𝐄𝐧𝐞𝐦𝐢𝐞𝐬 [현릭스]

[사]

—— [HYUNJIN] - szombat; 12:09

- Jó reggelt álomszuszék. - hallottam meg egy túlságosan ismerős hangot, amire riadtan ültem fel, ugyanis a hangban Wooyoung-ét véltem felfedezni, és attól féltem, hogy rám ugrik, mint a múltkor, amikor hétvégén ébresztett fel.

- Mit keresel itt? - kérdeztem félálomban, kissé sajgó fejjel, ugyanis amikor túl hamar kelek fel, hirtelen minden elsötétül, és fáj a fejem. Nem tudom hogy ez normális e, de nem valami kellemes.
- Ne csináld már! Elfelejtetted? Jungkook azt mondta, hogy nekünk kell megvenni a fellépő ruhákat. Vagyis megrendelni. - magyarázta.

- Oh, szóval vásárolni megyünk? - ugrottam fel. - Miért nem azzal kezdeted?
- Na gyere te drama lama, öltözz fel gyorsan és induljunk. - nyomta meg a hangsúlyt a 'gyorsan' szón, ugyanis tudja nagyon jól, hogy minimum fél órát állok a szekrény előtt, és ugyanennyi, ameddig fel is veszem azt amit nagy nehezen kiválasztottam.

Mivel tudom hogy a plázába megyünk, mert ott van a bolt, igyekeztem a lehető legjobb ruhákat felvenni, hiszen a plázában íratlan szabály, hogy szép de nem feltűnő külsőd legyen, mert ha nem, akkor ferde szemmel néznek rád. Ja, és azt se értem, hogy hogy van az, hogy az összes oda járó ember mind tökéletes és vékony, lányok fiúk egyaránt. Nem magam miatt mondom, mert én is az vagyok, de ha nem lennék az, elég rosszul érezném magam. De azért szeretek ott lenni, mert minden van ott. A szó szoros értelmében minden, Starbucks-tól elkezdve könyvesboltig.

- Gyere már! - dörömbölt Woo az ajtón, ezért gyorsan választottam egy zoknit (igen szép zokni gyűjteményem van) és kiléptem a szobából.
- És a színpadon, Hwang Hyunjin, nemzetközi modell. - kiáltott fel barátom, de csak egy értetlen pillantást kapott részemről.
- Ezt most miért?
- Komolyan, haver, tisztára úgy nézel ki, mint egy modell. Vagy herceg.
- Oké, de mást nem tudsz mondani? Minden nap elmondod. Többször is. - oké, mondjuk ennek is oka van. Mégpedig az, hogy nem voltam mindig egoista, sőt. Anno (két éve)  mikor először találkoztam Wooyoung-al, egyáltalán nem szerettem azt, aki a tükörből visszanézett rám, és ezt akkor se értette senki, mert mindenki csak azt hajtogatta hogy milyen szép vagyok, és hasonlók, de nem tudtam elhinni nekik, mert nem ismertek. Akkoriban a személyiségemmel is baj volt, - szerintem legalábbis - mert nem tudtam, hogyan viszonyuljak másokhoz.

Ez most már mind a múlt, Wooyoungnak köszönhetően, aki mindössze azzal, hogy a legjobb barátom lett, mindent a helyére tett bennem. Azóta is hálás vagyok neki ezért, és olyan sokszor köszöntem meg neki, hogy egy idő után azt mondta, hagyjam abba mert idegeseítő, és ő nem is csinált semmi olyat, amit meg kéne köszönni. Pedig de. Túl sok olyan dolgot tett, amit meg kellett köszönnöm.
Azóta pedig előszeretettel hangoztatom hogy mennyire hiú vagyok, pedig nem is, csak valahogy ez segít abban, hogy magabiztosabb legyek.

- Szerinted milyen ruhát kellene felvennünk? - kérdezte barátom, miközben kiléptünk a házból.
- Mindenképpen valami feltűnőt. - bogattam.
- De ne már! Megint kezded? - nyöszörgött, hiszen éjt nappalá téve azt hallgatja tőlem, hogy 'nem árt ha feltűnsz'
- De nem nem! Gondolj bele! Minél érdekesebb és különlegesebb a fellépő ruhánk, annál nagyobb figyelmet kapunk. A divat bemutatókon is azért vannak egyes részeknél egyforma ruhák, mert az ember vizuális típus, és előfordulhat, hogy nem az arcot nézi, hanem a ruhát. Ugyanez lesz velünk is. Lehet, hogy van aki nem a tehetségre megy, hanem a ruhára. De amúgy azt is pontozni fogják, szóval ígyis úgyis fel kell tűnnünk.
- Nocsak! Mindjárt kiderül hogy nem is vagy olyan hülye, mint gondoltam. - veregette meg a vállam elismerően. És ő az én legjobb barátom?¿

Végül megtaláltuk a boltot, és elkezdtük megmagyarázni az ott dolgozó csajnak, hogy milyen ruhát akarunk. Közben Wooyoungot egyfolytában hívogatta Jungwoo, hogy nehogy meg merjük szivatni valamivel, mint a múltkor, amikor bemutatót tartottunk, és mi kicseréltük a ruháját egy rózsaszín, virág mintás összeállításra. Csoda hogy aznap este nem haltunk meg az átkaitól.

Aztán azt is meg kellett mondanunk, hogy egy hét múlva feltétlenül legyen meg, mert jövő hét utáni kedden lesz a verseny. Aztán a csaj elkérte a számomat, hogy 'majd tudjon értesíteni hogy mikor menjünk a ruhákért' Bár szerintem nem azért kérte el de mindegy. Nem lenne esélye nálam.

- Többet nem megyek veled sehova. - sértődött be, mikor kitettük a lábunkat a boltból.
- Miért? - rájönni hogy Wooyoung-nak mi a baja, egyenlő a lehetetlennel.
- Olyan szép volt az a csaj! Annyira meghívtam volna egy kávéra. Erre elkezd flörtölni veled, te meg játszod a jó fiút. Melletted nem lehet érvényesülni! - fújta fel az arcát mint egy öt éves.
- Hé hé! Nyugi! Úgyse lenne esélye nálam! Majd átirányítom a te pályádra. - kacsintottam rá.