𝐄𝐧𝐞𝐦𝐢𝐞𝐬 [현릭스]

[십오]

—— [HYUNJIN] - csütörtök; 08:55

Alig vártam hogy végre megérkezzünk, és kiszabaduljak a kínos helyzetből. Az igazat megvallva nem volt olyan rossz, de nem akartam hogy bárki is meglássa hogy valaki fogja a kezemet, mert félek a magasban. Nem tenne jót a hírnevemnek egy ilyen dolog.

Amint Jungkook kijelentette hogy le lehet szállni, szinte kimenekültem a gépből, és legszívesebben elterültem volna a földön, annyira örültem hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt. Máskülönben Tokióban szép idő volt, a reggeli nap sugarai a felhők szélét megvilágítva rózsaszínre színezték azokat, és ez remekül nézett ki a kék égen. Olyan sokáig néztem felfelé, hogy fel se tűnt hogy valaki megállt előttem, így hát amikor megszólalt, szinte ugrottam egyet.

– Most már jobban vagy? - kérdezte a szőkeség, akinek amúgy még mindig nem tudom a nevét, de most már nem fogom megkérdezni, mert az kínos lenne.
– Igen persze, hogyne. Köszönöm a...a segítséget – feleltem végül, és éreztem hogy az arcom vörösödni kezd.
– Semmi gond, örülök hogy segíthettem. – mosolygott rám, és visszament a csapattársaihoz.

Még néztem utána egy darabig, majd én is visszatértem a többiekhez, akik éppen nagyon elmélyülten vitatkoztak arról hogy milyen volt a repülőút.

– Elég unalmas volt. Chaeyeon végig arról beszélt hogy a húga mindig mindenben utánozza. – forgatta a szemeit Minghao.
– Ming, csak attól hogy valaki nem beszél rólad, még nem unalmas amit mond. – veregette meg a vállát Eric. – Egyébként én nem panaszkodtam, Minhoval végig arról beszéltünk hogy miért olyan hülye mindenki.
– Na hát mellettem Jackson ült, és egyáltalán nem volt olyan rossz. Sőt, majdnem megfulladtam a nevetéstől annyi hülyeséget mondott és csinált. – mesélte Wooyoung.
– Most el akarod velem hitetni hogy az izomagy jó fej? – kérdeztem karbatett kézzel.
– Hát ha hajlandó lennél néha egy két kedves szót mondani másokról... – válaszára csak meglöktem, aztán Jungkook felé fordultunk aki az idegenvezetővel próbált szót érteni, csakhogy egyáltalán nem beszél japánul, úgyhogy angolul próbálkozott, de azt is csak törten beszéli, úgyhogy pár mulatságos perc után odamentem segíteni neki.

– Maguk a táncverseny nyertesei? – kérdezte reménykedve a húszas éveiben járó fiú.
– Igen, mi meg a másikok. – mutattam a Liner Z tagokra. – Idén két nyertes volt, ezért mindkét csapat eljött. Ők csak egy ponttal többet kaptak mint mi. – magyaráztam nem túl lelkesen.
– Nekem erről egyáltalán nem szóltak. – motyogta. – Az a helyzet hogy én helyettesítek, mert az eredeti idegenvezető megbetegedett, de én nem beszélek koreaiul. Csak néhány szót tudok. Úgyhogy nem tudom miért engem küldtek. – vonta meg a vállát.
– Értem. – tűnődtem el, majd a másik csapat mellé álltam. – Hé impostorok! Van köztetek valaki aki tud japánul beszélni? – néztem rájuk. Jackson már majdnem kezdett hőbörögni, de a szőke szeplős bele fojtotta a szót.

– Én tudok. Meg Soojin és Minho is. – mutatott a piros ruhás lányra, meg a mellette álló morcos tekintetű fiúra.
– Tőletek csak te vagy? – pillantott rám kérdőn.
– Nem, Taeyong is tud japánul, de vele összevesztünk ezen két napja szóval nem fog segíteni. – vontam meg a vállam. A tagok csak értetlenül néztek rám, és Soojin nem állta meg hogy meg ne kérdezze:
– Ti tényleg ennyire... gyerekesek vagytok?
– Igen. – ismertem be. – A lényeg hogy a srác helyettesít, és nem tud koreaiul, szóval nekünk kell vigyáznunk hogy ne csináljon senki valami olyat amit nem kéne.

Azzal a mieinknek is megmagyaráztam hogy ne viselkedjenek úgy mint az állatok, ezt főleg Minghaonak mondom, aki direkt összekeveri a kínait a japánnal és úgy beszél másokhoz, vagy Hyunjae aki szándékosan produkálja magát. Persze nem tetszett nekik hogy én főnökösködök, de miután Jungkook rájuk szólt, meg se nyikkantak. Még jó hogy van közöttünk valaki aki tud fegyelmezni.

– Na jó, akkor erre gyertek, erre van a hotel amit lefoglaltak. Egyébként a nevem Katashi. – mutatkozott be.
– Hyunjin. – hajoltam meg én is. – Egyébként csak úgy kíváncsiságból, milyen az a hotel?
– Jártál már valaha ebben a városban? – fordult felém.
– Itt nem, Fukoka és Osaka az egyetlen hely ahol jártam.
– Na jó. Akkor nagyjából úgy képzeld el mint Szöult. Hatalmas város, simán el lehet tévedni benne. Szóval jobb ha halgattok rám. Meg a többiek is, akik nem beszélik a nyelvet. – mutatott hátra. – Egyébként nem egy óriási luxushotelre kell számítani, viszont nem is egy kéglire, de szerintem tetszeni fog.

– Hallottátok amit mondott? Ha eltévedtek akár le is csukhatnak, mert nem tudtok viselkedni! Hallgassatok Katashira! – fordultam hátra.
– Nem is ezt mondta. – ráncolta a homlokát Minho, aki a másik oldalán ment az útnak a csapatával.
– Csak így lehet hatni rájuk. Amúgy se hallgatnak sose rám. Meg úgy senkire a csapatból, csak az edzőtre. – vontam meg a vállam.
– Szóval ti ilyen rossz gyerekek vagytok? – nézett rám a szája sarkában egy mosollyal.
– Nem, ezek itt vadállatok. Egy egész óvoda hamarabb szót fogad mint ezek itt a hátam mögött. – feleltem rezzenéstelen arccal, mire kitört belőle a nevetés.

----------------------

Igen, élek még! Nem tudom hogy van e még itt valaki aki ezt olvassa/olvasná de a lényeg hogy megpróbálok mostantól heti egy részt hozni, ami valószínűleg hétvégén lesz.
Hosszú ideje nem foglalkoztam ezzel a történettel mivel nem tudtam hogyan folytathatnám, de most már szerintem sikerülni fog, még ha nem is minden héten. Illetve azt is remélem hogy lesznek még olvasók, és hogy a régiek közül is vannak még néhányan <33

----------------------