Daddy (Taekook ff)

25.RÉSZ

*Taehyung szemszöge*

Megálltam az LSD tabletták előtt, majd egyet a kezembe vettem. Egy darabig nézegettem, majd az órára néztem. Hét óra negyvenöt perc. Már úgysem érek oda időben. Megfogtam még egy tablettát, majd a szám kinyitva, mind kettőt a nyelvem alá tettem, hogy ott szívódjon fel, majd kifelé vettem az irányt a házból. Amint kiléptem, meg is éreztem a Nap meleg sugarait, amibe mégis bele rontott néha pár kisebb hideg széllöket.
Megindultam lassan az iskola felé és pár perc múlva már kezdtem érezni a drog hatásait. Éreztem, hogy kezd egy kicsit melegem lenni, majd már kezdtem homályosan is látni. A szívem gyorsabban kezdett verni és levert a víz. Egy picit muszáj volt megállnom, hogy egyensúlyt találjak, mert úgy éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj. De ez már kezdett lehetetlenné válni. Úgy sétáltam végig az utcán, hogy közben hullámzott alattam a járda. Akár merre néztem, mindenféle alakzatokat láttam. Olyan régen éreztem már ezt... Mikor forgatom a fejem és a kép pedig teljesen elcsúszik, mint egy rosszul kivetített film a mozivásznon. Látom az autókat, de a hangjuk sokkal később ér el hozzám. Teljesen belassultam. A lábaim alig tudtam magam után vonszolni, de be kell érnem az iskolába. Bár már nagyon nehezen tudom kivenni, hogy merre is járhatok épp, így csak reménykedem, hogy jó irányba megyek. Éreztem, hogy neki mentem valakinek, aki a hangok alapján rám is szólt, de egyszerűen túl lassú a felfogásom most.
Libabőrös vagyok és érzem ahogy néha végig fut rajtam egy hideg, máskor pedig meleg érzés. Hányingerem is kezd lenni a sok elmosodott kép miatt... szédülök és remeg a testem. Már kezdtem látni a furcsa alakokat akik az égből szálltak le az előbb. Pedig sok ember szerint nem léteznek földönkívüliek... Néha olyan mintha repülnék. Nem érzem, hogy érintené a lábam a talajt, pedig valahol mélyen tudom hogy így van.
Nem tudom, hogyan de végül mégis elértem az iskolához. Beléptem, majd a portás azonnal oda is jött hozzám. Valamit beszélt hozzám, de nem értettem. Teljesen elfolytak a hangok amik elértek hozzám. Nem törődve vele mentem a lépcső felé, ami most úgy nézett ki, mint valami hullámvasút. Ha lefelé kéne menni rajta, biztos vagyok benne, hogy legurulnák, de így meg lehet felesek rajta. De fel kell mennem. Emeltem a lábam és a hullámzó korlátba kapaszkodva mentem egyre följebb. Végül elértem a második emeletet, de valaki hirtelen a kezem után kapott. Hátra néztem de nem láttam senkit. Ennyire be álltam volna?
-Taehyung! -hallok meg egy ismerős hangot, de úgy viszhangzott a fejembe, hogy szinte fájt már.
Ha jól vettem ki akkor Jungkook volt az. Épp hozzám beszél, de teljesen tompán hallom. Valakik viszont folyamatosan tapogatnak, de nem látom rendesen, hogy kik azok. Csak Kookot látom, ahogy valamit nagyon magyaráz, miközben mögötte szépen hullámzik a fal, ami tele van absztrakt képekkel, amik sosem voltak ott, csak az én fejem szüleménye. Meg kéne mozdulnom, de nem tudok. A kép kezd sötétülni, csak a saját hevesen dobogó szívem hallom. Levegőt már nehezen tudok venni és úgy fáj a fejem... De ezek mellett úgy érzem, most teljesen boldog vagyok... Teljesen jól vagyok... Még így is, hogy Jungkook képe teljesen elsötétült előttem és eszméletlen milyen melegem van... Azt hiszem teljesen elszálltam...

Hali. Meghoztam a mai részt. Előtte picit elmentem olvasgatni az LSD hatásairól, hogy olyan nagy baromságot ne írjak, bár szerintem így se lett tökéletes, mert nem drogoztam, szóval nem tudom milyen az, de próbáltam valahogy mégis bele élni magam. Remélem azért annyira nem lett rossz. 😅