After 'that' - Miután igent mondtam ♾

Átadtam a könyvet

Hardin

Órák óta nem mentem vissza a lakásba. Úgy éreztem időt kell adnom neki, hogy felfoghassa mind azt, amit a kezében tart. Tessa a mindenem és a legkevésbé sem szerettem volna újra megbántani, hiszen annyiszor megtettem már. De mégis meg kellett írnom a történetünket. Nem azért, hogy kiteregessem a szennyest, megalázzam egy ország-világ előtt, hanem hogy megmutassam milyen az, ha az embert szeretik és nem mondanak le róla. Azt, hogy bárki megváltozhat, ha van egy célja és az a cél kiemeli a pokolból. Számomra Tessa jelenti a célt. Őt látom mindenhol, mindenben. Őt keresem minden arcban. Tudom, hogy ha nem tér vissza hozzám és örökké csak rá fogok várakozni, még ha fel is emészt a magány, lélekben velem lesz. Onnan nem tud elszakadni tőlem, akármennyire is próbálja. Olyan mélyen beleivódott már a szívembe, hogy ha ezt a dobogó izomtömeget akarná kitépni belőlem, akkor sem tudnám elengedni. Tudom, hogy ő az én Catherinem, de a mi történetünk más lesz. Másnak kell lenni.

Bebarangoltam az egész környéket. Megnéztem a felhőkarcolókat, és láttam bennük magamat. Egy férfit, aki már nem a mélységben tanyázik, kimászott a gödörből és ezért hálát éreztem. Hálás voltam Tessának, hogy meglátta bennem azt, amit már a családom is úgy hitt, hogy eltűnt. A lelkemet. Én magam is el akartam tüntetni, hogy ne érezzek fájdalmat, hiszen a fájdalom felőröl. De most jól érzem magam. Jobban, mint korábban, pedig tudom, hogy még hosszú út áll előttem. De azt akarom, hogy ennek az útnak ő is a része legyen, még ha csak barátként is, szükségem van rá.

Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a lakásba. Elég ideje eljöttem már és kezd besötétedni. Semmi kedvem nem volt tovább egyedül barangolni, Landon pedig Sophia társaságában van. Nem akartam zavarni őket. A legjobb barátom ugyan elcsábította tőlem ebbe a nagy, szürke városba életem szerelmét, de nem nehezteltem rá. Tudom, hogy időt kell adnom neki, mert ha rátelepszem, akkor ugyan oda kerülünk vissza, ahol korábban abba hagytuk. Ezt pedig nem akartam. Öt hónap telt el, de más embernek érezem magam, némelyik kaján szokásomat persze azért megtartottam. Ha Tessa megbocsát és végre belátja, hogy minket egymásnak teremtettek, akkor olyan szavakkal árasztom el szeretkezés közben, hogy elpirul. Imádom, amikor elpirul, de engem nem csaphat be. Ha nem lenne olyan szűzies a tekintete dugás közben, akkor ugyan olyan kaján lenne, mint én. Hogy is szokta mondani: disznó vagyok. Bevallom, hogy valóban az vagyok, de még mindig meg tudom lepni és ez valahogy felizgat.

Elhagytam a ház sarkát és most a lépcsőn álltam. Tudtam, hogy az ajtót nem zárta be, de a lábam megtorpant. Sírást hallottam és ez nem jó jel. Bár rengeteg szörnyűséget fedek fel a történetünkben, főleg azt, hogy becsaptam, megaláztam és összetörtem a szívét. De ott van az is, hogy ő lett az én angyalom, a megmentőm, aki észrevette bennem a szépet és emlékeztetett rá, hogy nem vagyok értéktelen. Mély levegőt veszek és benyitok. Ott ül a padlón, a könyvemet olvassa. Szépen, rendezetten egymásra tette az oldalakat. Most is az a Tessa, akibe beleszerettem. Ugyan az a rendmániás, pimasz fruska, aki beleszeretett egy rosszfiúba. Kár is tagadnia. Haja kócos, a szeme feldagadt és vörösesen izzik. Arca nedves a sok könnytől és annyira elmerült a szavakban, hogy észre sem vette, hogy itt állok mögötte az ajtóban. Látom, ahogy feláll, de még mindig háttal áll nekem. Kezében az utolsó oldal. Ezt már állva olvassa el. A papír a földre hullik, és Tessa teste rázkódni kezd a sírástól. Halkan üvölt és a szoba megtelik fájdalommal, keserűséggel, én pedig a legszívesebben a mélybe vetném magam, amiért megint fájdalmat okoztam neki. Így állunk egy darabig, amikor megérzi a jelenlétemet. Tudja. Ő mindig tudja, hogy nézem, bámulom és a tekintetét vizslatom. Most a hátát figyeltem, mert nem fordult meg. Továbbra is maga elé mered, de már nem zokogott. Megfordult, teste lassan mozog és végre rám néz.