𝐄𝐧𝐞𝐦𝐢𝐞𝐬 [현릭스]

[구]

—— [FELIX] - kedd; 11:02

Olyan elmondhatatlanul izgultam, hogy egy idő után azt latolgattam, hogy mi lesz ha összeesek az előadás közben. Tényleg, még remegni is elkezdtem, pláne mikor megláttam hogy elkezdenek felsorakozni mögöttük a backstage-ben a Double X tagok.

Olyan magabiztosnak tűntek, főleg ahogy mindenkit lenézően méregettek. Egyedül az egyik srác tekintete volt más, ő érdeklődve forgolódott, és mikor észrevette hogy őt nézem, barátságosan intett egyet. Talán nem mindenki olyan hiú a Double X-ben...

A lista szerint mi vagyunk a negyedikek, utánunk pedig a Double X. A többi csapatot nem ismerem annyira, csak hallásból. A műsorvezető máris elkezdett beszélni, egy idő után pedig hallani a közönség nevetését. Nem csoda, úgy hallottam hogy Kevin Moon az egyik leghíresebb műsorvezető, és nagyon jó humora van.

Igazából biztos vagyok benne hogy lesz vagy fél tizenkettő, mire sorra kerülünk, addig pedig megőrülök az izgalomtól. A többi csapat hogyhogy nem izgul? Mindenki viszonylag nyugodtan beszélget a mellette állóval, pedig rajtunk kívül egyedül a Double X nem volt még ezen a fajta versenyen, de ők nagyon magabiztosak. Egész végig azt hallgattam, hogy arról beszélnek hogy ők biztos nyerni fognak, és alig várják hogy tudják mi lesz a nyeremény, meg ilyenek.

Úgy tűnt, az a fél óra soha nem fog letelni, ezért már annyira unatkoztam - meg izgultam - hogy a ruhámat kezdtem piszkálni. Bárcsak látnák a szüleim is ezt az előadást. Ez az első nagyszabású versenyem, és olyan jó lenne ha látnám őket a közönségben. Helyettük Eunji jön majd el, aki kiharcolta magának a munkahelyén, hogy engedjék el erre az egy napra, mert ez fontos. Igazán jól esik hogy ennyire látni akar, bár szerintem épp eléggé fogok izgulni, hiszen a Lee testvéreknek például a fél rokonsága itt lesz, és szerintem másnak is, úgyhogy merem állítani, lesz vagy 500 néző, ami azért egy kicsit sok, szóval remélem nem most fog előjönni a lámpalázam.

- Negyedik csapat: Liner Z a Just smile című dalukkal! - mondta Kevin Moon, amire elindultunk ki a színpadra. Ahogy megláttam a rengeteg embert, görcsbe rándult a gyomrom, és megpróbáltam megkeresni valaki ismerőst. Eunji ott volt, nekem integetett, és izgatottan hadonászott a fényképezőgéppel, amin muszáj volt mosolyognom. Tőle pár méterre ott volt Suyeon, és a segédje az alacsony srác, akiktől a ruhákat rendeltük. Illetve ott volt az iskolánk suliújságosának fotósa, Hyejoo, és az egyik cikkíró, Jangjun, aki folyamatosan magyarázott a lánynak. Élmény volt nézni, ahogy veszekednek.

Aztán elindult a zene, és nem is maradt több idő gondolkodni, elkezdtük a koreográfiát. A szememet lehunyva láttam magam előtt, a sok hülyülést a próbán, ahogy a többiek fetrengenek a padlón, a Lee testvérek civakodását, ahogy Minhoval keresünk inspirációt a gépen, amikor teljesen megázott, és szaladgált a lépcsőn, miközben a takarója lebegett utána, mint egy szuperhős köpenye. Eszembe jutott, ahogy gyerekkoromban mennyit gyakoroltam, ahogy éjt nappalá téve próbáltam, hogy a lehető legjobb formámat mutassam az órákon. És hogy ezt az egészet a szüleim nem fogják soha látni.
Ha nem nyerjük meg a versenyt... nem, ilyen nem lesz. Hinnem kell benne hogy sikerülni fog. Nem számít hogy miért. Nem számít ha csak én hiszek benne. Csak legyen ott a remény. Hisz ő hal meg utoljára.

Amikor a saját részem következett, az egész közönség egy emberként kiáltott fel, amire nagyon zavarba jöttem. Biztos a mély hangom miatt. Az emberek általában ledöbbennek, mikor meghallják a hangomat, mindig azt mondják, nem illik az arcomhoz a hangom.

Szokatlan volt, hiszen amíg tartott az előadásunk, csak a zenét hallottam, és olyan más érzés volt az egész, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Olyan, mintha buborékban lennék, nem hallok semmit, csak a zenét, nem érzékelek semmit, csak azt az emóciót, ami mindig körülölel, amikor táncolok, és amit semmivel se lehet összehasonlítani. Gyakran érzem ezt, miközben táncolok, de most sokat segített, hogy a szabad ég alatt voltam, láttam a sok felhőt, az arcomat simogató napsugarakat, a lágy szellőt, és azt a könnyed érzést...ez az, amiről soha semmi pénzért nem mondanék le. Semmi nem tud hasonló érzést kiváltani belőlem, csak a tánc.

Aztán a zene véget ért, kipukkant a buborék, felharsant a közönség tapsa, és a sok éljenzés, majd Soojin és Yoona megfogták a kezem, és egy sorban állva meghajoltunk. Még akkor is levert a víz, mikor vissza indultunk a színpadról pedig már túl voltam rajta, de az érzés nem múlt el teljesen, és az adrenalin is még mindig jelen volt, pedig senki sem kérte hogy maradjon.

Ahogy a backstage-be érve megpróbáltam feldolgozni az elmúlt pár perc eseményeit, az egyik Double X tag mellett mentem el, akit eddig még sose vettem észre, de most azonnal felkeltette a figyelmemet. Állig érő szőke haja volt, lágy, csokoládé színű szemeivel pedig kissé csodálkozva méregetett, de nem volt tartózkodó, sem ellenséges, mint a legtöbb tagé, ráadásul a bal szeme alatt lévő, apró anyajegy valahogy rendkívül aranyossá tette. Fekete - piros fellépő ruhája tökéletesen kiemelte alakját, és ahogy elhaladt mellettem, még utánam nézett, mielőtt a színpadra lépett volna, és mint egy látomás, tűnt el, rövid idővel azután hogy megláttam.

Az egész szituáció tíz másodpercig sem tartott, mégis rövidzárlatot okozott gyönyörű lénye, és ahogy szinte azonnal eltűnt, miután megláttam, szinte fel sem fogtam az eseményeket.

Emberek, emberek ma lesz a cb!!!! Melyik dalt várjátok a legjobban? (én a sorry I love you-t)