🦋Another Love🦋 /Befejezett/

💜31💜

AMELIA LECLERC

December 24. Csütörtök

Nem így képzeltem el a karácsonyunkat, hogy a kórházban töltjük. Lando és Mia két nappal ezelőtt mentek haza. Jól esett a támogatásuk és megígérték, az ünnepek elteltével visszatérnek. Engem és Charlotte-ot még ezen héten bent tartanak, utána hazaengednek. Örülök is meg nem is, hogy elmegyek innen. Nem szívesen hagynám itt Pierre-t és Charles-t. Tudom, hogy jó kezekben vannak, de nagyon hiányozni fognak és megpróbálok majd sűrűbben bejönni. Minden nap nem tudom meglátogatni őket, mivel nekem is fel kell épülnöm.

Tegnap a baleset után is érdeklődtünk és kiderült, hogy az autópályán, aki előttünk volt az későn fordult le a kijárathoz és így mi belerohantunk hátulról. Ők kisebb sérüléssel megúszták és három nap után hazamehettek. Ez a legrosszabb érzés, hogy mindig a szenvedő fél kerül súlyosabb helyzetbe. Még az nap látta először Charlotte Charles-t és Pierre-t. Ő sem viselte jobban, mint én.

A barátnőm szobájában merengünk magunk elé és nem akarjuk elhinni ezt az egészet.

-Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha... -mondta szakadozottan a barátnőm.

-Ne vonzd a rosszat. Felfognak kelni és visszatérünk egy kis idő után a régi kerékvágásba. - bíztattam Charlotte-ot, de én magam is kételkedem a jövőben.

-Úgy legyen. -hunyta le a szemét és egy könny csepp csordult ki a szempillái között. Nekem az összes könnycsatornám kiürült és csak imádkozni tudok értük.

December 27. Vasárnap

Eljött a búcsú ideje. A szüleink itt vannak már értünk és össze is pakoltunk. Apa segített betolni Pierre szobájába, ahol az édesanyja és a nővére álldogállt a közelében.

-Hagyjuk őket kettesben. -karolta át az anyját Leana és apummal együtt kifáradtak.

-Szia kicsim. Nem tudom, hogy hallasz-e, de szeretnék elköszönni. Mielőtt elmegyek, elmondok neked valamit. Amíg nem voltam magamnál, találkoztam Anthoine-val és megkért, hogy vigyázzak rád. A szavamat adom, hogy amint jobban leszek, sietek vissza hozzátok. Onnantól kezdve minden percben itt leszek, de kérlek szépen ne add fel. Van még dolgod itt a földön, ahogy Charlesnak is. Szeretlek. -felhúztam magam a székből és leemelve a maszkot egy percre, megcsókoltam. Az illatát mélyen beszippantottam és a folyosóra gurultam, ahol apáék vártak rám. Végén Charles-tól is elbúcsúztam. Könnyek közt hagytam el a kórházat. Anya vígasztalt, de ettől még jobban szarul éreztem magam, ahelyett hogy megnyugodnék. Becsatoltam az övemet és beugrottak a baleset képei. Már maga a tudat megőrít, hogy mindez megtörtént. Az úton nem mertem elaludni, de nem bírtam tovább és az álmosság győzött.

Egy halom ember vett körül és mind fekete ruhában díszelegtek, ahogy én is. Zavarosan cikázott a figyelmem az jelen lévők közt, hogy még is mi akar ez lenni.
Barátaim és a szüleim termettek mellettem, akiknek a tekintete üres volt.

-Részvétem Lia. -ölelt át Lando. Értetlenül álltam egy koporsó közelében, de amint bele pillantottam, egy világ zúdult össze bennem. Charles feküdt a mély barna fa dobozban.

-Ez nem, nem lehet igaz. -ráztam össze-vissza a fejem és a légzésem is felgyorsult.

- Sajnálom lányom, ez a valóság. -simizte anya a hátamat.

-Csak egy álom, csak egy álom. -fogtam be a fülemet és folyton ezt mondogattam magamba.

Verejtékesen és zihálva ébredtem fel az ágyamban. Kellett egy pár perc mire rájöttem, hogy ezt mind álmodtam. Nehezen, de sikerült ráállnom a bizonytalan lábamra és óvatos léptekkel lelépcsőztem az emeletről. Míg bénáztam a lejövetelnél, apa sietve hozzám futott.

