Eldarya - Angyali örökség

1. rész Előzmények

Eldarya. Egy világ, amely a tündérek és a varázslat otthona, mely sárkányok és angyalok életerejéből született. Legalábbis a lakók szerint úgy kellett volna történnie, ám az angyalok megosztott véleményére senki nem volt felkészülve. Egyik oldalon azok, akik feláldozták volna magukat, a másikon akik nem. Az árulók, magukon viselték bűneiknek bizonyítékait amely hófehér szárnyaikat éjfeketére változtatta, ahogy démonokká váltak. A tündérek elfordultak az angyaloktól és félelmükben elrendelték a nép írtásukat.

 - Őrizzétek a bejáratot, nem találhatnak meg minket! - adta ki a parancsot Lilith. - Átkozott Dagon! Hála neki már sehol nem vagyunk biztonságban. - masírozott végig a barlangrendszeren nyomában a megmaradt követőivel.
 - Véget kell vetnünk ennek az őrületnek. Talán ha beszélnénk a fenghuangokkal vagy az őrzőkkel... - sietett mellé jobbról a helyettese, Esther. Azonban Lilith dühösen a szavába vágott.
 - Megőrültél? Eldarya ellenségeinek bélyegeztek minket, szerinted mi történne ha az ajtóikon kopogtatnánk? Jusson eszedbe hogy nekik angyal és démon már egyet és ugyanazt jelenti. Csak magunkra számíthatunk. - nézett végig a kíséretén, majd szemét fájdalmasan a földre szegezte.
 - Ha már meg kell halnom, legalább olyasvalakikért eszem akiket még megmenthetek.
Az angyal határozott léptekkel fordult be az egyik sarkon, amely titkos rétre vezetett. Az angyalok utolsó menedékére, amiről mindenki hallott legendákat, de senki nem tudta hol van, vagy egyáltalán létezik-e. A nő megállt, majd szeme ellágyult ahogy egy bizonyos pontra koncentrált. Ahogy Esther melléért rögtön tudta mire értette úrnője az előbbit és ő is elmosolyodott. A rét közepén egy fa árnyékában két gyermek játszott, egy fiú és egy lány. Alig voltak 3 és 4 évesek. Népük utolsó generációja, a jövőjük.
 - Hallottam, hogy Thia a Kék áldozat előtt iker fiúknak adott életet. - Lépett közelebb a két nőhöz egy férfi.
 - Sárkányivadékok?  Meglepő, azt hittem vérvonaluk már csak emberekkel keveredve maradt fenn.
 - Nekünk is meg kell mentenünk őket - nézett a férfi aggódva a gyerekek felé és mögöttük még sokan mások is egyetértően duruzsoltak.
 - Ne aggódj Zeph, nem hagyom, hogy bántódása essen a fiadnak.
 - Na és az unokahúgod? - kérdezte mosolyogva a férfi, mire Lilith csak felvonta a szemöldökét.
 - Te most szórakozol velem? A húgom meg is ölne, ha hagynám meghalni Valerie-t - lesett a kislány mögött beszélgető húgára aki épp barátnőjével és Zephiel társával, Diana-val beszélt.
A férfi csak nevetett, hisz jól tudta hogy az úrnő igazat beszélt. Alessia elég temperamentumos nőszemély volt, hát még ha a lányáról volt szó. Időközben a két édesanya is észrevette az újonnan érkezőket és mosolyogva invitálták be őket jelen békéjük apró szigetébe.
 - Nővérem - köszöntötte Alessia Lilith-et, míg Diana egy tiszteletteljes fejhajtással üdvözölte, majd Zeph karjaiba vetette magát. -  örülök, hogy végre itt vagy. Már a legrosszabbtól tartottam.
 - Ne aggódj húgom, nem tündérkéz által óhajtok meghalni. Viszont félek már ez a hely se lesz sokáig biztonságban. Sötét felhők gyülekeznek ránk. - és ahogy ezt a mondatot kimondta éles  robbanás hang szakította meg a nyugtató csendet. Minden angyal azonnal harckészültségbe vágta magát. Tudták hogy itt az idő. A két gyermek szüleikhez rohantak.
 - Anya, mi volt ez? - kérdezte a kis Valerie édesanyját.
 - Semmi, kislányom ne aggódj. Minden rendben lesz. - ölelte magához a gyermeket Alessia miközben szemét már a könnyek mardossák.
 - De, Leiftan azt mondta értünk fognak jönni.
Alessia döbbent pillantást vetett lányára, majd összenézett Diana-val. Tekintetéből rögtön kiolvasta, hogy fiúkat már jóval előre felkészítették mindenre. Nem tudta mit válaszoljon, csak lemondóan sóhajtott. Talán neki is ideje őszintén beszélnie a kislánnyal. Gondolatai kavarogtak, ám a szavak nem jöttek a szájára, de Valerie-nek anyja szomorú pillantásai mindennél többet mondtak. Ám ekkor...
