BnHA Boyfriend Preferences

5. rész: Mikor megkérik, hogy légy a barátnőjük...

  Bocsánat, hogy már a legelején itt zaklatlak titeket, nem pedig a végén. 🖨️

  Nos, ez az a rész, ahol IIIIIIIIIRDATLAN nyálasnak kell lennem, így megkésve "tá'n, de törve nem, él nemzet e hazán"... Ja, ez nem is ide tartozik XD... Vagyis talán kicsit megkésve, nem együtt, de legalább pár nap késéssel hoztam ezt a részt is. Mint pár sorral előbb mondtam, hogy nyáladzás - ami persze miért is lenne a repertoáromban, mih? Hát... Próbálkoztam, többször átírtam, lessétek meg, de 🖼WARNING!🖼: kell az a szentelvíz...

  Nem is szaporítom a korai bejegyzésemet, íme a dolgok:

  Midoriya:  2 hónapja... 2 hónapja ismered Izuku-t, 1 hete sírod ki minden éjszaka magadat, tudva, hogy nincs remény. A fiú ugyanis bemutatott végre két legjobb barátjának, Iida Tenya-nak és Uraraka Ochaco-nak. Furcsálltad, ahogy a lány milyen szemeket mereszt immáron legjobb fiúbarátodra, de elhessegetted a kételyeidet. Az együtt töltött kajázásnál már annál inkább szemet szúrt és két falat között esett le az a bizonyos húsz jen: ez a nőszemély hajt a te, ismétlem, a TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE Izuku-dra. Rögvest elfutottál "a mosdóba megyek, mindjárt vissza is jövök"-indokkal, de egyenesen a szobádba mentél. Már 7 napja nem kommunikáltál senkivel. Úgy néztél ki, mint egy zombi, így a megijedt szüleid se akartak iskolába kényszeríteni, nemhogy te - mégsem mondtad el nekik a gondodat, így letudták egy fertőzéssel a baj okozóját. A telefonodat kikapcsoltad és egy hatalmas kupac ruha és cucc alá rejtetted a szekrényedben, majd a kulcsot begyömöszölted egy táskába, ami a a park földje alatt végezte.

  Már késő este volt. Te az alvást tettezed, ugyanis apukád a projektje miatt még ő sem aludt és ha ő nem, akkor anyád sem. Körülbelül 20 percenként bekukkantott. Ki akartad verni a falat, vagy egy pár könnycseppet hullajtani, de nem lehetett, mert lebuksz a szüleid előtt. És anyukád elnézve, ha megtudja, Ochaco holnapra már nem ébred fel, még ha semmit sem tett ellened igazándiból. Zümmögést hallottál. Dühösen ölelted át a párnádat. Izuku naponta háromszor írt rád, egyszer reggel, egyszer ebéd után és egyszer 10-kor, mint most is. Még több ruhával szeretted volna elhallgattatni, bár... jobban belegondolva nem akartál ennyi energiát fecsérelni. Belefúrtad fejedet a puha anyagba. Ám meglepő módon újra zörögni kezdett a készülék, egyre kevesebb időközönként. 

     - Ezt nem hiszem el... - morogtad. Odaléptél a szekrényhez és fel akartad csapni annak ajtajait, de a zár nem engedte. Tudatosult benned, hogy hát persze, hisz kulcsra tetted! Egy szitokszót motyogtál el az orrod alatt, majd ránéztél az órádra. 10 perced még van, mire anyád újra rád néz. Odasétáltál az ablakhoz megnézni, pontosan hova is ástad el azt a legyen-átkozott-már-kulcsot a táskában, de a szíved kihagyott egy ütemet, a levegőt élesen szívtad be. Naná, hogy felismerted azt a srácot, aki éppen lehajolt pár apró kőért, hogy megdobálja az ablaküvegedet. Nagyon sok embernek nincs ilyen egyedi hajkoronája... Mielőtt lebukhattál volna, ösztönből cselekedve elforgattad a kallantyút és kihajoltál. - Mit csinálsz te itt?! - szóltál ki annyira halkan, hogy legalább meghallja.

  A te Deku-d összerezzent és hátranézett. Mintha megkönnyebbülten sóhajtott volna, de rosszak ilyen későn a fényviszonyok.

     - [Neved]-chan... - suttogta. - Most azonnal gyere le!

     - MI?! - Megijedtél a magas vinnyogásodtól. Magadban imádkoztál, hogy senki sem hallotta rajtatok kívül. - Esték estéjén te komolyan arra kérsz, hogy másszak ki az ablakon??