-Miért nem szólsz Lia? -karolta át a hátamat és lesegített.

-Előbb-utóbb meg kell tanulnom újra járni. -feleltem és a nappaliba leültem a szövet kanapénkra.

-De nem ilyen gyorsan. Sok inger érte a testedet és pihenned kell. -emlékeztetett apa a mostani helyzetemre.

Elővettem a távirányítót és a műsorokat böngésztem. Nem szoktam tévézni és anya ezt észre is vette, hogy valami nincs rendben.

-Minden oké? -kérdezősködött anya.

-Igen, csak rosszat álmodtam. -bambultam a tv-re.

-Szeretnél róla beszélni? -firtatott édesanyám, de csak a fejemet ingattam meg. Adott egy puszit az arcomra és ajtóhoz lépett, mert csengettek. A bejárat felé figyeltem, mikor egy nem várt személyt engedett be anyum.

-Te hogy hogy itt vagy? -meredtem Chloe-ra.

-Hallottam, hogy baleseted volt és gondoltam meglátogatlak. -ácsorgott egy helyben az egykori barátnőm.

-Amint látod jól vagyok. -fordultam vissza a tv képernyőjére.

-De nem csak ezért jöttem. Szeretnék bocsánatot kérni. -szavain meglepődtem. Három éve, hogy nem tartjuk a kapcsolatot és egy baleset kell ahhoz, hogy ide fáradjon?!

-Miért is? -vontam fel a szemöldököm.

-Nem barátnőhöz illően viselkedtem és nem a te pártodat választottam, amit később megbántam. -sóhajtott egyet. -Több időt lettem a csapattal és egyszer úgy elkábítottak valamivel, hogy megerőszakolt a barátom és Zac. -hirtelen felé kaptam a fejemet és egy árny suhant át az arcán.

-Istenem, Chloe. -görbült le a szám. Nem a barátnőm már, de akkor is lesújtott. Tudtam, hogy egyszer befog következni, de azt nem hittem volna, hogy pont Chloeval.

-Sajnálom Lia. Neked kellett volna hinnem. -megütögettem a kanapét magam mellett és letelepedett.

-Persze jogosan szakadt meg a kapcsolat közöttünk. -húzta félre a száját. -Nem kezdhetnénk tiszta lappal?

-Fogalmam sincs, hogy tudnánk helyrehozni ezt az elmúlt három évet Chloe. -egy pontot nézve, minden átfutott az agyamon. Helyes döntés lenne, ha kibékülnék vele?! Nem hiszem, de annyira meleg szívű vagyok, hogy bűntudatom lenne amiatt, ha hagynám a francba az egészet.

-Egy feltétellel. Ha nem mész vissza hozzájuk. -emeltem fel a mutató ujjamat.

-Kétségem nincs afelől, hogy én valaha is visszamennék abba a bandába. Többet nem fogsz csalódni bennem. -mosolygot Chloe.

A nizzai lánnyal még évekig eltudtunk volna beszélgetni. Furcsa volt így újra együtt lenni, de mi tagadás, élveztem a társaságát. Ez alatt a három év alatt másik suliba iratkozott át és sikeresen leérettségizett. Egyetemre is jelentkezett, ahol pénzügyi szakot tanul.
Hat óra felé járt, mikor Chloe-ra kikísértem.

Vajas pirítóst ettem vacsorára és a zuhanyzásra készülődtem. Anya már feltöltötte a kádat, mire a fürdőbe értem. Magamra hagyott és megmostam a sebes és lila foltos testemet. Az önbizalmam kezdet visszajönni, de ez a baleset újra rommá döntötte azt, amit eddig felépítettem. Amint kész lettem, a kád szélére ültem és úgy öltöztem fel. A szobámba tértem át, ahol egyből az ágyba dőltem, majd anya betakart.

-Jó éjszakát kicsim. -csukta volna be az ajtót, de visszatartottam.

-Nem maradnál itt addig, míg el nem alszom?

-Dehogynem. -mosolygot anya és bebújt az ágyba mellém. Utoljára kiskoromban kértem meg ilyenre, de most szükségét éreztem, hogy a közelemben legyen. Húsz éves létemre sem gondolom kínosnak ezt a dolgot. Lassú körökkel simogatta a hátamat és percek alatt elaludtam ennek hatására.

Ig: _liluu.wpoldal_