✖KESERÉDES✖

✖17th✖

A nyugtatók megtették a hatásukat. Nem tudom, mennyit vehettem be, de még másnap reggel is kómásan keltem fel.
Ace az ágyam szélén ült, valószínűleg egész este itt lehetett. Megdobbant a szívem ettől a gondolattól. A félelmem már rég elszállt, amit még régen ő váltott ki belőlem, valahogy máshogy gondoltam rá.
Telefonomat bújta, egy pillanatra se felemelve róla a tekintetét.
Ebben a percben realizáltam, hogy mit is látok, és úgy kaptam ki a telefonomat a kezéből, mintha a fáradtságom nem is létezett volna.

-Mi a frászt csinálsz?! -oldalba böktem.

Amíg ő az ágyamon termeszkedett, addig én felbőszülve magasodtam fölé. Élveztem, hogy végre magasabb vagyok nála, de ez akkor se tudta elfeledtetni velem a dühömet.

-Rajongsz értem, mii? -kaján vigyorát nem tudta leplezni előttem -Túl sokszor vagyok a keresési előzményeid közt.

Ekkor bukkant fel annak a fióknak a képe, amiről legelőször jelentkezett. Leakartam tisztázni vele a dolgokat, így leültem mellé.

-Ace -nevét már nem volt akadály kiejteni a számon -Mit jelentettek azok a számok? -nagyot nyelt kérdésem hallatán -Na és azok az elhomályosodott képek?

Látszólag próbálta összeszedni a gondolatait. Biztos lehetett benne, hogy előbb, vagy utóbb előkerül ez a téma.

-Azt, hogy mégis mennyi embert kellett megölnöm érted. Kettőnkért...

Fel sem fogtam, mit mondott. Tenyerével letaszított az ágyra, és vadul a szemeimbe meredt. Homlokát nekem támasztotta, várva erre a reakciómat. Belementem a játékba. Nyakánál fogva magamra rántottam, és ajkaimhoz húztam. Kontrollálhatatlanul a szájának estem, mire teste megfeszült ettől a lépésemtől, de nem tántorodott el semmitől. Felsője alá nyúltam, ujjaim végigsúrolták a kemény izomzatát, mire érintéseim mentén libabőr futott végig rajta. Eközben elvette a számról az ajkait, és a nyakamra tért át. Szívta, néhol megharapta vékony bőröm felületét. Felnyögtem ettől az érzéstől, ami minden érintésétől végig futott rajtam, lábaimat dereka köré kulcsoltam, és hagytam, hogy tovább folytassa...

-Vagy rémálmod van, vagy éppen ledugod a nyelvedet valami srác torkán -hallottam fejemben halk visszhangzó mormogását, majd kinyitottam a szemem -Bár a nyögéseidből ítélve, inkább az utóbbi.

Leizzadva realizáltam, hogy ami az imént történt, az egy kibaszottul valósághű álom volt.
Belepirultam, ahogy észrevettem a mellettem könyökölő fiút, amint kíváncsian, mégis üres tekintettel pásztázza verejtékes homlokomat.

-Nos? -kérdezte egy pimasz vigyorral az arcán, és bőszen a reakciómat kezdte el figyelni -Rólam vagy a pasidról álmodtál?

Akkorát nyeltem, hogy szerintem a városig elhallatszódott, ahogy kérdésének hatására újra visszagondoltam a fejemben lezajlott eseményekre.

-Rólad...

Önelégültség jelent meg az arcán a pimasz mosolya mellett. Mintha ezzel a saját győzelmét akarná learatni valami felett.

-Jó voltam? -folytatta a provokálást, le sem véve rólam most már izgatottságot visszatükröző íriszeit.

-Vad... -számhoz emeltem az ujjaimat, és végig simítottam rajtuk, ahogy újra átéltem minden egyes mozdulatát -és heves.

Ezután csend váltotta fel a köztünk lezajlott, utólag visszagondolva kellemetlen beszélgetést.
Tudtam, hogy nyugtatók hatása alatt még másnap se leszek magamnál, ezért is óckodok az eféle szerektől, hogy elkerülhessem az ilyesfajta megnyilvánulásaimat.

-Mindenesetre jó látni, hogy már jobban vagy.

