✖KESERÉDES✖

✖8th✖

Elfintorodva lestem a szavait. Nem hagyhattam, hogy ugyan azt megtörténjen, mint korábban.

Skylar Smith:
Kizárt.

Skylar Smith:
Az előző találkozónkon is csak én jelentem meg.

Beletelt egy kis időbe, míg ő is válaszolt.

Du er the sljedeći niñita:
Az nem az én saram.
A bátyád hagyott faképnél.

Du er the sljedeći niñita:
Én viszont egyszer sem.

Ekkor villant csak be, hogy aznap, mikor találkozót kértem tőle, ő valóban eljött.
Ez sajnos nem változtatott azon a tényen, hogy semmilyen körülmények között sem akarom ugyan azt átélni, mint akkor este.

Skylar Smith:
Azt hiszed, hogy ettől az apró ténytől csak úgy bízni fogok benned?

Skylar Smith:
Na ne nevettess!

Skylar Smith:
A bátyám még mindig a te markodban van.
Adj egyetlen egy okot arra, hogy bízhassak benned!

Válaszára várva, a szemem előtt lepergett az életem. Kíváncsian és közben rettegve vártam, hogy milyen indokot fog előhúzni.

Du er the sljedeći niñita:
Nem célom neked ártani, kedves.
De ha ez kell ahhoz, hogy találkára bírjalak, hát tessék...

Du er the sljedeći niñita HANGFÁJLT KÜLDÖTT

Hezitálva bár, de meghallgattam azt, amit küldött.

Eleinte csak suttogást hallottam a háttérben, aztán egy édes, gyötrődő hang váltotta fel. Szinte azonnal felismertem a gazdáját.
Kezem automatikusan remegni kezdett Isaac könyörgő hangja hallatán, a hátam pedig borsódzott mindattól, ami elhagyta a száját.

"...Ha már ránk szabadítottad, találkozz is vele, idióta kurva!"

Hagyta el száját már-már üvöltve a végszó, és vége lett a hangfelvételnek.

Két kezembe temettem az arcomat. Egyfelől azért, mert életben van, másrészt pedig azért, mert szétveti az ideg. Ezt pedig nekem köszönheti.

Felkaptam magamra a meleget biztosító kabátomat és az utcára sietve még gyorsan leírtam neki, hogy áldásomat adom a találkozóra.
Emellett még azt is leírtam, hogy pontosan mikor és hogy hol legyen.

Zsebre vágtam a telefont, miközben a már szinte mindenre felkészült lelkiismeretemmel tértem arra az utcára, ami a régi játszótér felé vezetett. Pontosan ugyan itt kellett volna találkoznom Isaackel is, gondoltam, nem bonyolítom meg az úticélt.

Mindössze alig néhány percbe telt az út számomra. A megbeszélt helyen még csak én botorkáltam bizonytalanul. Belegondolva, lehet mégsem ez volt életem legjobb döntése.
Letelepedtem a játszótér egyik nyikorgó hintájára és türelmetlenül kezdtem el várni. Bizonyára az az alak nem a környéken lakik, így számára kicsit több időt vesz igénybe az idejövetel, legalábbis ezzel hitegetem magamat.

Vártam és vártam, majd továbbra is csak vártam. Több mint egy óráig. Sóhajtva feltápászkodtam a hintát megtartó láncaira és gondolataimban már megint az száguldozott, hogy palira vettek, ezért ideje hazaindulni.