Szuperhős napjaink

2. Tűztenger

Mottó: Et pourvu que nos nuits s'imprègnent des couleurs auxquelles on a cru... malgré tout, exister quand la vie nous brûle... (Léa Castel & Jenifer - Résister)

---

A tavasz hideggel, esővel köszöntött be Párizsba. Ez a szombat délelőtt volt az első, amikor a felhők kissé felszakadoztak, bár nem lehetett tudni, hogy felragyog-e a nap, vagy ismét a borult égbolt és a hűvös záporok hódítanak teret.

Marinette éppen egy kaktusz rajzát fejezte be a Jardin des Plantes egyik melegházában. Iskolai feladatként kapták, hogy párban dolgozva készítsenek bemutatót adott növényfajtákról, és ő a trópusi növényeket választotta. Persze az internetről is össze lehetett volna szedni az anyagot, de egy sötét szobában üldögélni nem ugyanaz, mint élőben látni és megfigyelni...

- Aú! Ez nagyon szúr!

...vagy éppen megfogni a növényt. Marinette hátranézett, és látta, ahogy Adrien sok apró tüskét próbál kihúzni a tenyeréből. Mellette ártatlanul figyelt egy nagy fehér bolyhos kaktusz.

- Vigyázz, mert az nagyon mérges. Vagyis... akarom mondani, mérgező.

Marinette Adriennel került párba - és ezúttal nem Alyáék mesterkedése, hanem saját döntésük miatt - a munka pedig inkább füvészkerti randinak illett be, mint adatgyűjtésnek. Az alpesi sítábor alatt közelebb kerültek egymáshoz, és bár Marinette még mindig ugyanúgy meg volt illetődve a fiú közelében mint régebb, Adrien mintha érzelmeket kezdett volna táplálni a lány iránt.

Már közeledett a dél, amikor kiléptek a melegházból és a kert bejárata felé vették az irányt. Az eső ismét rákezdte, apró cseppekben hullva a komor márciusi égből.

- Uhh, elfelejtettem esernyőt hozni - keresgélt a táskájában Adrien. - Itt kell legyen egy szuvenírbolt, ott biztos kapunk egyet.

- Van nálam egy - mosolygott rá Marinette, majd előhúzott és kinyitott egy fekete színű esernyőt. Belekarolt Adrienbe, és átadta neki a fogantyút. - Nem túl nagy, de elférünk alatta.

Adrien meglepődve pillantott a feje fölött feszülő vászonra. - Ne viccelj. Egy Macskás ernyő? - A fekete anyagon zöld mancsok voltak, az alkalmatosság tetején pedig két cicafül emelkedett.

- Ja. A belvárosban már csak mind ilyen szupermodell... akarom mondani szuperhősös ernyőket lehet kapni. Pókemberes, vasemberes, katicás... - Marinette még jobban hozzábújt a fiúhoz, hogy ne verje az eső. Kiléptek a kert bejáratán, és a 86-os busz megállója felé vették az irányt a Rue Linné-n.

- De pont Fekete Macska? Úgy képzeltem el, hogy inkább Katicabogár rajongó vagy - szólalt meg a fiú egy idő után, mikor a csend kezdett kissé hosszúra nyúlni.

- Komolyan? És miért?

- Hát... Katica az igazi példakép, nem? Aki mindig rájön a megoldásra, aki mindent helyre tud hozni, aki soha nem adja fel. Fekete Macska csak egy csatlós, akit legtöbbször már az elején kiütnek és csak hátráltatja a többieket.

Marinette olyan hirtelen állt meg, hogy Adrien majdnem elesett. - Macska nem egy csatlós. Ugyanolyan fontos szerepet tölt be, ugyanúgy kiveszi a részét mindenből, és mindig kész bármit megtenni a társáért. - Elbizonytalanodott, aggódva, hogy kirohanásával megbántotta vagy megbotránkoztatta Adrient. - Ne haragudj. De Cic... Macska nélkül Katica sem létezne - tette hozzá.

Ami ez után következett, arra nem volt felkészülve. A fiú szorosan magához ölelte, és egy puszit nyomott az arcára. - Köszönöm.

A lány érezte, ahogy arca forrósodik. Az első naptól kezdve arról ábrándozott, hogy szerelme megcsókolja egy esernyő alatt. - Micsodát?