🦋Another Love🦋 /Befejezett/

💜20💜

PIERRE GASLY

Szeptember 1. Vasárnap

Szinte nem aludtam semmit egész este. Nyomott az az érzés, hogy a legjobb barátom már nincs itt és a gondolataim is ő rajta kattogtak. Cate is ébredezett mellettem, aminek kicsit sem örültem. Felültem az ágy melegéből, de a barátnőm átkarolt hátulról. Azonnal kiszabadultam az öleléséből és felálltam.

-Már meg se vigasztalhatlak? - csüggedten bámult rám.

-Egyedül akarok lenni. -fakadtam ki.

-Csak támogatni szeretnélek. -mordult fel.

-Talán azzal segítenél, ha magamra hagynál. Kib*szottul elegem van belőled. Úgy tapadsz hozzám, mint egy csimpánz. Nincs nyugtom tőled egy percig sem. Az lett volna a legjobb, ha évekkel ezelőtt nem téged választalak és inkább vállalnám a következményeket. -csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Nem ez a megfelelő pillanat erre, de most mindent kiadok magamból.

-Utállak. Te sosem szerettél. -és berohant a fürdőbe. Mély levegőt vettem és a csapat ruhámat felvettem, majd indultam volna ki a szobából, mikor Cate megállított. Megfogta a kezem és visszarántott az ajtóból.

-Te mindig is azt a szajhát akartad. -üvölte mérgesen.

-Na ide figyelj. Tőlem azt csinálsz amit akarsz, szaladhatsz apádhoz, de Ameliát hagyd ki ebből. Felőlem ki is rugathatsz, de boldogabb leszek ő mellette, mint veled. -majd faképnél hagytam. Jól esett mindezt kimondani, de volt bennem egy kis félsz, mert nem szeretném elveszíteni a munkám. Beletúrtam egyet a hajamba, felhúztam a sapkát és a napszemüvegemmel eltakartam a kisírt szememet. Egyedül sétáltam be a paddockba és minden sajtóst figyelmen kívül hagytam. Egy jó ideig nem szeretnék válaszolni a barátommal kapcsolatos kérdésekre. Először fel kell dolgoznom a halálát, ami hosszú út lesz. Öltözőmben beléptem, a bent lévő kanapén összekuporodtam és minden emlék feltört bennem. A lábamat átkaroltam és sírtam, mint egy kis gyerek. Az edzőm tért be a szobába és mellém telepedett.

-Tudom Pierre, hogy nehéz, de szed össze magad. -szólalt meg Pyry.

-Miért hiszi azt mindenki, hogy ez olyan könnyű? -borultam ki. Ha ők is ismerték volna Anthoine-t, akkor nem így állnának hozzá.

-Kérlek szépen, haver. -bíztatott az edzőm.

-Hagyjatok a p*csába!! -szaladtam ki az öltözőből. A meleg szellő megcsapta az arcom és kitört minden fájdalmam. A szám szélénél érezni lehetett a könny sós izét és a szemem is fájt már a sok sírástól. Mindezt most mélyen el kell nyomnom magamba, hogy versenyezni is tudjak. Kicsivel később visszatértem a szobába és az edzős cuccaimat felkaptam, majd az edzőterembe mentem. Nem igazán esett jól az erősítés, mert erőltettem az egészet. Fogalmam sincs, hogy így, hogy fog sikerülni a versenyem. Szívem szerint el se kezdeném. De ha itt lenne a francia barátom, ő végig csinálná. Nem törődne semmivel csak azzal, hogy az álma beteljesüljön. Sajnos a fentiek nem így tervezték az életét. Nem tudom felfogni, hogy mi volt ezzel a cél. Talán idővel rájövök, de az nem most lesz.
Magával vitt egy darabot belőlem és még el se tudtam tőle búcsúzni. Az utolsó beszélgetésünk is péntek este volt, mikor a Toro Rosso-ba tettek. Ő bíztatott, erősített lelkileg. Senki nem hitt bennem, csak ő. Rengeteg mindent mondott, de az egyik szava a lelkembe hatolt:

"Prove them wrong"

Bizonyítani akarok, de az életerőm megszűnt létezni.

