A Maximoff lány és az Azkabani fogoly (Harry Potter ff.) /BEFEJEZETT/

7. fejezet

Rövidesen vissza indultunk a Roxfortba, az alagúton keresztül.

Lupin Professzor terelgette Pettigrewt. Apa és Harry Ronnak segítettek, mivel eléggé fájt a lába. Hermione és én pedig mögöttük mentünk.

- Megharaptalak. Biztos fájt egy kicsit. - mondta Apa Ronnak.

- Egy kicsit? EGY KICSIT? Majdnem letépte a lábam! - háborodott fel a vörös hajú.

- A patkányra mentem! - mentegetőzött Apám.

- Egyébként, máskor kimondottan jól nevelt kutya vagyok. James többször is javasolta nekem, hogy maradjak mindig kutya. - mesélte.

- A bundát még kibírnám, de a bolhák! Az őrjítő! - mondta Apám, mire nevetni kezdtünk.

Hamarosan kiértünk az alagútból.

Ront leültettük egy közeli kőre, majd Hermione a lábát kezdte vizsgálni, Harryvel pedig figyeltük az eseményeket.

Ekkor vettem észre, hogy Apám megy valamerre, majd tőlünk pár méterre megáll.

- Nyugodtan menj utána. - mosolygott rám Hermione.

- Oké, köszi! Harry te nem jössz? - kérdeztem, mire a fiú is felpattant a földről, majd követett engem.

- Gyönyörű szép, nem? Emlékszem, milyen volt először belépni a kapun. Jó lesz újra szabad emberként járni benne! - mondta Apám a Roxfortot nézve, amikor mellé értünk.

- De, tényleg gyönyörű. - mosolyogtam rá.

- Ha tudnád mennyire hiányoztál. - ölelt magához Apám.

- Te is nekem. - suttogtam.

- Apa, egy valamit még mindig nem értek. A búcsúleveledet miért úgy írtad alá, hogy T. B.? - vontam kérdőre.

- Szóval Wanda megmutatta neked? - kérdezte lelkesen.

- Nem. Iskolakezdés után nem sokkal találtam meg a táskámban. Fogalmam sincs, hogy hogy kerülhetett oda. - emlékeztem vissza.

- Furcsa. - gondolkodott el Apa.

- Na, de akkor mit jelent a T. B.? - faggattam tovább.

- Tapmancs Black. - mondta, mire értetlen fejet vágtam.

- Még diák korunkban James, Remus, Peter és én voltunk a Tekergők, az iskola rémei. - nevetett.

- Mindegyikünknek volt egy beceneve, ami arra utalt, hogy milyen állattá tud változni. Így lett James Ágas, Remus Holdsáp, Peter Féregfark és én Tapmancs. - magyarázta.

- Ez nagyon menő. Ti négyen nagyon jó barátok lehettetek. - gondolkodtam hangosan.

- Azok voltunk. - sóhajtott szomorúan.

- De most az a lényeg, hogy végre kiszabadultam, és újra együtt lehetek veled és édesanyáddal. - simogatta meg az arcomat Apám.

- És nem mellesleg újra láthatom az én egyetlen keresztfiamat. - fordult Harry felé.

- Szakasztott apád vagy Harry, de a szemed... A szemed az édesanyádé. - mosolygott a fiúra.

- Nemes lelkűen bántál Peterrel, de nem érdemelte meg. - folytatta.

- Úgy gondoltam, hogy apám nem akarná, hogy a legjobb barátai gyilkoljanak. Meg aztán, ő az élő bizonyíték, felmenti magát. - mondta a fiú.

Eközben hallottuk, ahogy Pettigrew fűnek-fának könyörög, hogy ne vessük őt dementorok elé. De most komolyan, ki lenne az közülünk, aki megbocsájtja neki a tetteit? Hát senki.