✖KESERÉDES✖

✖15th✖

Indulataim csillapodni látszódtak. Most már csak Ace mellkasának támasztottam a fejemet, és szorosan öleltem a derekánál fogva. Karjai közt ringatott, és szótlanul szorított magához. Váratlanul felemelt a combjaimnál fogva, és úgy helyezte el a lábaimat, hogy mindenképp a dereka köré tudjam fonni őket. Belé kapaszkodtam, miközben ő mintha egy pille könnyű csomagot cipelne, a szobám felé vitt. Fáradt voltam, de legalább már kevésbé felzaklatott, mint korábban. Képtelen lettem volna ellenállni védelmező szorításának.
Óvatosan elhelyezett az ágyamon. Arra számítottam, hogy itt fog hagyni, egyedül, de helyette letelepedett a földre és hogy az arcommal egy magasságba legyen, lehajtotta a fejét az ágy szélére. A matracon lévő kézfejemre rányomta a tenyerét, és figyeltem, ahogy szépen lassan eltűnik, az ő méretes kezében.
Arcomat pásztázta mindvégig, én viszont ezt csak később vettem észre. Hunyorogni kezdtem, ahogy egyre jobban elnyomni készült az álom, de nem akartam levenni róla a tekintetem. Olyan gyönyörű, teljesen megigézett azokkal a szemekkel, amik rémisztően hasonlítanak az imádott vérvörös színben pompázó rózsáimra.

-Ace... -suttogtam- Mondd csak, hogy lehet azt ennyire szépnek találni, akit mindennél jobban gyűlölök? -nem is figyeltem arra, hogy mit beszélek, egyszerűen csak folytak belőlem a szavak.

-Nem tudom erre a választ -alig látható görbület jelent meg a szája sarkában- hiszen én is ugyan ezt kérdezgetem magamtól minden egyes nap.

Tudtam hogy beszél, de nem bírtam felfogni, hogy pontosan micsodát. Hosszan pislogtam rá, és csak bámultam őt. Valószínűleg idiótán nézhettem ki, hiszen egy enyhe kuncogás hagyta el a száját.

-Kérdezz csak! Már az első találkozásunk óta, láttam a benned a szunnyadó kíváncsiságot, úgyhogy csak rajta. Ne kímélj!

Testem teljesen elernyedt a száján kiejtett szavak hallatán. Élni akartam a lehetőséggel, de ehelyett inkább mást választottam.
Gallérjánál fogva felhúztam az előttem térdepelő fiút a földről, és az ágyba ráncigáltam.

Akkor, és abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ki ő, hogy mit tett velem. Hozzábújtam egy szó nélkül és hallgattam a szíve dobbanását.
Gyors volt, akárcsak az enyém. Tudtam, hogy amikor felébredek, már biztosan ki fogok kerülni ebből az eksztázisból, és újra átkozni fogom azt, akinek éppen a karjai közt fekszek.

Mély levegőt vett. Sejtettem, hogy mondani készül valamit, ezért én a szájára nyomtam a mutatóujjamat, mielőtt egy hang is kicsúszhatna a torkán.

-Kímélj meg a hülyeségeidtől, legalább ma éjjel -kábultan fordultam át a másik oldalamra.

Érintéseit minél tompábban éreztem a bőrömön, ahogy készült elnyomni az álom. Most már igazán rám férhetne egy kis alvás. Tippelni se mertem volna, mennyi lehet az idő, de azért még nem voltam abban az állapotban, hogy ne érezzem a reggel harmatos szelét a nyitott ablakon át.
Csak egy pillanatra engedtem el magamat, és máris éreztem a körém fonódó sötétséget, ami éppen becserkészni készül.

Nagyot dobbant a szívem, amint máris láthattam a nap ébresztő sugarait a bőrömre vetődni. Olyan érzésem volt, mintha csak pár perce hunytam volna le a szememet, mégis kipihenten és frissen ébredtem. Viszont mellkasomban egy hatalmas tátongó lyukat éreztem. Mintha elfelejtettem volna valamit.
Lelöktem a rajtam simuló takarót magamról és felkeltem.
Ekkor hasított a fejembe az intenzív fájdalom, olyan szinten, hogy visszalökött a puha paplanra. Képtelen voltam megmozdulni, akár egy centit is. Minden egyes kísérletemnél lüktetett a fejem a benne lakozó kálváriától.
Erőt vettem magamon, és lerobogtam a lépcsőn egy kis vízért, valamint fájdalom csillapítóért.
Remegve nyúltam egy pohárért, ám ahogy lendült a kezem érte, levertem az edények felét a földre. Csörömpölésük fülsüketítő volt. A nagy robajt kísérve estem össze melléjük a padlóra. Üvegszilánkok tömkelegével lettem körülvéve, nem tartom kizártnak, hogy még a bőrömbe is hatolt egy kevés.