Mondd el | EKHMV spin-off

XIV.

A fiú kapucniban sétál végig Glenwood utcáin, de a lány házát messziről próbálja elkerülni. Éppen tart a szokásos helyre, ahol Mrs. Emeryvel találkozni szoktak. Reménykedik abban, hogy jutottak valamire az ő ügyében is.

Ahogy befordul a sikátorba, meglátja a nagy BMW terepjárót, aminek a lámpái kiégetik a szemeit. De tudja, hogy a negyvenes éveibe lépő nő már ott áll valami dossziéval a kezében. Egyszer csak lekapcsolja a világítást, s finoman elmosolyodik miközben a fiú közeledik felé. Talán nem veszített el egy csepp reményt Rykerrel kapcsolatban, s a pokolból találnak közösen egy kiutat, ami mindenkinek jól végződik majd.

- Jó estét, Mrs. Emery - köszön neki a fiú, mire egy biccentéssel válaszol.

- Jó estét Ryker - odamegy hozzá, majd leveszi a kapucniját. Néha azt érzi a nővel kapcsolatban, hogy gondját viseli és igazán szeretné, hogy ne kelljen többet szenvednie.

- Miért kellett jönnöm? - kérdezi Ryker Roset, miközben ő a papírjai között kutat.

- Az öcséd, Dylan ügyének végére sikerült pontot tennem, úgy tűnik. A bíró elfogadta a kérelmet, amit benyújtottunk és a körülményekre tekintettel végre száz százalékosan a nevelőszülőkhöz kerül, szóval amiatt nem kell aggódnod - de a nő hangja bizonytalanná válik, s elkeseredett lesz. Ryker kedve egyből romlani látszik.

- És mi a helyzet velem, ügyvédnő?

- Rólad nem hajlandók lemondani. Mindent megtesznek, hogy kiforgassák minden próbálkozásomat, ezáltal minden eddigi tárgyalásunk az ügyedről haszontalan volt. Legalábbis egyet leszámítva - elővesz egy papírt, majd Ryker kezébe nyomja. - Azt sikerült kiharcolnom, hogy a felügyeleti jogod másnál legyen, de mivel nem bővelkedsz rokonokból, ki kellett találnom valamit. Megbeszéltem Dylan nevelőivel, hogy vegyék át a jogot tőlük, amit nagyon szívesen fogadtak, s egyből bele is egyeztek. De mivel tudják, milyen nehéz neked, nem kérik, hogy legyél ott. Csak havonta egyszer ott kell lenned, amikor folyik egy ellenőrzés. A következő ilyen pedig egy hét múlva lesz - ecseteli az ügyvédnő, Ryker szemében pedig felcsillan egy apró reménysugár. Még van kiút ebből, ha nem is olyan egyszerű eljutni odáig. Egyből jobb kedvre derült ettől a jó hírtől.

- Értettem, asszonyom. Köszönök mindent. Tényleg - áradozik a fiú, a Rose pedig megérinti a vállát.

- Mindent megpróbálok megtenni érted, Ryker - aztán végül elengedi, sarkon fordul, beszáll az autójába és elhajt a sikátorból.

Ryker a zsebébe gyűri a papírt, s elindul vissza a Nyaralóba. Közben már alig várja, hogy a lány barna szemeibe nézhessen. Végre, megint újra nagyszerű híreket kapott, s nem kell mutatkoznia a szülei előtt. A ma este lesz élete második legjobb estéje, bízik benne. Evelyn mellett újra él minden elszalasztott lehetőséget.

. . .

Hogyha még mindig a biológiát bújnám, biztosan beleőrültem volna. Természetesen ezért hagytam főként abba. Nem az erősségem a tanulás, soha sem volt az. De ameddig anyát vagy apát nem zavarja, engem sem izgat. Mindig Brooks volt az intelligensebb, az, aki mindent jobban átgondol. Még a szerelmeit is erősen megválogatja.

Persze Malia Walker nem egy ilyen megválogatott valaki. Az öcsém azóta bele van zúgva, mióta egy bölcsödébe, óvodába és iskolába járnak. Most, hogy osztálytársak, Brooks még közelebb állhat hozzá, s remélem, hogy nem szalaszt el egy lehetőséget sem arra, hogy azzal legyen, akivel szeretne.

Attól még, hogy Brooks fiatalabb nálam, mégis idősebb barátokra tett szert. Ám nem bánom, mert én meg a fiatalabbakkal nem jövök ki olyan jól.

