A Kiválasztott! [Befejezett]

Prológus

Szombat reggel az ébresztőm hangjára keltem. Megfordultam és azonnal kinyomtam a hangos készüléket. Ásítozva keltem ki az ágyamból, majd egyenesen a fürdőszobába mentem. És elkezdtem a reggeli készülődést. Sok mindent még nem tudtok rólam, de amíg rendbe szedem magam elmesélem ki is vagyok. 

Evony Grace a nevem 18 éves vagyok és egyedül élek. (Néhány tulajdonság rólam: Barna haj, barna szem. Nem vagyok valami kicsi, de az a túlzott nagy sem. Leginkább a kedvenc színem a fekete, de a többivel sincs bajom. Nem vagyok az a barátkozós típus, és nehezen lehet elnyernyi a bizalmam.) Sokan felteszitek a kérdést, hogy ilyen fiatalon miért vagyok egymagam. Nos kezdjük az elején. Apámat sosem ismertem, anyukám mindig azt mondta, ha eljön az ideje megfogom ismerni, nagyjából ennyit tudok róla mesélni. Az anyukám.... hát igazából, ő volt  a legjobb anyuka. Vigyázott rám, féltett, védelmezett. Sajnos 16 éves koromban elvesztettem. 

Éppen egy anya-lánya napot tartottunk, amikor sikoltozásokat hallottunk, majd fegyveres alakokat láttunk. Anya és én egyből futni kezdtünk, de a másik irányba is voltak így nem jutottunk messzire. Anya megállított majd így szólt: 

-Figyelj rám kincsem, el kell menned, fogd ezt a fegyvert és fuss soha ne nézz vissza. -nyomta a kezembe az említett tárgyat.

- Tudtam, hogy eljön ez a nap és most meg kell védjelek. A fiókomba van egy levél, ha majd készen állsz rá olvasd el. -mondta komolyan a szavakat. Nekem könnyek gyűltek a szemembe.

- Nem hagylak itt anya-mondtam elcsukló hangon. 

- De itt kell mert a te életed fontosabb. Szeretlek, kicsi kiválasztottam! -adott egy puszit a homlokomra, majd kiáltozva elfutott így a katonák rá figyeltek

- Én is szeretlek anya. - lefolyt egy könnycsepp az arcomról, vettem egy mély levegőt majd amilyen gyorsan csak tudtam elmentem. 

Még egy utolsó pillantást vettem, de bár ne tettem volna, épp akkor lőtték le az anyámat. Lefagyva álltam ott és csak néztem, nem hittem  a szememnek őt akit annyira szeretek, meghalt és ezen semmi és senki nem változtathat. Alig láttam a könnyeimtől, viszont tudtam ha nem megyek most engem is megölnek, észbe kapva elkezdtem futni. Nem tudtam merre megyek csak futottam. Majd amikor már nem bírtam tovább, lerogytam és sírtam, nem tudtam mit tenni.

Ezután a nagyszüleimhez kellett menjek ami kicsit odébb volt a régi házunktól. Szóval haza kellett mennem összepakolni. Könnyeimmel küszködve pakoltam, majd miután ez megvolt megtaláltam a leveleket. A kezembe fogtam őket, de nem nyitottam ki, nem voltam rá felkészülve. Egy éve laktam kb. a nagyszüleimnél, de nem bírtam ott lenni rosszul bántak velem és lelkileg nem bírtam tovább. Megszöktem. Eljöttem mindössze 17 évesen, New York-ba. Pár nap alatt megtaláltak a nagyszüleim, azt hittem vissza kell hozzájuk mennem de nem így volt. Amikor megtaláltak azt mondták, hogy maradjak itt mert csak púp vagyok a hátukon, átírják ide a címünket és beadjuk hogy mind itt lakunk, és így is lett. Havonta küldtek nekem pénzt, ami valljuk be nem volt valami sok. Csak akkor jöttek el hozzám amikor kijött a gyám, és megnézte minden rendben. Majd amikor 18 éves lettem egyszerűen már nem küldtek pénzt és a kapcsolatot se tartottuk.

És most itt vagyok, mint egy átlagos lány. Élem mindennapjaimat New York városában. Pincér vagyok egy nem túl tömeges kávézóba. (Nem nagyon megyek tömegbe, mert nem szeretem.) Egyetlen barátnőm van Carly Johnson. Viszont vele nagyon jóba vagyok és ő tud rólam mindent, meg hát a főnököm. De ő nem tudja azt, hogy önvédelemre járok, és a pisztolyt amit anyukámtól kaptam már tökéletesen tudom használni. Úgy voltam vele, hogyha már nekem adta akkor tudjam használni is és ez az egy dolog ami megmaradt tőle. Azóta sem nyitottam ki az üzenetet amit írt nekem. Egyszerűen még nem megy.

Éppen a reggelimet fogyasztottam, amikor felvillant a telefonom ami annyit jelzett hogy üzenetet kaptam. Tudtam hogy Carly az, feloldottam majd elolvastam.

''Remélem nem akarsz késni 10 perc és itt legyél!''

''Rendben főnök 10 perc!''

''Haha nagyon vicces, na de hol tartasz?''

''Éppen reggelizek!''

''Jojo akkor siess, puszii''

''Puszii''

Mosolyogva raktam le telefonom. Majd bepakoltam a mosogatógépbe és felvettem a cipőmet, és a táskámat. Beleraktam a telóm, zsebkendőt, pénztárcát és persze a fegyverem, amit mindenhová magammal viszek. Majd elvettem a kulcscsomómat és elindultam. Kb. 6-7 percre van az a kávézó ahol találkozunk. Minden szombaton ez a programunk, hogy ott beszélgetünk. Sajnos nincs sok időnk együtt lenni, mert Carly éppen az egyetemet kezdte, én pedig dolgozom. De azért örülünk, hogy legalább ezt a pár órát együtt tölthetjük. Amint beléptem az ajtón egyből megpillantottam Carlyt...

Nos hát ez lenne a prológus, remélem tetszett! Holnap remélhetőleg hozom a következő részt!

Helyesírásért bocsi!