Szuperhős napjaink

5. Nagymacska-menta

Mottó: Ott ülsz a verandán minden éjjel s talán gondolsz néha rám, ahogy szeljük át a várost egy világmegváltás után... (Bagossy - Csak az ég tudja)

---

A tavasz már érezhetően beszökött Párizsba; bár az idő még szeles és borús volt, a fák virágozni és zöldülni kezdtek, és a hónapok óta szürke város színes ruhát öltött magára. A Dupont iskolában már mindenkinek a jövő heti tavaszi vakáció és az utazás járt az agyában. Az igazgató úgy tervezte, hogy a legjobban teljesítő csoportokat - beleértve Marinetteék osztályát is - egy ötnapos kirándulásra viszik Cardiganra, a La Manche-csatorna legnagyobb francia fennhatóságú szigetére, melynek varázslatos, dombos-hegyes vidékét ódon falvak és csendes kikötővárosok tarkítják.

Mikor Madame Bustier belépett az osztályterembe, a zsivaj nem halkult el, mint általában. - Látom, már igencsak szünidei hangulat van, és tudom, hogy ez ma az utolsó óra, de azért próbáljunk meg idefigyelni - kiabálta túl a zajt a tanárnő. - Mivel ma már nem veszünk új anyagot, felelni fogunk abból, amit mostanáig megtanultunk.

A gyerekek megszeppenve hallgattak el. Marinette egyáltalán nem készült - nem is volt ideje, ami azt illeti - és látta, hogy a többiek arcára is aggodalom ült ki. Az előtte levő padban Adrien a történelemkönyvet forgatta, remélve hogy az utolsó pillanatokban még fel tudja frissíteni az ismereteit.

- Mielőtt elfelejtem, - mondta Mme Bustier - Marinette, kérem ide a papírt.

- A micsodát?... Szent Habakuk, a papír!

- Amit a héten ki kellett vegyél a tanügytől a szünidei kirándulással kapcsolatban. Ne mondd, hogy elfelejtetted, mert akkor nem tudunk menni Cardiganra. Ma van az utolsó nap, mikor nyitva van a titkárságuk.

- Hát... elfelejtettem... de most rögtön megyek és elhozom. - A lány felállt, de megbotlott, és leverte a tolltartóját a padról.

A tanárnő reményvesztetten nézte a földön szétguruló írószereket. - Marinette, ne haragudj hogy ezt mondom, de olyan kétballábas vagy, hogy már az első sarkon el fog ütni a busz. Akkor pedig engem zárnak be, hogy miért szalasztottalak el tanóra alatt. Majd elmegy valaki más.

- Csak nekem adják ki a papírt, mert én vagyok az osztályfelelős és én adtam le a kérvényt múlt hétfőn - válaszolta Marinette kétségbeesetten. Érezte a feléje áradó haragot; ha tönkreteszi a többiek vakációját, azt nem fogja túlélni.

Adrien felállt és kezét nyújtotta a lány felé. - Én elkísérem és vigyázok rá. Nem lesz semmi baj.

Madame Bustier beletörődötten sóhajtott. - Rendben, menjetek. Igyekezzetek, mert a titkárság kettőkor zár. - Most fél egy volt.

A két fiatal átvágott a kihalt udvaron, majd lesiettek a főlépcsőn. - Szóval hol van ez, és hogy jutunk oda?

- Az Alésián, Petit-Montrouge-ban van a tanügyi épület. Ha elcsípjük a 88-as buszt a Charles Michels-nél, időben odaérünk - válaszolta Marinette. Elindultak lefelé a Convention irányába.

- Rendben, akkor... vigyázz, biciklis! - Adrien az utolsó pillanatban húzta el társát egy kerékpáros elől.

- Bocs, rád figy... vagyis nem figyeltem - szabadkozott a lány. - Köszönöm egyébként, hogy elkísérsz. Bocs, hogy ezzel elrángattalak az óráról.

- Semmi gond, nagyon szívesen elkísérlek - mosolygott Adrien. Marinette a felhőkben érezte magát. - Nem tanultam órára, így örvendek, hogy elszabadulhattam. - A lány úgy érezte, mintha valami magas helyről zuhant volna le. - Éjjel kettőig harcoltam egy... vagyis az Ultimate Mecha Strike-ban, és aztán már nem volt erőm átismételni a leckéket. - folytatta a fiú.