Sziasztok! 😊 Elhoztam nektek, a kövi anyák napi verset az Első verseskötetemből. Ugyanúgy 4. osztályban/10 évesen az anyák napi ünnepélyre íródott. A témája az anyák napja, és a gyerekek szeretete az anyukák felé.
A vers majdnem mindenhol rímel (páros rímekkel). A sorok hosszúsága és a szótagszám eltérő. A cím mint egy dalnál, az első sorral egyenlő, bár a vers tartalmáról nem a legkifejezőbb, de a régi verseimnél szinte mindig csak az első sort adtam címnek.
A múltkor feltöltött vershez hasonlóan, itt is vannak képek amik talán magyarázásra szorulnak.
A 3. sorban az "ennyi szív", az a fellépő gyerekek szíve, akik verset mondanak az édesanyjuknak.
A 4. sorban a kertelés az egy átvitt értelmű szó, mert ott azt akartam kifejezni, hogy a sok virág, amit a gyerekek adtak, teljes szívből lett "kertelve" vagyis növesztve. Ha még átvittebben vesszük akkor adva, mert nyilván nem a gyerekek növesztették a virágokat.
A 6. sorban az "eregetett gondoskodás" a gyerekektől származik, akik teljes szívből szeretnének örömet okozni és meglepni az anyukájukat.
A 7. sorban a "nagy szív" pedig minden anyukának a saját gyereke, aki hálás azért a gondoskodásért és szeretetért amit az anyukája nyújt neki.
Ennyi lenne az elvontabb és átvitt értelmű gondolat a versben, remélem így megérthető, hogy mire is gondoltam akkor, és hogy az elvontság ellenére is tetszett nektek. Ha igen, vote-oljatok, és ha van bármi hozzáfűzésetek, írjátok meg kommentben. Jövő hétvégén hozom a következő anyák napi verset az Első verseskötetemből, addig is vigyázzatok magatokra, sziasztok! 😊🌷A vers: De gyönyörű nap!
De gyönyörű nap!
Mert minden anya bőséges szeretetet kap.
Ennyi szív nektek versel,
S ennyi virágot nektek kertel.
Érezzetek szeretetet,
S hogy sok szív gondoskodás eregetett.
S egy nagy szívét, mely gondoskodó szeretetet köszön meg nektek.
Kívánom, hogy sok virággal, fülemüle szóval
Ezen a gyönyörű napon,
Minden anya szeretetet kapjon!
YOU ARE READING
Első verseskötetem - //BEFEJEZETT//
Poetry8 éves korom óta írok verseket, és bár a legelsők még nem olyan komolyak, de van egy kinyomtatott verses kötetem, amiben 23 versem van. A legtöbb benne gyerekvers, mert még gyerekként kezdtem az írást. Néhámy komolyabb vers is van benne. Bár némely...