Abban a minutumban feleszméltem. Tegnap megöltem valakit, és még csak nem is zavartatom magam miatta. Vér tapad a kezeimhez, bármennyire is vakarom le, soha sem fog eltűnni végleg a nyoma.
Finoman feltoltam magamat az ágyon.
A mellettem lévő is érezte, hogy ezt nem kellett volna szóba hoznia, bár már nem tudta visszatekerni az időt.

-Tudom, hogy egy ilyet nehéz elfelejteni -szorosan mellém telepedett és vállamon átvetette az egyik karját- Amit te tettél, azt a saját érdekeidért tetted. Gondolj csak bele...-mély levegőt vett és folytatta- Mivan akkor, ha nem lősz rájuk?

-Nem hal meg senki.

-Nem egészen -susogta -Lehet mi lettünk volna azok, akik bevégzik

Elkönyveltem ezt annak, hogy valószínűleg igaza lehet, és nem idegeskedtem tovább ezen, legalábbis megpróbáltam.

-Ismerted őket?

A kérdésemre elengedte a vállamat, közelségéből kicsit visszavett. Felé fordultam, hogy megismételjem a kérdésemet, mindvégig ránézve.

-Igen -látta rajtam, hogy több dologra is kíváncsi lennék, de csak felszínesen avatott bele -Együtt dolgoztam velük. Megbíztak bennem, én meg átvertem őket és leléceltem. Volt rá okom, de lényegében ennyi.

Nem tudtam erre mit mondani. Nem ismertem őt, családjáról és gyerekkoráról is csak keveset tudtam, mégis ő volt életem legfontosabb figurája.

-Mondd, jól érzem, hogy engem is bele akarsz keverni ezekbe az ügyes bajos dolgaidba? -váltottam hirtelen témát -Csak mert a tegnapiak után...

-Nem! -vágta rá egyből -Tegnap említettem, hogy van más mód arra, hogy visszaadjam Isaacket, de az aznapiak után ez veszett ügy.

-Bármit megteszek! -sóhajtott kijelentésemre.

-Nem tudlak visszatartani, igaz? -vigyorgott kellemetlenül -Egy dolgot mondhatok, kislány. Egy nap még megfogod bánni, hogy mindezt megtetted érte -hosszasan pislogott egyet, mintha csak a felgyülemlő stresszt próbálná magában elnyomni.

-Ő a testvérem. Mi faszért kéne megbánnom, hogy segítek rajta?

A kérdésre természetesen nem kaptam választ. Látszott, hogy morfondírozik valamin, ám abban biztos lehettem, hogy nem az előbb feltett kérdésemnek a válaszán töri ennyire magát.

-Meg kell tanulnod rendesen kezelni a fegyvert. Addig semmit sem tudok veled kezdeni, amíg nem tudod, hogyan kell -a térdére könyökölt, úgy támasztotta a fejét- Nem kell használnod, de ha megtámadnának, amíg nem vagyok melletted, meg kell tudd védeni magad.

-Lassíts! Még azt se tudom, hogy mi annak az ára, hogy visszakapjam a bátyámat -csattantam fel egyből, mire felpattant.

Fel alá mászkált a szobában, majd annyit mondott;

-Vendetta

Nem volt számomra idegen a szó jelentése. Olaszul annyit tesz, bosszú.

-Tévednek, ha azt hiszik, ezzel mindennek vége-vörösen izzó szemeivel kifelé meredt az ablakon, majd bosszúsan belecsapott a falba -Kiverem a szart is belőlük, nem kell ahhoz még egy kocsit ránk küldeniük -utalt a tegnapi eseményekre, mikor üldözőbe vettek minket.

Ekkor tudatosult bennem, hogy kik ellen is akar hadjáratot indítani. Térdeimet felhúztam és átkaroltam őket. Remegtem, mikor ennyire mérgesnek kellett látnom, habár még mindig vártam a felülmúlhatatlan tervét, amit ellenük szőtt olyan szorgalmasan.

-Akkor meg fogod őket ölni? -böktem ki egyszerűen.

-Csak megleckéztetem őket -dühében bent tartott levegőt kifújta, majd egy mániákus mosolyt villantott felém -A saját módszeremmel.

Egész este nem bírtam aludni. Ace nem árulta el a tervét, egyelőre csak a célpontokról rizsázott perceken keresztül. Miután elment, egyszerre lélegeztem fel és éreztem tátongó ürességet a mellkasomban. Hiányzott perzselő érintése, de a tudat, hogy legközelebb mit fogok művelni vele, eltaszított ettől az érzéstől.