bőr széken ülve szomorúan felsóhajtottam és fátyolos tekintetettel előre pillantottam. Nagyot nyeltem majd próbáltam össze szedni magam.
- Kezdhetjük! Nagyon szeretném! A kisfiam születésének a dátuma - sütöttem le a szemem.
- Akkor jövök - a szakállas férfi az asztalra helyezett csuklómhoz hajolt, lábával elindította a tetoválógépet, és az ajkamat összeszorítva tűrtem, hogy a tűt mélyen a bőrömbe nyomva lassan elkezdte vezetni a kecses számokon. A fejemet az ülésbe nyomtam, miközben szoktam a szúró égető érzést.
- Most már mindig velem leszel - pillantottam a kicsi papíron található dátumra, amit minta miatt hoztam. - Lehet, hogy nem vagy velem...de így igen - suttogtam fátyolos tekintettel.
- Ezért megéri megszenvedni, igaz? - zsebkendővel törölte le az első kettő számról a tintát, miközben a tetoválásra pillantottam.
- Az biztos - húztam össze a szemem. - Nagyon örülök neki! Örökké magamon viselhetem a fiam születését!
- Most hány éves a fia? - folytatta a munkát, de ekkor összehúzott szemekkel pillantottam az út felé. Felsóhajtottam és szomorúan lebiggyesztettem az ajkamat.
- Hát... azt hiszem, hogy tíz - böktem ki. - Tíz éves lehet - pillantottam a férfi szemébe, aki azonnal megértette a helyzetemet.
Az emlékek miatt a hajamba túrtam, majd elengedtem magam és a padlóra ültem. Hátamat a szekrénynek támasztottam és felhúztam a lábamat a mellkasomhoz. A gondolataim ezer felé cikáztak, a szívem sajgott és mind fizikailag, mind érzelmileg kivoltam készülve. „Én ezen a napon születtem" az arca ahogy mondta... a kék tekintete ahogy csillogott a kijelentés közben és a bizonytalan mozdulata ahogy engem fürkészett... nem! Nem lehet igaz! Nem történhet meg! Ekkor magam elé helyeztem a csuklómat és a hüvelykujjammal megpiszkáltam a régi tetoválást. - Ez csak egy véletlen egybeesés - suttogtam remegve. - Csak véletlen - húztam a csuklómat a szívemhez és összeszorított szemekkel sírtam el magam, majd lassan előre pillantottam és összehúztam a szemem. - Nem lehetsz te az - sóhajtottam összetörten.
Nem tudtam, hogy mennyi időt voltam a fürdőszobában, azt tudtam, hogy kikészültem idegileg. A kanapén ültem és egy pohár alkoholt kortyoltam, közben a szememet le sem vettem a tetoválásomról. Miért van az, hogy egy kijelentés mindent megváltoztathat? Miért van az, hogy óriási hurrikán tombolt végig a szívembe? Miért gondolok egy olyan dologra, ami lehetetlen és miért imádkozok azért, hogy ez az okos és tehetséges férfi, az én vér szerinti fiam? - Nem... nem lehetsz te az - pillantottam a plafon felé. Mérhetetlenül nagy fájdalom kerített a hatalmába.
