Szuperhős napjaink

10. A hóvihar százezer dala

Mottó: D'où je viens, le temps n'existe pas... et nos mots trompeurs sont remplacés par la musique et les couleurs qui flottent commes des parfums dans l'air ambré... (Alcest - Souvenirs d'un autre monde)

---

Marinette nem tudott távol maradni Adrientől. Az Eiffel-torony kilátóján csak kevés időt töltött, aztán már ment is vissza a Hôtel-Dieu kórházba, hogy a fiú ágya mellett legyen. A kórteremben már nem voltak látogatók. Marinette a kezei közé vette Adrien kezét, és elképzelte, hogy átadja neki életerejét, ahogy Macska adott át neki kilenc életéből egyet a Fornax-bányai baleset után.

Órák teltek el. Marinette megpróbált valamit megtudni az időnként benéző orvosoktól, de azok kitérő választ adtak - ebből is látta, hogy súlyos a helyzet. Az elejtett megjegyzések sem kecsegtettek semmi jóval.

Miután a látogatási idő lejárt, gyalog indult haza néhány sarokra fekvő otthona felé. Szótlanul ment fel szobájába; senkivel sem kívánt beszélni, senki nem segíthetett neki, sem szülei, sem Alya, sem Fu mester. Az egyetlen dolog, ami segíthetett volna, az a talizmános doboz visszaszerzése, de erre nem volt esély. Ahogy Fu mondta, bárhol lehet a világban, és nyilván úgysem kapná vissza. Megőrült a tehetetlenségtől.

Az ablakon a késő délutáni nap utolsó sugarai tűztek be, az utcáról pedig a város megszokott zaja hallatszott. A lány felmászott a létrán és végigfeküdt az ágyán, de tudta, hogy nem fog álom jönni szemére. Egy ideig forgolódott, majd felkelt és ismét lement szobájába, és rendezgetni kezdett. Átnézte a fiókokat, de a legtöbb dolog, ami a kezébe akadt, Adrienre emlékeztette... talán éppen ezért gyűjtötte és őrizte meg ezeket. Két jegy egy Cardigan-szigeti múzeumba. A füzet, melyből együtt tanultak egy koratavaszi napon. Ruhatervek Adriennek. Egy farsangi maszk. Egy Valentin-napi képeslap, melyet végül nem küldött el. Egy széttépett rózsaszín vászonzsák maradványa.

Tanácstalanul nézte a rózsaszín szövetet, melybe néhány száraz növénydarab is akadt, próbálva hozzákötni valamilyen múltbéli eseményhez. Mi lehetett ez, és miért tartotta meg? Aztán rájött: ebben volt a macskamenta, amivel úgy egy hónappal ezelőtt egy szörny-hópárducot szelídített meg, amely szét akarta szedni Párizst valami ellopott tibeti ereklyék miatt, melyeket a Louvre-ban állítottak ki.

Na várjunk csak.

A hópárduc.

Ha valaki tud segíteni, akkor ő az. Egy próbát legalábbis megér. Már csak rá kell akadjon.

A lány izgatottan ült le számítógépe elé és megnyitotta a Louvre oldalát. Ha kideríti, hogy honnan, melyik helyről származtak azok az ereklyék, valószínűleg a hópárducra is ráakad. Beletelt egy időbe, amíg megtalálta a kiállítások archívumát, de sajnos nem lett sokkal okosabb; a származási helyet nem tüntették fel. Tibet pedig nagy volt, egy élet nem lenne elég arra, hogy felkutassa.

Marinette nem adta fel. A múzeumban biztos vezetnek valamilyen belső nyilvántartást. Elhatározta, hogy másnap első útja oda fog vezetni.

---

Az utánajárás nehézkesebben indult, mint gondolta volna. Bár vasárnap nyitva volt a Louvre, Marinette senkit sem talált a főbb kurátorok közül, és a titkárságon sem tudtak segíteni, ugyanis a számítógépes adatbázisok nem tároltak el minden információt a kiállítási tárgyakról. Belátta, hogy ha valamilyen konkrét információt akar megtudni, hétköznap kell visszatérjen. Ígyhát a vasárnap egy részét is a Hôtel-Dieuben töltötte, aztán pedig a városban bóklászott, ismét felkeresve azokat a helyeket, amelyek társára emlékeztették. A Le Renard Doré képregényboltban megvette a két legújabb katicás-macskás füzetet, de nem tudta, hogy rá fogja-e szánni magát elolvasásukra.