Miközben pakolok a táskába egy pizsamát, valami pulóvert és még egy üveg vizet is. Ki tudja mi lesz útközben, a faház - vagyis Nyaraló, nincs olyan közel. Ha pedig megkérnék valakit, hogy vigyen el, az lenne ám a biztos halál. Remélem, hogy jó lesz ez az este. Ki akarom pihenni magamat, főleg amiatt, mert holnap este lesz Dylan szülinapi bulija.

Magam mögött hagyom a szobámat, majd levágtatok a lépcsőn, s nyugalommal könyvelem el, hogy rendet hagytam.

- Már mész is? - kérdez apa, miközben valami üzlettel kapcsolatos könyvet búj a nappaliban.

- Igen, pizsiparti lesz Monáéknál - próbálom rövidre zárni a beszélgetésemet.

- Holnap reggel elmenjek érted, vagy egy magad hazajössz? - kérdez újra, mire összepréselem a számat.

- Egyből onnan megyek suliba, elég korán, te meg asszem kilencre mész be a vállalathoz.

- Rendben, érezd jól magadat, Evie - mosolyodik el, miközben rám néz.

Amint lehet, már ki is jövök a lakásból. Szépen lassan indulok el Ryker felé, közben élvezem, ahogy az őszi szellő a hajamba csap, figyelem a faleveleket ahogyan a földre hullanak az erdőben.

Nem is tűnik olyan hosszúnak így ez a séta, pedig nem kis távolságról van szó. De legalább addig van időm felkészülni lelkiekben erre a hosszú estére, ami még előttem áll. Izgatott vagyok, ez a harmadik alkalom, hogy egy ágyban alszom Ryker Tatetel. Még mindig olyan eufórikus érzés áraszt el, ha egyszerűen belenézek a sötétzöld szemeibe.

Háromnegyed óra is eltelik lassan, én pedig még csak most érek ide. A ház azóta sem változott semmit, mióta utoljára itt jártam. De most is olyan jó látni, mint az első alkalommal. Ez a ház hasonlít a gazdájára, azt hiszem. Minden pillanatban másképpen fest. Árnyékosabb az egyik oldala, de ha a nap megvilágítja, onnantól az összes részt elönti a fényár.

Ahogy az ajtóhoz érek, kopogtatok hármat, és tíz másodperc múlva már Ryker áll a nyitott ajtó küszöbén. A haja rendezetlenül áll a feje tetején, egy fekete pulóvert visel, ami a nyakáig fel van húzva. Biztosan nem régen ért haza.

- Szia - mosolyodik el, amikor meglát. Egyből int, hogy menjek be.

De én ledobom ehelyett a táskát a vállamról, s szorosan átölelem. Mélyen beszívom az illatot, amit mindig olyan jó érezni. Azt hiszem, nem tudok majd betelni vele soha sem.

- Hiányoztál - suttogom, miközben a mellkasába temetem az arcomat. A hajamba csókol, majd felveszi a táskámat, s kézen fogva sétálunk be a házba, miután becsukta maga mögött a nagy ajtót.

Rend fogad, amikor körbe nézek. Ryker igazán rendes. Ezek szerint egymaga van, nem jár ide más aki rendet tartana. Mondjuk az édesanyja, vagy nagyszülők.

- A miénk az este - mondja, s odamegy a kandallóhoz, hogy begyújtson. A tűz megnyugtat, amikor érzem a melegét. Helyet foglalok a kanapén, ami szemben van a tűzzel. Ryker aztán leül mellém, s egy mélyet sóhajt. A vállára hajtom a fejemet, ő pedig nyel erre egy nagyot. Innen érzem, ahogy az ádámcsutkája fel és le mozog ettől a mozdulattól.

- Békés itt, igaz? - töröm meg a csendet, mire a fiú felém fordul. Egy hümmögés után válaszol.

- Igen.

Ezek után újra csendben ülünk egymás mellett, csak a tüzet nézzük, s nem tudjuk, mit mondjunk ezek után.

- Megbántad? - szólalok meg megint én először, mire Ryker összeráncolja a homlokát.

- Mit kellett volna megbánnom?

- Megbántad a csókunkat?

- Hát... azt bánom igazán, hogy nem csókoltalak hosszabban - felemelem a fejemet, amikor az egész testével idefordul hozzám, a szemei csillognak.

- És ha hosszabban csókoltál volna?

- Remélem, lesz még alkalmam rá. Minden egyes pillanatban arra vágyom - suttogja nekem, mire elpirulok.

- Tudom. Én is - csak ennyit tudok kibökni.

- Hosszú még az este, amint mondtam - tájékoztat, s pimaszul elvigyorodik. Szeretem Őt.

Az este annyi mindent tartogat még, s remélem, hogy ez lesz életem egyik legszebb és legjobb éjszakája. Hiszen, mellette nem lehet nem boldognak lenni.