What am i?

fifth

Május 12. vasárnap.

- Szóval nem akarsz tőlem semmit...? - kérdeztem. Valamiért ez a mondat megütött. Mi van velem...? Nem szabadna érdekelnie... a fenébe.

- Dehogynem... mármint... nem, nem akarok semmit, mert tudom, hogy nincs értelme. Csodás lány vagy, de tudom, hogy ez a dolog esélytelen, és nem akarok ráderőltetni semmit. Nagyon szép vagy, okos, és ha valamilyen csoda folytán mégis bejönnének a lányok, vagy akár pont én, akkor persze, hogy akarnék... csak nézz magadra... ki ne akarna tőled bármit is?? Viszont tiszteletben tartom, amit érzel és nem akarlak ezzel zaklatni... szóval nem, nem akarok semmit.

Megállt bennem az ütő... "jól hallottam...? Vagy csak képzelődök...? Basszus biztos tényleg ezt mondta... gyakorlatilag kifejtette, hogy tetszek neki, csak tudja, hogy esélytelen a dolog... erre mit kéne válaszolnom?? Na jó Dylan szedd össze magad és mondj valami értelmeset!!"

- Ohh... sajnálom... - "hat az értelmes válasz nem jött össze, de legalább hátha nem bántottam meg..."

Emili egy keserédes mosollyal lépett a táskájához és kezdett pakolászni. Kivett pár ruhát, majd láttam az arcán, hogy nem tudja, menjen el a fürdőbe és tűnjön betegesen szégyenlősnek vagy kezdjen el vetkőzni mellettem. Az utóbbit választotta aminek hatására éreztem, hogy elvörösödök és furcsa ismeretlen bizsergést éreztem az alhasam tájékán, ami nem igáz tetszett, de nem tudtam vele mit kezdeni...

Nagyon jó alakja volt. Vékony derék, hosszú lábak, pont olyan volt amilyen minden lány akar lenni. Tökéletes.

Amikor elkészült én is összeszedtem magam elindultam az emeletre. Lüktető fejjel mentem fel a lépcsőn. A kérdések és a ki nem mondott gondolatok csak úgy cikáztak az agyamban.

Amint felértem az utam a fürdő felé vettem, elkezdtem levenni a az éjszaka folyamán összeizzadt ruhákat. Tapasztalataim alapján a fejfájásra a forró víz a legjobb így beálltam a zuhanyba és magamra eresztettem az egyre melegedő cseppeket. Éreztem ahogy a víz végigfolyik minden egyes porcikámon, és csukott szemmel élveztem ahogy a testemet elárasztja a bizsergés, és teljesen libabőrös leszek. Hosszú percekig álltam ott, míg melegem lett és ki kellett jönnöm. A forró víz után így is megcsapott a hideg levegő ami a zuhanykabinon kívül az egész fürdőben keringett, de nagyon jólesett. Odaléptem a törölközőmhöz és magamraterítettem az érdes anyagot, ami egy pillanat alatt felitatta a nedvességet a bőrömről.

Nem volt kedvem kimenni. Nem álltam arra készen, hogy az előző beszélgetés után szembe tudjak nézni Emilivel. Nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy akár mit gondoljak... Valamiért melegséggel töltött el (mindkét értelemben szerk.), hogy tetszek neki... "tetszek neki egyáltalán? Hiszen ezt egyértelműen nem közölte... De jó lenne... várj, mi?! Hülye... dehogy lenne jó... vagyis... olyan szép. De nem. A fiúkat szeretem, és kész."
Ezzel lezártnak véltem a gondolatmenetet, majd határozottan kimentem, hogy beszéljek vele. Lementem a lépcsőn és benyitottam a szobába.
Végigvezette rajtam tekintetét, majd kikerekedtek szemei és rákvörös lett. Én csak ekkor realizáltam, hogy még mindig törölközőben vagyok és a vállamat a hajamból származó nedves cseppek borítják.
- Ohh... bocsi... egy pillanat és itt vagyok, várj meg!
Ezzel elindultam vissza. Felfutottam a lépcsőn, be a szobámba és őrült módjára kezdtem keresni valami ruhát.
Felkaptam egy melegítőt, a törcsit pedig a vizes hajamra tekertem, majd mentem is vissza a földszintre.
- Na itt vagyok - mondtam miközben nagy lendülettel kitártam a vendégszoba, vagyis mostmár Emi szobájának ajtaját. De ő nem volt sehol. Kimentem, hogy megnézzem a konyhában. Benéztem a fürdőbe, az emeleten is végigmentem, de sehol nem volt.

