What am i?

eighth

Május 13. Hétfő.

Nagyon sokáig aludtam. Emili keltett fel 11 körül egy tálca ágyba reggelivel, amit mint később kiderült anya csinált csak ő hozta be nekem. Már az illata is isteni volt a nagy tányér melegszendvicsnek és az íze meg valami isteni.
- Azta... nem is tudtam hogy tudsz főzni! - ámuldoztam
- Nem is - kuncogott - anyukád csinálta...
Kikerekedett a szemem majd én is nevettem egyet.
A nap gyorsan elrepült. Elmentünk sétálni és szedtünk egy hatalmas virágcsokrot, amiről nagyon szép képek készültek, aztán megebédeltünk a közeli pizzériában, délután pedig hazamentünk és kicsit rendet raktunk Emm szobájában, meg elkezdtük olyanná alakítani, hogy neki tessen. Este én is a saját szobámban aludtam, ami ugyan nagyon kényelmes mégis ürességet éreztem, hogy nincs mellettem.

Május. 14. Kedd.

Aznap sem igazán történt semmi különös. Tom egyszer csak lelépett és csak késő este jött haza. Nem kérdeztük hol volt ő meg nem mondta, így gondoltam, majd megbeszélem vele máskor.
Ezúttal is egyedül aludtam el, de még mindig furcsa. Emili pedig, kifejezetten sokat lógott a telefonján és nagyon gondterhelt fejet vágott, de amikor megkérdeztem mi az, csak legyintett.

Május 15. Szerda.

Reggel lementem a konyhába, de még mindenki aludt, úgyhogy csináltam magamnak egy kávét és gondoltam, Emilit is meglepem egyel.
Amikor mindkettő kész lett, megfogtam a bögréket és elindultam vele a konyha melletti ajtóhoz, amiből a zöld szemű birodalma nyílt. A könyökömmel lenyomtam a kilincset, de amint befordultam majdnem elejtettem a bögréket. Emili még aludt, nem is ezzel volt a baj, sokkal inkább azzal, hogy mindezt ruha nélkül tette. Oldalt feküdt lábait kicsit felhúzva, de felsőtestével felfelé fordult így a takaró alól pont a tökéletesen kerek feneke és a fél melle látszott ki. Szerettem volna elkapni a tekintetem, de ő mágnesként vonzotta azt.
Nem tudom mennyi idő telt el, de nem tippelném egy percnél többnek, amikor ráeszméltem, hogy mit is csinálok, úgyhogy leraktam mellé az ő bögréjét, majd nagy sebességgel távoztam és a saját kávémmal a kezemben siettem vissza a saját szobámba, kulcsra zártam az ajtóm és az ágyra ülve merültem a gondolataimba, az elmúlt pár napban sokadszorra, amik ismét Emili körül forogtak.

Nem tudtam ezzel mit kezdeni. "Persze, oké, legjobb barátnőm. Mi ezzel a baj? Na, hogy csak rá tudok gondolni... tisztában vagyok vele, hogy a kapcsolatunk különleges, de ez valahogy más. Mindig látni akarom, hallani a hangját, azt, hogy az én viccemen nevessen és basszus kinek akarok hazudni? Ma reggel a meztelen testét néztem..." Nem tudtam mi van velem, a történtek után, csak még jobban megzavarodtam. Nem állt össze mi késztetett arra, maradjak, aztán amikor pofán csapott a felismerés, mit is csinálok, megijedtem. Talán mélyen magamban tudtam miért, de nem mertem beismerni. Se magamnak, másnak meg végképp nem. Próbáltam ezt a dolgot elnyomni a lehető legmélyebbre, ezért figyelemelterelésképp felhívtam anyát

- Szia kicsim, minden rendben? - vette fel a telefont suttogva
- Igen, de miért suttogunk? - válaszoltam ugyan úgy
- Te nem tudom miért, de én dolgozok - kuncogott halkan a vonal végen
- Jaaaa, oké. - váltottam vissza normál hangerőre - amúgy azért hívtalak, hogy mikor jössz haza? Beszélnünk kéne.
- Hét körül végzek, de még be kell ugranom vásárolni - számolgatott - nyolc után valamivel.
- Rendben akkor majd beszélünk. Szia
- Várj! Kaja a hűtőben, a sajtos a tied, a brokkolis Emié.
- Oksi szió
- Puszi!

