What am i?

sixth

Május 12. Vasárnap.

EMILI <3 HÍV

Egyből felkaptam a telefont
- Jól vagy? - szóltam bele egyből - hova mentél?
- Hali... igazából csak azért jöttem el, mert nem akarok a nyakadon lenni, de rájöttem, hogy máshol nem igazán lehetek, úgyhogy épp Virágnál vagyok, hogy az összes cuccom átvigyem hozzátok. - hadarta egy szuszra kicsit kétségbeesett hangon
- Várj, akkor te most... költözöl? Hozzánk? - hatalmas mosoly terült el az arcomon. Ez olyan izgalmas! Mindig csak anya és Tom volt nekem. Vagyis ugye egy ideig apa, de akkor még nagyon kicsi voltam. Szóval ez olyan buli, hogy ott fog nálunk lakni és bármikor lemehetek a földszintre csakúgy ha együtt akarok vele lenni és nem kell majd fél órát menni a BKK-val, hogy bárkit is elérjek. Bár eddig akár több órát is mentem volna, hogy bárkivel lehessek, de nem tehettem, hiszen mint már említettem, nincsenek barátaim.
- Baj?? Mármint ha gáz akkor még biztos van hely a híd alatt. Ismerek egy csövest a környéken régen sokszor vettem neki kiflit, meg odaadtam a szendvicsem suli után... Majd nála az árokban tuti lakhatok.
- Dehogy!! Nagyon szívesen látunk akár hosszabb időre is! - nyögtem ki, mert a nevetés közben nehezen jutottam levegőhöz.

- Viszont. Van egy kis gáz... - kezdett olyan halkan beszélni, hogy alig értettem amit mond
- És mi lenne az?
- Tú.. s...k a c...c...m - mondta olyan halkan, hogy csak ennyit értettem
- Tessék?
- Túl s..k a c...ccom
- Túl sok a mi? Kérlek Emi nyögd ki amit akarsz!
- Túl sok a cuccom és nem tudom
átvinni kézben... ohmm, nem tudod megkérni anyudat, hogy jöjjön el értem kocsival - szakadt ki belőle nagy nehezen. Nem tudom miért esik ennyire nehezére szívességet kérni, hiszen ez annyira nem nagy dolog. Jesszus már megint önzetlenül viselkedek... ez fura.

- Persze! Vagyis anya épp dolgozik, de Tommal beszélhetek!

- Köszönöm - Nem láttam, de hallottam a hangján hogy mosolyog. Nem ismerem régóta mégis érzem őt. Mármint ez lehet furán hangzik, de nem ilyen spirituálisan és közben nem is fizikailag nem érzem őt csak... nehéz ezt megmagyarázni. Valamilyen fura láthatatlan kötődés van köztünk ami tudom, hogy nem evilági.
- Akkor majd szólok ha megyünk!
- Rendi! Szia!
- Szia!

Mosolyogva tettem le a telefont és indultam el a bátyám szobájába megfűzni, hogy jöjjön el velem Emiért, ami azt illeti még nem is tudom hova.

- Tooom! - kiáltottam a lépcsőn felfelé futva
- Mi van kis leány? - hallottam a tompa választ az ajtó mögül kb. mire felértem.
- Eljössz velem Emiliért! és nem kérdeztem mondtam. - röhögtem majd kicsaptam a focis poszterekkel díszített ajtaját
- Kocsival?
- Hát igen... jó lenne.
- De hova? Mármint nincs kedvem átmenni az egész városon... olyan nagy dugó van.
- Nem, nem gyalog is el tudnánk menni, csak rengeteg cucca van szegény lánynak ezért kell a kocsi, hogy ne kelljen cipekednie.
- Mióta is vagy te ilyen önzetlen? - húzta össze a szemöldökét gondolkodást színlelve
- Nagyon vicces... amúgy nem tudom. Kb. mióta Emm itt van. De veled nem leszek kedvesebb - és hogy nyomatékosítsam állításom jól sípcsonton is rúgtam. Testvéri szeretet.
- Ez nagyon kis gyengusz volt - felállt az íróasztalától és kisétált a szobából egy flegma mosollyal a fején. De ki tud készíteni.
- Csak azért voltam finom, hogy ne gondold meg magad a fuvarozást illetően... - futottam utána durcásan
- Azért mert te bunkózol még elmegyek Emiért. Nem ő seggfejkedik, hanem te, vele nem akarok kicseszni.

Még egy ideig szívtuk egymás vérét, aztán amikor beültünk a kocsiba bekapcsoltam a rádiót, így az elterelte a figyelmünket egymásról. Csak néztem ki az ablakon és a zenét hallgatva élveztem, az utazást.

15 perc alatt ott voltunk amiből 5 azzal telt, hogy a hévsíneknél vártunk. Leparkoltunk a nagy panel előtt és gyors megcsörgettem Emilit, hogy itt vagyunk. Tomot bent hagytam az autóban, mert nem éreztem szükségesnek a jelenlétét, majd az egyik kapuban állva vártam Emm érkezését, ami nem sokkal később be is következett.

