Őrangyal (BNHA fanfiction) UrarakaxOc

5. Mit tegyünk?

Aizawa Shouta:

Egy nappal az incidens után Nezu, az igazgató összehívott egy megbeszélést.

Már minden UA-s tanár várakozóan nézett Nezura.

-Khmm.. - köszörülye meg a torkát az egérszerű lény. - Sok mindent derítettünk ki a tegnapi incidenssel kapcsolatosan. A lehetséges elkövető ez a fiú. - a mögötte lévő táblán egy 15 körüli fiú arca jelent meg. - Aki Hotaru. Ezzel csak egy probléma van. Aki körülbelül egy éve meghalt.

A szobában mindenkit sokkolta a hír.

-A másik probléma pedig az lenne, hogy a fiú képesség nélküli. - folytatta Nezu. Még nagyobb döbbenetet váltott ki ez a néhány szó.

-Talán illúzió?-szólalt meg egy Éjfél.

-Nem, Nemuri.-csóválta meg a fejét az igazgató. - A fiú a kamerákon is látszódik és képes volt elpusztítani a 0 pontosat.-tartott egy kis szünetet. - A másik pedig, hogy csak akkor tűnt fel és csak arra támadt amikor és aki valaki bántani próbált egy lányt, név szerint Ochaco Urarakát.

-Nem kéne kikérdeznünk?-kérdezte Sniper.

-A lányt még nem tudjuk kikérdezni.-mondta.- Viszont van még egy dolog amit érdemes lenne megemlíteni. All might?

-Azt mondta, hogy egy halottat nem lehet bántani. És azt, hogy ő a lány őrangyala.- mondta az első számú hős.

-Lehet, hogy a fiú halott.

-Talán egy angyal?

-Az magyarázatot adna a glóriára és a szárnyakra.

-Meg az őrangyalos dolgokra.-mindenhonnan ezekhez hasonló megjegyzések hallatszottak.

-Elfelejtettétek, hogy ez a valóság és nem valami tündérmese.-mordultam fel.

-Amíg nem tudunk meg többet addig ezt az értekezletet berekesztem.-zárta le Nezu.

Ochaco Uraraka:

Egy fehér falú szobában ébredtem fel. Kórházi szobának tűnt. Fehér függöny választott el a szoba többi részétől. A mellettem lévő éjjeli szekrényen gyógyzszeres üveg és egy pohár víz állt. A nap lemenőben volt, így az egész szobát kellemes sárgás fény töltötte meg. Olyan kellemes és megnyugtató volt. Semmi sem érdekelt. Sem az, hogy kerültem ide. Sem az, hogy miért vagyok itt. Becsuktam a szemem és elmosolyodtam. Élveztem a helyzetet. Végül is miért kéne aggódnom.

-Mit gondolsz Aki. Nem kellemes?-kérdeztem hangosan, minden gondolkodás nélkül. Válasz azonban nem érkezett.-Aki?-nyitottam ki a szemem és zavartan néztem körül.

A szoba teljesen néma volt. Gyorsan felültem az ágyban. Már volt rá példa, hogy Akit nem láttam, de ha hívom mindig azonnal megjelent.

-Aki?-kérdezem ijedten. Ekkor visszatértek az emlékeim. Lerántottam a lábamról a takarót. Semmi baja, pedig be volt szorulva. Talán elájultam, mert utána se kép, se hang.

Még idegesebb lettem. Csak nem... halt meg? De az képtelenség hiszen egy angyal. Akkor mi történt vele? Az arcomon könnycseppek folytak le az államig ahonnan a takaróra.

-AKI! - üvötöttem kínomban.-NE HAGYJ ITT! KÉRLEK! - bögve roskadtam össze.

Ekkor egy alacsony idős nő rontott be az ajtón. Gyorsan odarohant hozzám (amennyire a kora engedte).

-Jól vagy? - kérdezte a hölgy- Fáj valami?

-N-nem... - hüppögtem.

-Akkor miért sírsz?

-N-nem szeretnék beszélni róla. - töröltem le a könnycseppeket. - Eltudná mondani mi a neve?

-A gyógyító hős vagyok, Szanitécia.

(Írói megjegyzés: A szanitéc katonai orvost jelent. Javítsátok ha tévedek!)