BnHA Boyfriend Preferences

2. rész: Miképp hív/-od el "randira"?

  Midoriya: 💚2 hét... Már ennyi ideje járt a fejedben az a fiú, aki fellökött, de a mai világ rendje helyett a lovagiasságéba fordult. Mindig elmosolyodtál, ha eszedbe jutott.

     - Öhm, kicsim... Miért mosolyogsz arra a cukorborsó-főzelékre? - kérdezte apád aggódva, mire anyukád büszkén kihúzta magát és kijelentette, hogy a lányuknak barátja van. Az apa konkrétan lenyelte a fél evőpálcikáját és miközben ők ketten bajlódtak, te megléptél.

     - Jaaaj, ezek a szülők - forgattad mosolyogva a szemed, miközben a körsáladat jobban a nyakad köré tekerted.

  Nem bírtál elmenni egy halom megsárgult levélkupac mellett: leguggoltál és elkezdted kiválogatni a legszebbeket-legépebbeket, amiket talán nem felejtesz el otthon kipréselni.

     - Szóval ritkán lépsz ki a lakásból.

  Megfordultál, hogy annak a vadidegen tökkelütöttnek visszafeleselj éles nyelveddel, de minden rossz szó a torkodra forrt, ahogy észrevetted a zöld hajút. A szíved mintha egy ütemet kihagyott volna, majd egyre gyorsabb tempót váltott. Az arcod vetekedni kezdett egy paradicsoméval - de a fiú sem volt másképp. Koszossárga hátizsákjában kezdett kutatni, majd kivett egy kék kendőbe csomagolt dobozkát.

     - Nem volt olyan nagy étvágyam az iskolában. Most meg hirtelen megjött... - vonta meg a vállát alig láthatóan. - Nem vagy éhes? Eszünk együtt? 

  Úgy bólogattál, hogy majdnem leesett az a nagy fejed - XD. Akkor jutott eszedbe, hogy valamit nem tudsz.

     - Demo ... Hogy hívnak?

     - Midoriya Izuku, de a barátaimnak Deku!

     - [Teljes Neved], örvendek... - motyogtad.

Egy padon egymással szemben fordultatok és a csemegészés közben beszélgetettek mindenről. Elámultál, mikor megtudtad, hogy ő a U.A. hősszakára jár, mert imádod a munkájukat, de mikor megkérdezte, hogy te is hősnek tanulsz, megráztad a fejed.

     - Nem elég jó a képességem - erőltettél az arcodra egy fáradt mosolyt. Gyenge pontodat találta el. - Jelenleg egy emelt szintű művészeti iskolába járok, abban az egyben legalább jó vagyok - vakartad meg kínosan az arcod. Való igaz, kész szerencsétlenség vagy, csoda számodra, hogy a szüleidnek nem mentél ezzel az "adottságoddal" az idegeidre.

  Todoroki: 🔨A U.A. Középiskola kapuján keresztül csak úgy áradoztak ki a diákok. De te csak azt a candy cane hajat kerested, egyik kezed a táskádban, szorongatva szegény szerencsétlenül becsomagolt ajándékot. És végre, megláttad! Lépteidet felgyorsítottad, próbáltál senkinek se nekiütközni, nehogy időt veszítsél. A fiú levált a tömegről és egy kihalt padkán ment gyedül.

     - Todoroki Shoto! - ordítottad torkod szakadtából, mire megállt, de nem méltóztatta meg azt a fáradtságot, hogy megforduljon akár a fejével is!

  Megkerülted, majd elé álltál. Kikaptad a csokoládét és mélyen meghajolva nyújtottad felé.

    - Hálám jeléül! És szeretném, ha meghívhatnálak egy ramen-re!

  Igen meglepődtél, mikor a fiú óvatosan kiemelte izzadó ujjaid közül a lapos dobozt és elment melletted.

     - Inkább legyen soba... És nem várlak meg, gyere!

  Oda ment, ahova te akartad, mert az iskoláitokhoz egyaránt közel volt és olcsón adták... csak a ramen-t. Már épp nyúltál a pénztárcádért, mikor ő megfogta a csuklód és gyorsan belenyomta a kért összeget a férfi kezébe.