Megebédeltünk a csapatommal, mikor a főnököm magához hivatott. Már csak ez hiányzott. Remegő kézzel nyúltam a kilincshez, majd azt lenyomva benyitottam.

-Gyere beljebb Pierre. -mutogatott a kezével Frank. Csak most legyek erős. Helyet foglaltam az asztal előtti széken és idegességemben döcögtettem a lábam.

-Miért hívott be? -félve kérdeztem.

-Kedves Pierre. Csak arra kérlek, hogy légy ott fejben a mai versenyen. Tisztában vagyok vele, hogy a legjobb barátod volt Anthoine. De ha összpontosítasz kicsit, hidd el, hogy nagyon büszke lenne rád. -mosolygot a főnököm.

-Rendben. -bólintottam. Nem is tudom, hogy mit gondoljak. Lehet jó döntés volt a Red Bull részéről, hogy visszaraktak, ezzel adva egy második esélyt?

- Van még valami. -szólalt meg az előttem ülő középkorú férfi.

- Mi lenne az? -érzelem mentes arccal kérdeztem.

-Cate apja eltávozik a Toro Rosso-ból, de az F1-ből is. A dakarban folytatja munkásságát. -hatalmas kő esett le a szívemről. Azt hittem, hogy Cate elintézte a jövőmet, de nem. Mostantól már nem állhat az utamba.

- Végre. -suttogtam magam előtt halkan, de nem eléggé. A főnököm is meghallotta.

-Nekem mondod. -kacagot fel. -Borzalmas volt vele együtt dolgozni.

-Lányáról nem is beszélve. -forgattam meg a szemem egy mosolyt is elhagyva.

-Na mindegy. Ha esetleg kellenék, itt megtalálsz. Sok szerencsét kívánok a versenyedhez. -állt fel, majd nyújtotta a kezét.

- Köszönöm. -és kezet ráztam vele. Megkönnyebbülten hagytam el a szobát. Az öltözőmben átvettem az overált és a garázsba tartottam, mikor Charles szaladt hozzám. Nem igazán volt jó passzban. Ahogy látom, őt is megviselte Anthoine halála.

-Barátom, nem is beszéltünk amióta...- és félbe hagyta a mondatát.

- Igen, sajnálom. Nehéz most ez nekem. -sóhajtottam egyet.

-Mi itt vagyunk neked. -karolta át a vállamat.

- Köszönöm. -erőltettem egy kisebb mosolyt az arcomra. Elbúcsúztunk, majd a mérnökeimhez mentem. Átbeszéltünk néhány dolgot és az autómba ültem. Ahogy felhúztam a sisakot, kizártam mindent a gondolataimból. Csak is a versenyre kell fókuszálnom. Jeleztek és kihajtottam a garázsból.
Verseny végeztével kilencedikként hajtottam át a célvonalon Nico mögött. Én nem értem el jó eredményeket, de a monacói barátom viszont igen. Ahhoz képest, hogy mi mindenen megyünk keresztül, ő megnyerte a futamot Anthoine-nak. Gratulálni szerettem volna neki, de épp a családját és Lia-t ölelte át. Nem szakítva meg az idilli pillanatott, az öltözőm felé indultam. Telefonomat nyomkodtam út közben, mikor valaki hátulról megfogta a vállam.

-Gratulálok. - mosolygot büszke arccal Lia.

-Hát lehetett volna jobb, de köszönöm. -bólintottam egyet.

-Akarsz beszélni róla? -tette fel félve a kérdést.

-Nem tudom Lia, hogy képes lennék-e rá. -búslakodtam.

-Gyere. -ragadta meg a kezem. Én értetlenkedve sétáltam utána.

-Merre megyünk? -bizonytalanodtam el.

-Az öltöző szobádba. Nem oda indultál?! - nézet hátra édes tekintetével.

-De igen?! -ráncoltam össze a homlokom.
Kíváncsi vagyok mit tervelt ki, de nem lehetünk sokáig együtt, mert interjút is adnom kell.

Ig: _liluu.wpoldal_