After 'that' - Miután igent mondtam ♾

Az utolsó "ereszd el a hajam"

Tessa

Ölelem. Olyan szorosan ölelem, mintha évek óta nem láttam volna. Pedig csak tegnap hagytam ott. De mégis, annyira gyötrelmes, ha azért vagyok távol tőle, mert haragszom rá vagy mert megbántott. Viszont most már mindent értek és a haragom is elszállt. Ha hagytam volna neki, hogy megmagyarázza és nem lép le a lakásból, akkor ez az egész menekülés nem történik meg. Mindegy, a lényeg, hogy újra a karjaiban vagyok és beszívom az illatát. Kicsit elhúzódom tőle, a szemébe nézek, ő megfogja a fejem és megcsókol, miközben megcirógatja a fülem mögötti részt. A csókja szenvedélyes, de gyengéd. Minden érzelmét beleadja és én imádom. 

- Szeretném én csinálni a borítót! - jelentem ki, az arcom könnyes és csak a szememmel mosolygok.

- Másnak nem is engedném! - válaszol és mélyen a szemeimet pásztázza. 

Először azon gondolkodom, hogy elmondjam-e neki, hogy rájöttem miért csinálta, de aztán lebeszélem magam. Nem akarom, hogy furcsán érezze magát, mert talán ez a titok a tudatalattijában van eldugva. 

- Miért gondoltad meg magad? - végül mégis csak muszáj lesz elmondanom.

- Mert sok mindenre rájöttem, amíg olvastam. - és ezzel az igazat mondtam. Szerencsére ezzel annyiban hagyja a dolgot és nem faggatózik, hogy mire jöttem rá. Lehet, hogy pontosan tudja és ennyi elég neki. 

Leülünk a kanapéra, mert várom anyámat. A szobát szép rendben hagyom itt, de azért szeretnék elbúcsúzni tőle. A férjem mellé kuporodom a díványra és ő átkarolva a mellkasára húz. 

- Milyen korán indultál? - kérdezem, mert tudom, hogy már reggel itt volt a mappa. 

- Tegnap.

- Tegnap? - kapom fel a fejem, mert ez nagyon váratlanul ért.

- Igen. Kettőre értem ide. Hajnalban. - halkan közli és megsimogatja az ujjaimat.

- Miért indultál el olyan későn?

- Mert nem tudtam nem a közeledben lenni! - érzem, hogy a lelkem megtelik melegséggel és a legszívesebben csak ölelném, amíg tart az élet. 

- Ó Hardin! - megtréfálom. - Milyen nyálas lettél! - felnevetek.

Hangosan felröhög, elgondolkodik, hogy valóban nyálas lett, de azt hiszem ezt egy cseppet sem bántja, ha rólam van szó. 

- Lehet! De csak, ha te hallod! - megpuszilja a halántékomat, közben az ujjainkkal játszadozik. 

Hallom, hogy anyám nyitja az ajtót, vagyis remélem, hogy anyám az. Úgy tudom David és a lánya ma a gyülekezetben segítenek és majd anyám is utánuk megy.

- Szia Hardin! - tárt karokkal üdvözli. Bezzeg engem nem így fogadott. Kezdek féltékeny lenni a férjemre...

- Megérkezett a világ legjobb anyósa! - szórakozik. - Hoztam neked valamit!

Kiszalad az ajtón és egy csokor virágot tart a kezében. Hosszú, rózsaszín tulipánokat. Ilyenkor ritkák, úgyhogy gondolom szép árat fizetett értük. Átnyújtja anyámnak, aki alig kap levegőt a váratlan ajándék miatt.

- Hardin! - elcsuklik a hangja. - Ez annyira kedves tőled! - anyám a könnyeivel küszködik, majd a férjem átöleli. Azt hiszem régen kapott virágcsokrot. Tudom, hogy David allergiás rájuk, ezért csokoládét szokott venni neki. - Szóval Tessa! Remélem ma már otthon alszol! - furcsán hangzik, de anyám ezt a lehető legjobb szándékkal mondja. 

- Igen! - mosolyodom el.

- Megvártunk, hogy elköszönhessünk, de azt hiszem indulnunk kellene, mert hosszú az út. - jegyzi meg halkan Hardin.