Miután letettük, visszamentem a földszintre, ahol Emili már ruhában üldögélt egy pontot bámulva maga előtt a padlón.
- Jó reggelt - szólítottam meg, de nem válaszolt, úgyhogy megismételtem, kicsit hangosabban - Jó reggelt...!
- Szia. - mondta fagyos hangon, de rám nézni nem akart.
- Héj mi a baj? - kérdeztem kedvesen és megfogtam a vállát.
- Miért érdekel? - kérdezte és lelökte a kezem a válláról
- Mert a barátom vagy? - néztem rá furcsán és már nem igazán volt kedvesnek nevezhető a hangom.
- Idefigyelj. - nézett a szemembe gyilkos tekintettel - attól mert pár napja ismerjük egymást nem kell mindent elmondanom neked, mert vagyunk nem öribarik. Nem lettél hirtelen a lelki támaszom. Kurvára semmi közöd az életemhez, úgyhogy szállj le rólam, érthető voltam? - emelte meg a hangját, amitől összerezzentem, de nem vesztettem el önmagam, úgyhogy rögtön visszavágtam

- Vicces... - röhögtem kínosan - ahhoz képest, hogy "nincs közöm az életedhez" - mutattam idézőjelet a kezemmel - mégis csak nálam laksz... és lehet, hogy csak pár napja ismerlek, de azt hittem barátok vagyunk... - a végére mégis elszállt a lelki erőm és szomorúan hajtottam le a fejem. Nagyon nem akartam elveszteni, hiszen ő az egyetlen és legjobb barátom.

- A barátok nem igen szokták egymást meztelenül, alvás közben bámulni - üvöltötte, mire megállt bennem a levegő - igén képzeld láttam, hogy bámultál, nem vagyok hülye! - törtek elő a könnyei is. - Csak nem akarok veled beszélgetni érted? Nekem tér kell. Csak hagyj és ne gyere be a szobámba. Magánszféra. Hagyj élni az életemet.

"Nyugodtan élhetnéd az utcán is..." gondoltam, de nem mondtam ki. Nem akartam megbántani, se elküldeni, mert tudtam, hogy megtenné. Elmenne, egy szavamba kerülne tudom, így inkább csak bólintottam és felindultam a szobámba. A lépcsőn kezdtek folyni a könnyeim és mire az emeletre értem már patakokban folytak végig az arcomon. "Hogy jutottunk alig két perc alatt idáig?" Mielőtt a szobámba értem volna egy erős kéz ragadta meg a karom és visszarántott

- Héj törpe mi volt ez a kiabálás? - kérdezte a bátyám lágy hangon

- Csak egy kicsit összevesztünk... - suttogtam - semmiség...
- Igen azt látom. Úgy sírsz itt, mint egy kislány. - mondta, de a hangja egyáltalán nem volt bántó - Gyere ide - húzott magához és szorosan átölelt - nincs baj kicsi... -kezdett suttogni amikor rázkódó vállaimból érezte, hogy még jobban elkezdtem. - Shh... akarsz beszélni róla?
- Ne-hem - szipogtam bele a mellkasába - ma-hjd másko-hr
Felkapott az ölébe és bevitt a szobámba. Lerakott az ágyamra és csak simogatta a hajam míg én csendben szipogtam.

- Valaki csöngetett - suttogtam
- Tudom. Mindjárt kinyitom.
Egy puszi nyomott az arcomra, majd elindult lefelé, hogy megnézze ki érkezett.

********

Háááát... egy kiiiicsit késöbb jött mint ígértem, de nem nagyon volt időm aztán nehéz volt visszalendülni.
Viszoooont (dobpergéés...) megvan az 500 megtekintés!
Nagyon sokat jelent, hogy ennyien olvassátok nagyon köszönöm mindenkinek, hogy itt van!!

Az elesteleges íráshibákért nagyon bocsi, de hajnal fél három van...

A kövi rész meg... hát jön amikor jön... egyenlőre fogalmam sincs épp nagy nyaralásban vagyunk, de amint tudom hozom

Puszikák <3