Apum szülinapjára készítettem ezt a rajzot. 🎂🍰 Nagyon szereti az NFL-t, és Tom Brady🏈 a kedvenc játékosa. Ezért gondoltam, hogy ezzel a rajzzal fogom őt meglepni. o(*≧∇≦)ノ
Amikor nekiálltam, még nem tudtam hogy mekkora munka lesz, és egyben milyen sok jó tapasztalatot fogok szerezni általa. Izgalmas volt rajta dolgozni. Rengeteg megfigyelést tettem a munka során. 👀
Miközben rajzoltam, és megfigyeltem az egészen apró részleteket, akkor vettem észre hogy pl. egy fehér pólón mennyi szín reflektál vissza. A rajzon is tisztán látszik, hogy egy valóságban fehér póló megrajzolásához ezerféle más színt is kellett használnom, hogy elérjem a megfelelő fény-árnyék hatást, és hogy a kép a lehető legpontosabb legyen. Így az árnyékolás terén is szereztem újabb tapasztalatokat azzal, hogy megfigyelten, hova esik egy-egy apró árnyék, és miért pont oda. De az is érdekes volt a számomra, amikor a sisakot rajzoltam, hogy közben jöttem rá a sisak struktúrájára, arra hogy mi miért van rajta, melyik pánt miért pont ott fut, ahol. Úgy tudtam csak jól lerajzolni, hogy a rajzolás közben meg kellett értenem a sisak minden egyes részének a funkcióját. Vagy a labda anyaga is izgalmas feladat volt, hogy az valóban bőr hatású legyen.
A testarányok felvázolása meglepően gyorsan ment, viszont az apró reszletekkel elég sokat el kellett szöszölnöm. Közel 9 óra volt, mire elkészült a rajz. (*´□`)ノ
Nagyon izgalmas volt dolgozni a képen, nem volt unalmas vagy monoton, mert mindig azon a részén dolgoztam, azon finomítottam, amin épp kedvem volt. (*´・ω・`)b
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

***
UI.: itt láthattok néhány fázisképet, az érdekesség kedvéért. A teljes munka több mint 190 rétegen készült el.
1.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
2.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
3.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.