Sziasztok! 😊 Ma elhoztam nektek a következő anyák napi verset a könyvemből.
A verset 10 évesen írtam negyedik osztályban. Az anyák napi ünnepségre készült.
A versben azért van 14 tündér mert ennyi volt az osztálylétszámunk.
A vers témája az anyák napja és a szeretet. Sok helyen páros rímek vannak, azonban bizonyos helyeken nem rímel. A sorok hosszúsága és a szótagszám nagyon eltérő.
Egy picit talán össze-vissza, továbbá van benne egy költői kép amit nehéz megmagyarázni, hogy mire is gondoltam amikor írtam. Itt most a 3-5 sorokra gondolok. A 3. sorban a "sok szív" , az a gyerekek szíve, és a "sok szív amit küldenek" , az a szeretetet akarja kifejezni.
A 4. sorban szintén a "sok szív" a gyerekek szíve, akiket az édesanyjuk teljes szívből szeret. "Az illik hozzá a nagy keret" kifejezés pedig arra utal, hogy a gyerekeknek annyit segít és olyan sokat jelent az anyai szeretet, hogy jó lenne ha "keretbe lehetne tenni", vagyis, ha ábrázolni lehetne ezt a mély szeretetet és boldogságot képként.
Tudom ez a rész itt eléggé elvolt, és furcsa, de mindig is szerettem ha van valami rejtettebb gondolat a versben, és ez kiskoromban néha nagyon elvontan jött ki.
Mindenesetre, köszönöm ha elolvastad, remélem tetszett nektek, ha igen, vote-oljatok, és ha van bármi hozzáfűzésetek, írjátok meg kommentben! Jövő hétvégén hozom a következő anyák napi verset, addig is legyen szép hetetek, sziasztok! 😊A vers: Tavaszi tündérek
14 tavaszi tündérek,
Máma hoznak nagy szeretetet.
Sok szív sok szívet küld.
Sok szívnek az anyai szeretet,
Olyan jó, hogy illik hozzá a nagy keret.
S ma a madarak éneket zengenek,
És sok szerencsét, bátorságot és szeretetet küldenek.
Kívánják, hogy legalább ezen a szép napon,
Mindegyik gyerek szeméből szeretet sugározzon.
Édesanyám, én nagyon szeretlek,
És kívánom, hogy anyák napján nagy szeretetben legyen részed.
Adom át kedvenc virágodat,
S alig bírom nézni a te gyönyörű rózsás virításodat.
KAMU SEDANG MEMBACA
Első verseskötetem - //BEFEJEZETT//
Puisi8 éves korom óta írok verseket, és bár a legelsők még nem olyan komolyak, de van egy kinyomtatott verses kötetem, amiben 23 versem van. A legtöbb benne gyerekvers, mert még gyerekként kezdtem az írást. Néhámy komolyabb vers is van benne. Bár némely...