🦋Another Love🦋 /Befejezett/

💜10💜

AMELIA LECLERC

Március 29. Csütörtök

Miután "összefutottam" Pierre-el, visszarohantam a szobámba. Ruháimat a bőröndbe hajigáltam, nem törődve azzal, hogy szanaszét vannak. Tudni kell azt rólam, hogy utálom, ha rendetlenség van a bőröndben. Nem vagyok rend mániás csak ez rám ragadt.
Szerencsére nem kell repülőt foglalnom, mert Charles magán gépével jöttünk.
A neszeszeremet pakoltam be mikor kopogtattak. Nagyon ajánlom, hogy ne ő legyen, mert akkor nem állok ki jót magamért.

-Szia Lia. Bejöhetek? -kérdézte Charles, de már bent is volt. A hangja hallatán megnyugodtam és kifújtam a bent tartott levegőt.

-Persze. -néztem fel rá.

-Hova készülsz? -mutatott a bőrönd felé.

-Dolgom akadt. -hazudtam. Nem szeretek hazudni a bátyámnak, de most más választásom nincsen.

-Tudom, hogy hazudsz. Nem szoktál te ilyen lenni. -guggolt le mellé.

-Nem lényeges. -nyögtem ki nehezen.

-Liaaa...- leraktam mindent a kezemből, sóhajtottam egyet és felé fordultam.

- Pierre kerül engem. Az utcán összefutottam vele és lerázott. Úgy tett mintha egy idegen lennék. -mondtam a könnyeimet visszafojtva.

-Sajnálom. Biztos van valami nyomós indoka arra, hogy kerül téged. -karolta át a hátam.

-Nem tudom, de nagyon fáj. Végre azt hittem, hogy benne megbízhatok, erre megint pofára estem. Az lesz a legjobb, ha hazamegyek Monacóba. -szomorodtam el. Szerettem a bátyám mellett lenni, de elakarom kerülni Pierre-t, hogy ne okozzon több fájdalmat nekem.

-Miii?? Még mit nem. Most egy valaki miatt ne menj már haza. Ne tudd meg mekkora segítség vagy nekem most.
Sok erőt adsz, amiért itt vagy mellettem.
- a szavaitól már sírni kezdtem. Nem bírtam tovább.

-Rendben, meggyőztél. De csak is miattad maradok itt. -szipogtam.

-Köszönöm. Ígérem, hogy beszélek a barátommal. Hátha megtudom, hogy miért hagyott cserben. -karoltuk át egymást. Összetehetem a két kezem, hogy nekem ilyen unokabátyám van. Nála jobbat nem is kívánhatnék.

Délután egy helyi étterembe látogattam el, míg Charles a barátaival volt. Épp az ebédemet rendeltem meg, mikor Sasha belépett kézen fogva egy férfival. A gyomrom is felfordult tőle, amiért képes megcsalni a bátyámat. Végül nem vártam meg az ételt és elhúztam a csíkot. Menetközben Charles számát pötyögtem be.

-Szia. Baj van? -kérdezte Charles.

-Szia. Majd elmagyarázom, csak mond el a címet, hogy hol vagy és odamegyek. -úgy láttam jónak ha inkább a barátai előtt mondom, mert akkor ők visszatudják fogni.

-Oké. Elküldöm sms-ben. -a hangja kissé aggódó volt. Nem szeretném megbántani a kis lelkét, de erről tudnia kell.

-Köszönöm. -majd letettem. Fogtam egy taxit és a küldött címet felmutattam a sofőrnek. 10 percen belül már a golf pályán voltam.

-Sziasztok. -intettem mindenkinek. Charles társaságában egy magas és egy alacsonyabb barna hajú srác volt.

-Lia mi a baj? -ölelt át Charles.

-Mit mondott neked Sasha, hogy hova megy? -néztem rá félve. Rossz előérzetem van.

-Cate-el van elvileg. Miért? -na erre aztán végképp nem gondoltam volna. Még füllent is a bátyám mögött.

-Hazudott neked. Az egyik étteremben voltam, mikor belépett egy férfival és egymás kezét fogták. -már a hányinger kerülgetett attól a nőtől. Tudtam nagyon jól, hogy valami nem stimmel azzal a lánnyal.

-Hogy az a... -indult volna el, de én a mellkasánál visszanyomtam és srácok is közeledtek. Minden izma megfeszült. Rossz így ránézni.

-Charles, nyugiii. Ha kell beszélek vele és elküldöm. -ajánlottam fel neki. Ezt találtam a legjobb ötletnek ebben a helyzetben.

-Nem kell. Majd én megoldom. -mordult fel. Még sosem láttam ilyennek.

-Bátyus, ilyen idegállapotban nem mehetsz elé. -simiztem az arcát, hogy lenyugodjon. Az érintésemtől mindig megenyhül egy kicsit. A szemében már nem düht láttam, hanem csalódottságot.

-Segítünk ha kell. -szólalt meg az alacsonyabbik srác. Fehér Mclaren-es pólót és szürke térdig érő nadrágot viselt.

-Köszönöm, de nincs rátok szükségem. -sejtettem, hogy nem komolyan mondja, csak a harag beszél belőle.

-Kérlek Charles. Tudom, hogy csalódott vagy, de ne ellenkez, hiszen csak segíteni akarunk. -és ekkor Pierre szavai ugrottak be. Charles fél támogatást kérni másoktól.

-Nem szégyen segítséget elfogadni. Tudok mindenről.

-Még is kitől? -törölte le a könnycseppet az arcomról.

-A legjobb barátodtól. -hirtelen minden érzelem megszűnt az arcáról. Az emlékek feltörtek benne és a szemében a haragot felváltotta a szomorúság.

-Gyere ide. -Hívtam egy ölelésre. Szorosan átkaroltam és a fejemet a nyakába fúrtam.

A fiúktól elköszöntünk és a Charles kocsijával visszamentünk a szállodába. Lent az aulában várakoztunk, míg vissza nem tér Sasha. Pár perccel később a fotocellás ajtón lépett be, de persze a pasija már sehol nem volt.

-Szia kicsim. -tártotta szét a karját, de Charles eltávolodott.

-Még van képed kicsimnek hívni? -mordult rá.

-Miről beszélsz? -játszotta a kis ártatlan Sasha.

-Tudod te nagyon jól. A hátam mögött képes vagy megcsalni? -csapkodott a levegőben a bátyám. Később lefogtam a kezét és megszorítottam, hogy lecsíllapodjon.

-Nem is csaltalak meg. -húzta fel az orrát. Hárpia.

-Igen?! Akkor miért látott Lia téged egy idegen férfival az oldaladon? -mutatott rám Charles.

-Biztos összekevert valakivel. -forgatta meg a szemét.

-Jajj de játszod a kis álszentet. -már rég arcon csaptam volna, ha nem nyilvános helyen lennénk.

-Az lesz a legjobb, ha most elmész. Pakolj össze és menj amerre látsz. Többet rám ne számíts. -feszült volt a bátyám, de nagyon jól kezelte a helyzetet. Büszkébb nem is lehetnék rá.

Sasha szó nélkül felment a szobába. Charles csalódott volt. Nagyon szerette és most a hátba szúrása miatt el kell engednie. Hihetetlen, hogy sokszor mennyire hasonlítunk Charles-al, de nem csak mi, hanem az életünk is.

Ig: _liluu.wpoldal_