 - Lilith úrnő! - harsant fel egy kiáltás, mire mindenki a barlang felé kapta a fejét. Az egyik őr volt aki a külső bejáratot őrizte. Megviselt testét sebek és vér borította. - Itt vannak. Nem tudjuk sokáig tartani őket... A tündérek... - majd összeesett.
Zephiel odarohant hozzá, majd pár pillanat múlva lemondóan csak a fejét rázta. Meghalt. Lilith és a többi angyal az őr köré gyűlt és lehajtott fejjel gyászolták. Normális esetben rendes szertartást végeztek volna hogy az elhunyt lelke békében távozhasson, majd szülessen újjá egy szebb és jobb világban, de ezt most a körülmények nem tették lehetővé.
 - Theo, öreg barátom. Ne nyomasszon bűntudat semmiért, te mindent megtettél. Lelj békére és szüless újjá. - mondta halkan Lilith, majd pár perc után szemei megkeményedtek és magához rendelt mindenkit. - Barátaim, sok időt töltöttünk együtt és mindig kitartottunk egymás mellett. Még akkor is amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak. Egykor képesek lettünk volna feláldozni magunkat Eldarya-ért. Most beválthatjuk az egymásnak tett ígéretünket, de nem a tündérekért - itt egy pillanatra elhallgatott, majd a gyerekekre nézett. - Hanem a következő generációért. Nem adom az életemet tündér kézbe, inkább meghalok a sajátjaimért.
Az angyalok egyként kiáltottak. Éljenezték Lilith-et és készek voltak bármire a saját népükért még az életük árán is. Többet nem is kellett mondani, mindenki elindult a barlangba, hogy időt nyerjenek míg biztonságba helyezik a gyerekeket. Zephiel még egy utolsó, búcsúzó pillantást vetett a lelki társára majd a többiek után indult. A réten csak Lilith maradt Alessiával és Diana-val.
 - Mit tervezel velük nővérem? - kérdezte komoran Alessia.
 - Él nem messze egy idős férfi egy fiaalabb nővel, ha jól emlékszem Verom és Nauplie a nevük. Ők tökéletes nevelőszülei lesznek Leiftannak. - fordult Diana felé aki csak lemondóan bólintott miközben fiát ölelte. - Valerie-t viszont a Földre küldjük. Az emlékeit pedig módosítjuk.
 - Hogy mi? De hát... - ugrott fel Alessia, de Lilith még időben elkapta a lendületét mielőtt minden haragját a nyakába zúdítja. - Húgom, ő még gyerek. A lelke tiszta akár egy lepedő de bármilyen rossz emlék vagy beidegződés bemocskolhatja és gondolom nem akarod a lányodat fekete szárnyakkal elképzelni. - mondta határozottan szigorú tekintettel mire Alessia rögtön megértette. - Tudni fogja ki és mi ő, hogy titkolnia kell valódi lényét, de Eldaryát és minket el kell felejtenie, hogy boldog életet élhessen.
Alessia csak bólintott és kicsit távolabb húzta Lilith-et, hogy négyszemközt beszélhessenek.
 - Na és Leiftan? Tudod, hogy ők....
 - Igen tudom, de neki is van, amit felejtenie kell. - tette a kezét húga vállára. Jól tudta mire gondol - Ne aggódj a lelki társakat mindig összehozza a sors.
Miután mindent részletesen átbeszéltek visszatértek Diana-hoz és Leiftan-hoz és el is kezdődött a rituálé. A fiúval egyszerűen ment minden, Lilith hamar el is készült, majd Diana el is repült vele az új családjához. Ez idő alatt Alessia neki kezdett a portal megnyitásához. Ez nagy áldozatot követelt tőlük de már nem volt mit veszíteniük ha Valerie életben marad és vele minden reményük. Végül minden készen állt. A körülményekhez képest a kislány jól viselte a helyzetet. Nem sírt, nem panaszkodott csak elfogadta hogy ezt a népéért teszi.
 - Valerie... - ölelte magához sírva a kislányt. - Légy erős. Ha átlépsz a portalon az emlékeid megváltoznak. Tudni fogod ki vagy, de ígérd meg hogy titkolni fogod angyali származásod és erőd. Az emberek szeszélyesek, még bajod eshet.
 - Megígérem anya, felnövök, erős leszek és visszatérek. - bújt szorosan anyjához a kislány, majd nagynénjétől is elbúcsúzott egy öleléssel. - Sosem feledlek és szeretlek titeket.
 - Mi is téged - felelte egyszerre a két nő, majd Valerie áthaladt a kapun.