Sétáló csillag

15. fejezet

Az ajtó hirtelen csapódott ki, és mindenki oda kapta a fejét, Mikasa és Annie pedig még fel is álltak, készenlétbe helyezve magukat az esetleges támadásra, ami viszont szerencsére nem következett be, ugyanis a küszöbön nem más állt, mint Levi Ackerman.

Erennek egyből kitágultak a szemei a férfira ragadt mocsoktól, amibe talán még egy kis vér is keveredett, mire a fiú nagyon megijedt, és rövid sokkja után oda is futott az íróhoz. 

- Jól vagy? - suttogta, majd végig tapogatta Levi testét sérülések után nyomozva, mire a férfi enyhén megremegett, amit viszont nem tudott mire vélni. - Bocsánat, fájó pontot érintettem?

- Igazából a legfontosabb kérdés most itt az, hogy mi történt? - tette keresztbe a karjait mérgesen Hanji.

Még sose látta ilyen ingerültnek a nőt.

- Semmi érdekes - egyenesedett ki Levi úgy, hogy egy pillantást se vetett Erenre.

- És én ezt higgyem is el?! - emelte meg a hangját Hanji. - Tudod, hogy bízok benned, és azt is tudod, hogy velem bármit megbeszélhetsz. És most azt mondod nekem, itt állva, véresen és mocskosan, hogy semmi érdekes nem történt addig, amíg távol voltál?! - a végén már ordította a szavakat, és a fejét fáradtan a kezébe temette. - Most teljesen átverve érzem magam. De legalább Erennek elmondhattad volna!

- Figyelj... - sóhajtotta az író, egy cseppnyi érzelmet se mutatva Hanji előbbi kirohanására. - Tényleg semmi érdekes, csak... Most nem tudom elmondani. Fáradt vagyok. Elmegyek aludni. Ti addig nyugodtan tanácskozzatok még, majd holnap én is csatlakozom.

Mit sem törődve Jeanékkal kezdett el a lépcső felé menni, még csak egy kósza pillantást se vetett rájuk, de ami a legjobban fájt Erennek, az az volt, hogy őt se méltatta még csak annyira se, hogy ránézzen.

Teljes csöndben, egy szó nélkül nézték végig, ahogy Levi felsétált az emeletre egészen a szobájáig, amit végül óvatosan behajtott maga után.

Csak álltak, és néztek maguk elé. Nem tudtak, de nem is akartak megszólalni, legalábbis a pillanat töredékéig semmiképp sem. Még valószínűleg egyikük se látta ilyennek az írót. Nem, ezt nem is látni kellett, hanem... Érezni. És Eren igenis érezte.

- Nem tudom elhinni - sóhajtotta végül Hanji, majd a fiú felé kezdett el lépkedni. - Levinak aligha van szüksége alvásra, vagy legalábbis nem sokszor hajtja álomra a fejét, már alighanem igazi ritkaságnak számít! És ha szundít is egy kicsit, az maximum két-három óra szokott lenni. Ez gyanús. Túlontúl is gyanús. Valami történt vele, ez biztos. De csak olyasmi tudja felkavarni érzelmileg, ami - aki - nagyon különleges számára. A legkülönlegesebb.

Erre a mondatra mindenki - valamiért - Eren felé fordult, és kérdőn tekintettek rá, mire a fiú hátrálni kezdett.

- Mi az...? - nyögte ki az első gondolatát, és mire eljutott a tudatáig, hogy mindez mit is jelentett, már nem tudott mit tenni az arcára kiülő pirulás ellen. - Én...? Miért pont én?

- Beszélj vele - unszolta Isabel is, majd Hanji mellé lépett. - Téged biztosan meghallgat majd, és talán még valamennyit el is mond neked abból, ami történt vele az elmúlt órákban.

- Ugyan miért mondana el nekem bármit is? - húzta fel a szemöldökét.

- Hát nem megmondtam? - csóválta a fejét Hanji. - Fontos vagy neki. Nagyon fontos. És hidd el, hogy elég nehéz a szívébe zárni magad, de neked mégis elsőre sikerült. Hát nem hihetetlen? Pedig az. Na, de most eredj, és beszélj a fejével! nem tudom, hogy mi kavarhatta fel ennyire, de aggódom érte, úgy, ahogy Isabel is - mutatott a lány felé, aki erre heves bólogatásba kezdett.