Mondd el | EKHMV spin-off

II.

Leülünk a helyre, én viszont végig be vagyok feszülve. Igyekszem, hogy Mona meg ne lássa, s Ryker se vehessen észre semmit. De mégis meglát, látom lelki szemeim előtt.

- Gond van? - szuper, Monának is leesett. Nemlegesen megrázom a fejemet, majd kortyolok egy nagyot a... atya ég milyen forró. A szám elé nyúlok, próbálom lenyelni a kávét. Mona hangosan röhög a bénaságomon, nagyon kedves.

- Már nincs - lököm neki a szöveget, mikor előveszem a táskámból a citromos vizet, amit anya bekészített nekem. Életmenő vagy, édesanyám.

Becsukom a szememet, és élvezem, ahogyan a víz lehűsíti a szájüregemet, a nyelvemet és az egész nyelőcsövemet.

Egy probléma kikerülve, de mit kezdek a Ryker problémával? Szinte látom magam előtt, ahogy folyamatában a hátamat bámulja és - mostanában - szokásához híven kimérten pillógat rám. Mély levegő megint, Evelyn Maisie Emery. Kézben tartod a dolgaidat.

- Arra gondoltam, hogy felkérem Evant, hogy táncoljon velem a halloweeni esten - vág közbe a lány, miközben én gondolkodom. Természetesen meglep a döntése, hiszen nem sokan vállalkoznának arra, hogy Evan Colt legyen a partnerük bármiben is.

- Brooks lehetséges, hogy Malia Walkert kéri majd fel - vetem fel, egyetértően bólogat. Brooks oda meg vissza van Sean bácsi és Anne néni lányáért. Anya támogatja a fia elképzeléseit. Brooks biztosan őt választja majd.

- Jessie meg nem jön. Akkor maradsz te, Samantha, Stiles és... - a hátam mögé néz és megpillantja a fiút, aki biztosan még most is engem bámul. - És Ryker.

- Talán megkérdezem Stilest, Rykerről meg fogalmam sincs - válaszolok őszintén.

- Stiles tuti odáig van érted, Evie - áradozik Mona, lányos zavaromban kicsit idétlen fejre váltok.

- Nem tudom, mégis csak haverok vagyunk.

- És? Kit érdekel? - értetlenkedik. Soha sem volt még barátom, és nem tudom mihez kezdjek majd Stilesszal.

A szerelem nehéz. És nekem nincs erőm több mázsás terhet a vállamon cipelni. Nem akarok szenvedni amiatt, hogy valakiben többet látok, mint a másikban. Nekem egyelőre erre még nincs egy csepp szükségem sem.

Legalábbis még így gondolom.

- Samantha majd biztosan próbálkozik a kosárcsapat kapitányánál - motyogja, majd zavarodottságában megvakarja a tarkóját.

- Dylan nem fog elmenni vele, az száz százalék - mondom egyértelműen, mintha ez feketén-fehéren fel lenne festve a falra.

- De már keféltek is - ejha. Samantha nem kispályás. Miket tudok én meg és miket tud Mona. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, megilletődöttségemben még csak megszólalni sem tudok.

- Kivel dugott Dylan? - Ryker jelenik meg mellettem. Hirtelen úgy összerezzenek, hogy majdnem nadrágcsere lesz a vége. Nem hiszem el. Már megint ég az arcom a zavartól, amit ő okoz. Folyton zavarodottá teszi az agyamat.

Becsapja a fejemet, s a szívemet. De ki teszi helyre a befeketített darabokat a testem mélyén?

- Szia Ryker - köszön a barátnőm a fiúnak, aki csakis engem méreget és a tekintetéből olvasni lehet az érvágó hangulatát. Leginkább az enyémet vágja fel mindjárt. Jézusom.

- Evelyn Maisiehez beszélek, Mona - miért hív mind a két nevemen? Furcsa. Idegen nekem az, hogy bárki is így hívjon. Nem még pont az ő szájából. Na persze.

- Jó ég, oké. Nagyfiú - idegesítően duzzogni kezd a lány. Rykernek köztudottan nincsen sok türelme az emberekhez, szóval tapintani lehet a levegőben Ryker gondolatait. Mintha egy szerencsesüti lenne, amit ha kettétörsz, olvashatsz pár sort egy cetlin. Csak ugye a kérdés az, hogy mi áll rajta.

- Sam dugott Dylannel, Ryker. És most szállj le a magas lóról, nézz a szemembe és légy önmagad - rivallok rá. Már nem tudom mit tegyek ezzel a mérhetetlen haraggal, ami belőle árad. Elvisz, akár a Niagara. De lehet, hogy ez csak a felszín, mindenki csak egy darabot mutat a másiknak a személyiségéből.

Kivétel annak, akit szeretünk. Ő mindent tudhat rólunk, kiismeri azokat, amiket más nem tudott.

