𝐄𝐧𝐞𝐦𝐢𝐞𝐬 [현릭스]

[십구]

–– [HYUNJIN] - csütörtök; 12:22

Kissé sokáig tartott, mire Felixet lerajzoltam, de végülis jó munkához idő kell; ezzel magyaráztam neki is azt, hogy miért kellett majdnem másfél órán keresztül ott ülnie. De őt nem igazán zavarta, csak nézelődött, meg időnket megkérdezte hogy mennyi van még. Mire befejeztem a rajzot, már egészen felhős lett az ég, úgy tűnt, zivatar közeleg, ezért próbáltam sietősre venni a munkát, és elhatároztam hogy majd ha visszamegyek a szobámba, akkor színezem ki.

– Készen van! – jelentettem ki büszkén, mire Felix azonnal felpattant.
– Láthatom? – kérdezte kíváncsian.
– Látni akarod? – kérdeztem vissza.
– Igen! Még soha senki nem rajzolt le, azt se tudom te miért csináltad, de ha már megtetted, megnézném. – na igen, az a helyzet hogy én se tudom miért pont őt rajzoltam le. De úgy tűnt, nem vár választ erre a kérdésre, úgyhogy odaadtam neki a füzetet.

Nem lehetett semmit se leolvasni az arcáról, úgyhogy idegesen vártam hogy mondjon valamit. Mi van ha nem tetszik neki? De szerintem egész jó lett... de az még nem feltétlenül jelenti azt hogy szerinte is jó lett. Pedig igyekeztem visszaadni ugyanazt a látványt... két perc telt el, és még mindig csak állt ott mint egy szobor, úgyhogy meg kellett kérdeznem hogy mi a véleménye, mielőtt ránk jön az este...

– Na? Mit gondolsz?
– Igazából tetszik, nagyon jó lett, csak vicces volt látni hogy mennyire izgulsz egy kép miatt. – mosolygott szemtelenül, mire azonnal elvörösödtem.
– Ne engem hibáztass, én csak vártam hogy valamit mondj a rajzról ami rólad készült! – próbáltam menteni a menthetőt, de mindegy volt, Felix remekül szórakozott rajtam, én meg égtem. Nem is kicsit. De szerencsére őfelsége megszánt, és elment, én pedig ott maradtam a kínos szituáció gondolatával, meg a vörös arcommal, ami azt a hatást keltette, mintha leégtem volna.

Visszafelé indultam, amikor megláttam Minghao-t, amint olvas. Az még rendben is lett volna, de mindezt úgy tette, mintha épp modellkedne és várná hogy valaki lefotózza. Pedig szerintem nagyon kényelmetlen volt az a pozíció, ahogyan ült. Aztán észrevett és összevont szemöldökkel nézett rám.

– Mi lett veled Hyun? Úgy nézel ki mint aki naptej nélkül ment volna napozni. Úgy egy évre.
– Semmi semmi. Majd elmúlik. Te mit művelsz itt? Úgy nézel ki mint aki várja a kamerát hogy lefotózza.
– Át dehogy. Csak szeretnék mindig jól kinézni.
– És nem fáj a derekad ebben a pozícióban?
– De, de tűröm mert jól áll. – pislogás nélkül néztem rá, aztán úgy döntöttem hogy bemegyek, mert erre a kijelentésre nem volt mit reagáljak.

Alig tíz perccel azután hogy a szobába mentem, fény villanás világította meg a helyiséget, és egy dörgés kíséretében zuhogni kezdett az eső. Engem nem nagyon zavart, elkezdtem tökéletesíteni a Felixről készült rajzot: kipakoltam az összes rajz felszerelést az asztalra, ahol így semmi hely nem maradt, és a hátteret próbáltam befejezni, amikor valaki berontott a szobába. Azaz valakik.

Jungkook és Lisa voltak azok, de amíg az előbbi elégedetten bólintott - gondolom örült hogy megtalált - az utóbbi gondterhelt arccal nézett rám.
– Nem láttad valahol Minhót.
– Nem, amióta kimentem sétálni nem találkoztam vele.
– Nagyszerű. Akkor őt is meg kell keresnünk. – motyogta és becsukta az ajtót.

Hosszú órák telhettek el, és egészen belemerültem a rajzolásba, olyannyira hogy nem is hallottam hogy valaki bejött.
– Ez nagyszerű rajz lett, de tud róla hogy a modelled lett? – kérdezte valaki egészen közelről, mire frászt kaptam és riadtan fordultam meg. Minho volt az, vizes hajjal, nedves ruhában ácsorgott mellettem.
– Veled meg mi történt, nyakon öntöttek egy vödör vízzel?
– Nem, csak Jacksonnal versenyeztem hogy ki bírja tovább a zuhogó esőben álldogálást.
– Gondolom Lisa nagyon örült neki. – néztem rá elképedve.
– Ó, ne aggódj ő is elkezdett fenyegetni hogy hazaküld az első hajón. Annyi különbséggel hogy ő nem gondolja komolyan.
– Hát Jungkook komolyan gondolja szóval mázlid van. – fordultam vissza a papírhoz.

– Nem válaszoltál a kérdésemre. Felix tud róla hogy őt rajzolgatod? – kérdezte de felidegesített a hangsúlya, emiatt pedig azonnal elborult az agyam.
– Persze hogy tud róla te nagyokos! Szerinteted le lehet rajzolni valakit a tudta nélkül? Mert nem hinném hogy a szöszi barátod ott ült volna másfél órán keresztül a szökőkút szélen csak úgy, mert nincs jobb dolga!
– Most mit üvöltözöl velem? Én csak megkérdezem hogy tud e róla!
– És mi van akkor ha nem tud!? Mész és feljelentesz a rendőrségen mert illegálisan lerajzoltam valakit az engedélye nélkül?
– Te nem vagy normális! Mi a bajod van, ha felteszek egy kérdést, máris idegbetegen ordítozni kezdesz velem?
– Igen mert úgy viselkedsz mintha a felettese lennél! Mintha képtelen lenne megoldani saját magától valamit, mindig jössz és okoskodsz, hogy hagyjam békén meg hogy miért rajzolgatom le!? Milyen alapon mondasz te ilyet valakinek? Ha csak ő nem mondta hogy ne tegyem, azt rajzolok le akit akarok!

– Mert nem akarom hogy miattad sérüljön!
– Na persze, mert te aztán tudod hogy milyen vagyok én, és biztosan egy bunkó seggfej vagyok, aki mindenkit eltipor!
– Ez a pár nap épp elég volt arra hogy kiismerjelek.
– Óriási tévedésben vagy! Engem Wooyoung-on kívül senki nem ismer, és ha így haladsz te sem fogsz, mert már jó előre elődöntötted hogy egy rossz ember vagyok, mi?
– Akkor meg mégis mit akarsz Felixtől? Szórakozol vele? Vagy mi? – kezdezte dühösen, de ez volt az utolsó csepp a pohárban; egy pillanatra tényleg azt hittem képen törlöm, de aztán csak simán löktem rajta egyet, ami miatt hátra esett, és a szobába épp benyitó Lisát durván félrelökve  kirohantam az épületből.

----------------------

Most épp egy másik könyvet olvasok, úgyhogy időnként elég egyértelmű hogy merítettem valahonnan bizonyos szituációkhoz, de nincs semmi magyarázatom arra hogy miért kellett másfél hónapot várni erre a részre...

----------------------