Mondd el | EKHMV spin-off

XII.

Csak fekszünk az ágyon, s plafont kémlelem, újra. De most végre nem azon gondolkodom, hogy mit csinálhat Ryker, mert az ő karjaiban fekszem. A védelmező ölelése mindennél többet ér. Ő valamin nagyon agyal, hiszen a holdat figyeli. Mindig valami ott mocorog az agyán. De sosem tudom, mi lehet az. Valami baj történt? Már csütörtök van, holnap megyünk arra a bulira, amit Sam szervez. Remélem minden jól alakul majd.

- Jól vagy? - kérdezem halkan. Nem akarok lebukni, főleg nem úgy, hogy azt sem tudják, hogy én ezzel a fiúval éppen milyen viszonyt ápolok, Brookst leszámítva. Bár neki sem mondtam még semmit, de ismer annyira, hogy tudja, mi van köztem és Ryker között.

Bár, ahogyan Ryker fejével gondolkozom, messze vagyunk még attól, hogy ebből bármi komoly lehessen. De nekem ez már most komoly, ha Neki nem is az. A puha ajka, ahogy az enyémnek nyomódott... akkor tudtam, hogy ez nem csupán egy baráti kapcsolat lesz.

- Persze, csak a holdat figyelem. Meseszép - mondja egy kisebb csend után, majd felém fordítja a fejét, s szelíden elmosolyodik.

- Itt alszol? - kérdezem megint. Habozás nélkül bólogat.

- Igen, de gyanítom, akkor korán meg kell lógnom, szóval ne csodálkozz, ha nem leszek itt, amikor felkelsz - ecseteli, s mind a ketten egy kicsit felkacagunk.

- Gondolom te sem akarsz lebukni.

- Hát nem éppen.

Egy kis idő múlva álomba szenderülünk. Az álmomban újra élhettem ezt a mennyei csókot, amit Ryker adott nekem. Azok a félszeg kis csókok. Minden egyes érintése égeti a bőrömet a tekintetével egyetemben. Azok a zöld szemek úgy néznek rám, mintha valami égkő lennék a számukra. Boldog vagyok. Boldoggá tesz a tudat, hogy ez volt az első csókunk. Remélem adódik alkalmunk többre is.

Amikor felkelek reggel, Ryker már nincs mellettem, csak az üres helyét találom. Máris hiányzik a biztonságot nyújtó ölelése. Felülök, majd meg dörzsölöm a szememet. Mindent rendben hagyott, hogy ne legyenek nyomai a látogatásának. Precíz, ugyanakkor anya és apa nem nagyon járnak be a szobámba, csak ha nagyon jó ürügyet találnak rá.

Az éjjeliszekrényemen találok egy cetlit, rajta egy szép kézírással. Egészen dőlt, szépen kanyarított betűk vannak rajta. Nem is gondoltam, hogy fiú létére ennyire ügyesen tartja a tollat.

Mint beszéltük, korán elmentem. Köszönöm az estét. Ennél jobb nem is lehetett volna.

- Ryker

Ezt elolvasva egy hatalmas kő esik le a szívemről, felállok, s eldugom jó mélyre ezt az emléket az egyik fiókba. Mindent imádok, ami hozzá fűzhet. Bármi legyen is az. Odasétálok a gardróbhoz, majd kiveszek egy - a mai napra - alkalmas ruhát, ami egy fehér, mintás pólóból és egy világos, de kissé megtépázott farmerből fog állni. Soha sem fordítottam annyi igényt az öltözködésre, mint mondjuk Jessie. De ebből is látszik legalább, hogy nem vagyunk egészen testvérek. Mondjuk Brooks és én is egy külön világ vagyunk, de legalább egy dologban mégis hasonlítunk egymásra: őszintén tudunk szeretni.

. . .

- Jó reggelt Evelyn - mondja Jessie, amikor meglát a a szekrényemnél. Biztosan haragszik azért, amiért ma inkább egyedül jöttem, nagyon összenőtünk ebben az együtt járásos témában. De ma még egy kicsit élveznem kellett azt a gondolatot, ami egészen az iskola kapujáig kísért - a fiú csókjait.

- Szia Jess - köszönök vissza, mikor idejön hozzám és a tekintetemet keresi.

- Minden oké, drágám? Nem szoktál ilyen elvarázsolt lenni - állapítja meg, majd elmosolyodik. Ezek szerint nem haragszik rá, inkább csak kíváncsi.