Aiden Baker élete nem egyszerű. Már tíz évesen megtanulta, hogy a kudarcnak milyen íze van. Édesanyja mindennap dolgozik, mégsem kerül minden este friss kalács az asztalra.
Aiden Baker élete akkor változik meg, mikor különleges hangját felhasználva...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
1994 New York, Manhattan
1994 nyarán találkoztam Roseal. Még mindig emlékszek azokra a régi időkre, mikor még a férfiak ismerték az udvarlást. Ismerték a gyengédséget és gyakran adtak virágcsokrot szívük választottjának. Akkoriban divat volt hölgyeknél a hosszú szoknya, férfiaknál az az undorító kantáros viselet. Emlékszek, hogy én sem szerettem, de egy ellőkellő cipész fiaként nem panaszkodhattam. A nyár búcsúztató bulin találkoztam vele. Eredetileg csak egy sört akartunk meginni Jaksonnal és Teddel. Azon az estén mégis más dolog történt. Miközben a tömegben araszoltam előre és kalapom úriember módra emeltem a táncoló hölgyek között, addig tekintetemmel kiszúrtam őt. Rózsaszín vattacukrot tömt a vörös rúzzsal díszített ajkai közé. A mosolyát édes kacagás hagyta el, miközben tekintetével felém pillantott. Nem sok esély volt arra, hogy a tömegben találkozik a tekintetünk, de mégis így lett. Barátaim sört kértek, de én a húsz éves fejemet követve megindultam Rose felé, aki suttogva hajolt barátnőihez. Felém fordulva kuncogtak össze, én illedelmesen emeltem a kalapomat. Természetesen már rég divatba jött a farmer és a sima vászon cipő is, az emberek diszkókba jártak és hot dogot ettek. De már akkor elvarázsolt Rose bája és a szemtelensége. Mert szemtelen volt!
Az nem kifejezés!
- Szép estét a hölgyeknek! - bólintottam egyetlen szempárba nézve. Rose tudta, hogy miatta vagyok itt, ki is mutatta véleményét.
- Csak nem Austin Konstant a híres cipész egyetlen fia? - nézett végig rajtam.
- Pontosan drága hölgyem! Úgy ahogy mondod! Tetszik a látvány? - ülök le mellé a padra.
- Nem engedtem meg!
- Én pedig nem kértem engedélyt!
- Nagyon pimasz vagy!
- Akárcsak te! - vattacukrából kitéptem egy kicsit és ajkaim közé bújtattam. Nagyot bólógatva megettem és következő falatért nyúltam, de Rose ellökte a kezem. Felvont szemöldökkel fürkésztem az arcát, a félhomályban és a cikázó fényekben ártatlanul csillogott a szeme.
- A gazdagok miért mindig ilyen pimaszok? - vállig érő aranybarna haja hullámokban cirógatta virág mintás ruháját.
- Manapság már ismerkedni sem lehet? Hogy megy ez szép hölgyem? - fogtam meg a kezét.
- Hé! Várj! Mit csinálsz?! Nem hallod?!
- Meghívlak egy italra, Rose! Szereted a limonádét?!
- Nem kérdezted meg! - a tácoló emberek közt sétálva kirántotta kezemből vékony csuklóját és fehér táskáját védelmezően magához szorítva durcás vonalba húzta fénylő ajkát. - Nem kérdezted meg, hogy szeretnék -e veled menni!