- Tudsz egy kicsit segíteni, összeszedtem már a cuccom csak le kéne hozni és ha te is jössz lehet egy adagba le tudunk hozni mindent!! - kezdte köszönés nélkül
- Persze, segítek mennyi az cucc? Lehet a bátyám is tudna segíteni. - biccentettem az autó felé ahol Tom lehajtott fejjel nyomkodta a telefonját.
- Áhh szerintem abból a világból nem tudjuk most kirángatni... - nyomta meg a harmadik szót, majd huncutul mosolyogva nézett rám. "Annyira szép szemei vannak." Olyan tökéletes ez a lány...

- Akkor menjünk fel. Még úgyse találkoztam Virággal, szívesen megismerkednék vele! - mosolyogtam kedvesen. Tényleg szeretném megismerni, hiszem ő is Emihez tartozik és Ő nagyon fontos nekem, szóval ezt mindenképp kötelezőnek tartom. - Viszont... ugye tudod, hogy ha hazaértünk még vár ránk egy kellemesnek nem nevezhető beszélgetés? - Nem felelt csak egy komoly bólintással válaszolt, majd a kapuhoz lépett és beírta a kódot.
7162. Megjegyezve.

Felmentünk a lépcsőn a legfelső emeletre, mert a lift épp nem működött (szerintem azóta se  javították meg), ezért mire a ötödik emeleten voltunk teljesen lehasználtan, lihegve támaszkodtam meg a lépcső korlátban. Amikor felpillantottam észrevettem, hogy Emi teljesen belefeledkezett a nézésembe és még mindig kába pillantásokkal illetett. Ettől kicsit zavarba jöttem, hogy ilyen nyíltan tanulmányoz, úgyhogy elkaptam a fejem és elnéztem a folyosón, ami nem volt túl szép állapotban.
- Jesszus... - hűltem el a látványtól. Hatalmas mocsok volt mindenhol és az egész tér tele volt undorító bogarakkal. A padlón pedig valami számomra beazonosíthatatlan, fehér ragacsos tócsa terült el.
- Hát igen. Itt lakik az én drága Virág barátnőm a három testvérével meg a szüleivel. Azt pedig kerüld el. - mutatott az tócsa fele.
- Mi az? - ráncoltam a homlokom
- Nem akarod tudni. - majd meg is ragadta a csuklóm és egy a lehető legnagyobb ívben kerülve az undormányt a legutolsó ajtóhoz vezetett.

******

Már hazajöttünk. Amióta kiléptünk onnan azt próbáltam feldolgozni amit láttam. Virág nagyon kedves, ahogy a családja is, de számomra felfoghatatlan, hogy van aki ilyen körülmények közt él. Eddig is tisztában voltam ezzel valamilyen szinten, de a saját bőrömmel tapasztalni sokkal rémisztőbb, mint gondoltam. Mindenhol a mocsok, a lakásban a gyerekeken, alig van valami a hűtőben és az egész házban valami undorító bűz terjengett. Virágtól később megtudtam a fehér tócsa eredetét is, ami hát... nem túl guszta történet úgyhogy kifele menet már magamtól kerültem el ugyan olyan nagy ívben.

Hazafele az autóban Emili beült Tom mellé és valami koncertről beszélgettek, de nem ismertem a bandát, szóval én csak csendben hallgattam őket. Azon gondolkodtam, hogyan kezdjem el a beszélgetést Emmel, ha hazaérünk. Azt biztosan meg akartam kérdezni, hogy miért hagyott ott. Aztán, hogy miért nem vette fel. Hogy miért tűnt el teljesen, majd miért hívott fel úgy, mintha mi sem történt volna? Eszembe jutott az is, hogy alapból miről akartam beszélni vele. "Ez hosszú lesz, az biztos..."

Kétségbeesett arccal vezettem lassan a tekintetem Emilire, aki teljesen el volt azzal foglalva, hogy vajon milyen díszlet lesz az ominózus koncerten.

Amikor Tom leparkolt a ház előtt már teljes pánikban voltam. Nem tudtam igazán mitől félek, csak azt tudtam, hogy egy nehéz beszélgetés áll előttünk. Talán tudtam, ez lesz az, ami mindent eldönt kettőnk között és féltem, sőt rettegtem, hogy elveszetem. Az egyetlen barátom. Vagy talán annál valami sokkal fontosabbat. A lelki társam.

Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót és indultam be a házba.

***************

Haaaaay!

Na csak meghoztam az újabb részt... bocsi, hogy ennyi ideig tartott, csak nem volt energiám írni. Nem vagyok mostanában a legjobb passzban, de most itt van, úgyhogy olvassátok szeretettel és talán (és ez tégnyleg csak egy hatalmas TALÁN) egy héten belül új rész!

Puszikák, szeretés van nagyban emberek!!
<3