6. rész: Az első igazi randi!

178 16 9
                                    

  T-T Bakker... Mi-a-fran-cot-csi-ná-lok-majd-itt?!!

Készüljetek fel, hogy elpoénkodom a romantikát XD De jó olvasást, hülyéskedő csibéim!

  Midoriya: Az egyik kedvenc időtöltéseteket csináltátok, miközben beszélgettetek: sétáltatok. Nagyon jól elvoltatok... 10 percig, ugyanis valaki segítségért kiáltott, a hősengedélyt megszerző fiú pedig már ugrott is. Egy ideig megszeppenve néztél utána, majd elmosolyodtál, hogy egy ilyen földre szállt angyallal tölthettél egy kis időt.

  Todoroki: Nem tudott hétvégenként sehova sem elmenni apja miatt, engedély és nyomós ok nélkül, hétköznap pedig időre várta vissza. Így felajánlottad, hogy késő délután bemászol a szobájába. A fiú azt hitte viccelsz, ám tudatosult a hűvös időpontban, hogy te bizony a magas kerítésen átmászással bajlódsz. Mikor az ablakon is bekecmeregtél, egy csókkal jutalmazott (T-T már megint nem bírom ezt a tömény romantikát, pedig csak egyszerűen írtam le egy csókot), aminek kifejezetten örültél. Naplementéig úgy tettetek a zárt helyiségben, mintha csak a közeli parkban szórakoznátok, ezáltal külső szemmel elég furának hatott, de voltaképp örültetek egymás társaságának.

  Bakugo: A fiú a kezdet szorongatva húzott végig az újévi vásáron, nehogy megakadjon valami haszontalanon a szemed, de a terve kudarcba fulladt. Nevetve futottál utána, az újonnan vett fekete yukata-val, miközben próbáltad ráerőszakolni.

     - Ne már, Katsu! - duzzogtál, de támadt egy ötleted. - Ha ezt felveszed, esküszöm, végigeheted magad az összes csípős ételt árusító standokon és ÉN fizetek.

  A morgós f*szfej elgondolkodva bámult a könnyed ruhadarab és a távoli ételestandok között, majd beleegyezve kikapta a kezedből a yukata-t, amúgy is meleg ruházatára öltve.

     - Szerencséd, hogy fekete - hisztizett egy utolsót, miközben te elégedetten bújtál hozzá, mint valami kismacska.

  De lefagyott a mosoly arcodról.

     - A r*h*dt *l*tb*, Bakugo Katsuki, kietted a pénztárámat! A **********************************************************************************************************************************************************************! - Valahogy a környéken lévők ijedten néztek a középen veszeksző párra és próbálták messzire elkerülni a konfliktust. 

Kirishima: Kirishima az a srác, aki agyon aggodalmaskodja magát a helyszínen és programon, így konkrétan végigkérdezgette az idióta osztálytársait, mitévő legyen. Végül Bakugo leordította a hülyébbnél hülyébb ötletekkel traktázó Kaminari-t és Sero-t és kinyögte az első gondolatát, ami eszébe jutott: "Az a hülye (Név) ugyanolyan kis mitugrász pisis, mint ti! Menjetek játszótérre!"

  Így a közeli parkban elhelyezett óvodás gyerekjátékokhoz vitt, mivel nem lett jobb tipp a helyszínhez. De amint te körülnéztél, visítva ugrottál az egyik hintába.

    - Lökj meg! - unszoltad a fiút, mire ő kihúzta magát és "férfias" pózait váltogatva lökött téged.

  Az egész program abból állt, hogy órákon át hintáztatott téged, de voltaképp örült, hisz láthatta fülig érő mosolyod, halhatta vidám kacajod. 

  A nap végére egy palacsintával jutalmaztátok meg magatokat.

Kaminari: A fiú ki nem hagyna egy ilyen alkalmat, hogy ne lássa a számára csodás alakod, így a tengerpartra vitt. Nyáladozva figyelte a falatnyi libegő bikinid, míg te néhány általánossal röpiztél. Egyszer rosszul ütötted el a labdát, így a szőke vérző orral ment haza...

Sero: Moziba vinne, de nem engedné, hogy tönkretedd az egészséges életmódot, így a film alatt egy almát rágcsálsz. Mikor meglátta, hogy emiatt duzzogsz, beadta a derekát és vett egy kicsi adagnyi takoyaki-t. Persze amikor nem figyelt, a szájába nyomtál egyet, mire ő ordítva imádkozott Istenhez, hogy bocsássa meg bűnösségét és eme botladozás miatt még legyen hős (bocsánat, ezt egyszerűen muszáj volt :P XD)


Sz'asztok, akik még itt maradtak!

Igen, már konkrétan kb. másfél hónapja elmaradtam a résszel, de egy nehéz évem kezdődött és a tanulásra koncentrálok most inkább - persze ennek ellenére folyamatosan írok a maradék szabadidőmben, de ide felrakni már nincs igazán energiám  (az utolsó három fiút most gépeltem le).

  Okkal lehet kérdezni, mi a frászkarikát publikálok, miközben tanítási idő van. Hát... az egyik egészségügyi bajomat most vették kezelésbe és ezen a héten végig fekve kell maradnom (ami nekem a halálom XD). A pótlásokkal egy fél órája végezhettem, no persze eszembe jutott, hogy publikálni kéne egy-két unalmamban készített rajzot, irományt, amíg fellélegezhetek.

Szóval a hétvégéig megpróbálok még valamit összeeszkábálni (reméljük, sikerül). 

Jó tanulást, munkát meg mit szoktak ilyenkor kívánni(?)!

BnHA Boyfriend PreferencesDonde viven las historias. Descúbrelo ahora