Nem könnyen esek pánikba és ez most sem volt másképp. Megőriztem a hidegvérem és felhívtam őt.
*kicsöng*
Nem vette fel. Meg próbáltam mégegyszer. Meg mégegyszer.
Amikor már 13. hívást sem vette fel feladtam. Fogalmam nem volt hova mehetett, és a reggeli fejfájásom is visszatért. Na meg persze a nyugodtságom is eddig tartott... a tenyerem elkezdett izzadni a gyomrom akkora lett mint egy gombostű. A feltörni készülő, visszatartott zokogástól egy teniszlabda méretű gombóc keletkezett a torkomban.
Féltem, sőt rettegtem, hogy elege lett belőlem vagy megbántottam. Nem attól féltem, hogy baja esett, hiszen jó környéken lakunk és ő sem az az esetlen fajta. Hanem, hogy rosszul van, vagy szomorú. "Basszameg még csak két napja ismerem és máris ő az egyik legfontosabb ember az életemben... ezt hogy csinálta...?"

Gyorsan átöltöztem és hajat szárítottam, hogy elviselhetően nézzek ki. Lerohantam a földszintre, aznap már sokadszorra, pedig még csak egy órája voltam ébren. Már akkor éreztem, hogy ez rohangálós nap lesz. Mivel még nem ittam kávét ezt is megtettem, bár az adrenalin szintem így is az egekben volt, de biztos ami biztos alapon két pohárral is eltűntettem a fekete folyadékból.

Nem vittem magammal a cuccom, gondoltam, nem lesz rá szükségem, a keresésben, mert igen az volt a terv, hogy valahol megtalálom Emilit. Szépen dobtam anyának egy üzenetet, hogy nem vagyok otthon, ha egyszer valaha felkel, értesüljön róla miért nem talál. Nem mintha magától nem jutna eszébe, de mégiscsak így a helyes.

Hatalmasat sóhajtva vettem fel a cipőm. Soha senkiért nem tettem volna semmi olyat, ami elsősorban nem nekem jó. Mindig is önző voltam, de ott az előszobában valami nagyon megváltozott bennem. Talán már régebb óta alakult, de ez volt az első nyoma. És ez az önzetlenség. Mert igen, mindig is önző voltam és akaratos. Lehet, hogy ezért is nem voltak barátaim. Már az óvodába sem szerettem osztozkodni. Ami az enyém volt, azzal csak én játszhattam. Egyszer egy óvó néni megpróbált rávenni, hogy játszak együtt másokkal, de megütöttem. Igen az óvó nénit. Azután ovit váltottam.
Majd jött a suli. Mindenki elkezdett barátkozni, de én csak magammal foglalkoztam és érdekes módon nem akart a senki a velem lenni. Pedig nem voltam bunkó. Nem verekedtem. Csak magamat minden esetben előnybe helyeztem másokkal szemben.
És gimiben már meg se próbáltam barátkozni. De persze ott voltak a fiúk. Értük se tettem semmit, de nekik nem is kellett. Folyton mással voltam együtt, mert egy idő után mindenki unalmassá vált. Mindegyik kapcsolatom csak fellángolás volt. Egy év alatt 5 kapcsolaton voltam túl.
Amióta megszülettem egy önző dög vagyok és életemben először, nem azért tettem valamit, hogy nekem jó legyen, hanem valaki más miatt. Mert nem magam miatt akartam megtalálni Emilit, hanem mert féltettem. Hogy szomorú, vagy rosszul van. "Miért? Miért teszek érte bármit is? Hiszen nem csinált ő semmit ami olyan nagyon különleges lenne..."
Hosszú gondolatmenetemből a telefonom csörgése zökkentett ki.

               EMILI <3 HÍV.

𝘛𝘶𝘥𝘰𝘮, 𝘯𝘢𝘨𝘺𝘪𝘯 𝘫𝘰 𝘩𝘦𝘭𝘺𝘦𝘯 𝘩𝘢𝘨𝘺𝘵𝘢𝘮 𝘢𝘣𝘣𝘢 𝘮𝘦𝘨𝘪𝘯𝘵... 𝘩𝘪𝘩𝘪
𝘜𝘨𝘺𝘢𝘯 𝘦𝘨𝘺 𝘬𝘪𝘴 𝘬𝘦𝘴𝘦𝘴𝘴𝘦𝘭 𝘥𝘦 𝘪𝘵𝘵 𝘢 𝘬𝘰𝘷𝘪 𝘳𝘦𝘴𝘻, 𝘧𝘰𝘨𝘢𝘥𝘫𝘢𝘵𝘰𝘬 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵𝘦𝘵𝘵𝘦𝘭
𝘗𝘶𝘴𝘻𝘪𝘬𝘢𝘢𝘢𝘢𝘬❤️