Csengetést hallok, fel sem tűnt, hogy háromnegyed óra eltelt már. Azonban Ryker meg sem mozdul, továbbra is itt ül mellettem, de újra a mobilját böngészgeti.

Tényleg nagyon zárkózott lett mostanában. Az öccse, Dylan is eléggé megváltozott. Remélem Ryker semmit nem mond majd Samanthanak, vagy különben én beszélgetek majd el vele, na akkor nézhet rám ilyen gyilkos szemekkel.

Hiába a kör egyik tagját képezi elviekben, joga akkor sincsen egyikőnk életébe sem beleszólni. Még az öccsének az élete sem az ő dolga. Jó lenne tudni, hogy ilyenkor mégis mi a fene játszódhat le a fejében, de biztosan nagyon utálhat most mindenkit.

Lehet jobb is, ha nem tudom.

- Na én lépek, beszélek Evannal - szólal meg egy hosszabb csend után a lány. Feláll, egyből elindul a bejárat felé. Magamra maradok Rykerrel, aki továbbra is egy hangot nem ad ki.

Előveszem a befejezetlen házikat, amiket a szünetben nem csináltam meg, és neki állok dolgozgatni rajtuk. Mindenféle olyan dologgal van tele, amikhez nekem közöm sincsen. Nem akarok foglalkozni most senkivel, csak magamra szeretnék koncentrálni, ebben vagyok a legjobb.

Előveszem a telefonomat, beledugom a fülhallgatót és keresek magamnak valami elfogadható muzsikát, ami passzol a hangulatomhoz, na meg ehhez az egész helyzethez. Nem véletlenül akarok hazamenni. Nem érdekel, hogy végre felkeltettem Ryker figyelmét. Végre tisztában lehet magával - hogy milyen pocsék társaság valójában.

A szünet maradék részét a házival töltöttem, a fiú hozzám sem méltatott szólni. Csak vártam, hogy mikor szabadulhatok ebből a láthatatlan kalitkából. Mintha egy kis fecske lennék, aki nem mehet a családja után, ott ragad és a zord tél martaléka lesz csupán. De én nem akarok ilyen sorsra jutni.

Miután összepakoltam a dolgaimat, faképnél hagyom őt, még mindig csak szótlanul ücsörög és maga elé nézeget zöldes szemeivel. Inkább nem nézek hátra, nehogy újra égetni kezdje a bensőmet. Megőrjít ez a gyerek, egyszerűen megőrjít.

Próbálok kényelmes tempóban elhaladni a tömött folyosón, ami a cigitől és az izzadtságszagtól bűzlik. A suli tele van olyan tinikkel, akik nagyon nem is valók ide, csak a szülők gondolják úgy, hogy itt majd megjön az eszük.

A glenwoodi Brookwood Középiskola egyetlen dologról híres. Hogy vagy elkallódsz, vagy túléled és túllendülsz azon, ami négy-öt év alatt történik veled.

Húsz évvel ezelőtt lehetséges, hogy nem ilyen körülmények voltak, talán rosszabb is volt, mint most. Anya nem nagyon beszélt nekem arról az időszakról az életében, pedig ő és apa is ide jártak. Bár nagyjából el tudom képzelni, hogy történhettem meg én.

Mivel ugye anya nem szeret feladni semmit, apa pedig mindent feladott. A szüleim az élő példák mindenre, ami velem történik. Képes lennék olyan lenni, mint Barron Emery, de képtelen lennék néha úgy tenni, mint Rose Emery. Érdekes dolog, igaz?

Amikor beérek, a tanárnő finoman jelez, hogy a fülest távolítsam el a helyéről. Meg is teszem, nem akarok még nagyobb bajba keveredni. Így is eléggé nagy szarban vagyok, ha ezt lehet így mondani.

Leülök a helyemre és előkotorászom az irodalom cuccomat. Remélem megint valami romantika lesz a téma, rettenetesen nem akarok itt lenni. Utálom, hogy egyfolytában erről van szó.

Aztán megjelenik Ryker, és helyet foglal a szélső padsor hátuljában. Minél távolabb, annál jobb, igazad van. Velem ellentétben, ő ki sem nyit semmit, csak mereng a gondolataiban.

- Ha már mindenki beérkezett, akkor elkezdenénk az órát. Remélem mindenkinek jól telt a szünet, pihentetek sokat gondolom. De most vágjunk bele az anyagba! - a tanár egyre lelkesebb, velem ellentétben. - Ma Byronnal és Shelleyvel, a romantika két legfontosabb lírikusaival fogunk foglalkozni!

Nagyszerű. Ameddig a csoportunk ezzel foglalkozik majd, végig Ryker Tateen fog járni az eszem és persze azon, amit művel a gondolataimmal.