Sétáló csillag

11. fejezet

Fájó fejjel, és annál nem sokkal kevésbé fájó emlékezettel próbált meg kikászálódni az ágyából, amikor is nagy ébredezése közben észrevette, hogy bizony ez nem az ő szobája volt.

Lassan felült, majd körbenézett. Egyszerű, repedezett falú, szűk szobácska volt, semmi extra nem volt benne. Bútor csak egy volt a kis ágyon kívül, ami nem volt más, mint egy korhadt éjjeliszekrény.

Nem nagyon értette a helyzetet, főleg, hogy az akár szegény-szállásnak is elmenő szoba ellenére rendes, meleg takaró volt rajta. Le akarta vetni magáról, amikor is rájött, hogy fázik. Magára csavarta a takarót, majd megpróbált elmenni az ajtóig, de már az első lépésnél sikeresen összeesett.

Még jobban magához szorította a takarót, majd megpróbált visszaemlékezni az akkor történtekre.

- Apa... - suttogta maga elé meglepetten.

Hát persze. Hiszen életben van, és megpróbált meggyőzni engem, hogy álljak mellé. Na, még mit nem! Mégis hogy képzelte?! És hogy mert a fiának nevezni mindezek után? Hisz csak olyan voltam számára, mint egy kísérleti patkány. Nem több. És most is csak az eszközt látja bennem. Vajon Historia jól van...? Sikerült őt is elhozniuk? És Mikasáék? 

Megkísérelte újra a felállást, de megint csak a padlón végezte. Ránézett a lábaira. Se kötél, se láncok nem tartották fogva őt, és még így se tudott megmozdulni.

Szégyen.

Legszívesebben leköpte volna saját magát a gyengeségéért, amikor is eszébe jutott az, amit Levi mondott neki. Persze. Hiszen már nem volt egyedül. Eddig se volt, csak nem akarta észrevenni. Lehet, hogy most nem tud talpra állni, de később mindenkinél erősebb lesz majd, és megvédi a szeretteit!

Bólintott egyet, majd kezeit ökölbe szorítva, fogát csikorgatva esett neki megint a feladatnak. Sikerrel járt. Nagy nehezen elandalgott az ajtóig, majd amikor már a kilincsre tette volna a kezét, hangokat hallott. Először megijedt, hogy esetleg fogva tartják, de mivel nem volt megláncolva, nem tartotta valószínűnek, amit Levi hangja is megerősített.

- Mégis hol voltál akkor, amikor Erent elfogták?! - kiáltotta. - Most itt ülsz a nyájas mosolyoddal előttem, és magyarázkodsz, de ilyenkor már könnyű. Hiszen elmúlt a veszély, nem igaz? Nehéz lenne kockáztatnod a hatalmadat ezért az ügyért, mert igazából neked nem is nagyon jövedelmez. Tudom, hogy nem érdekel téged ezeknek a Kölyköknek az élete, akkor mégis miért akarsz segíteni?

Még sose hallotta ennyire kikelni magából az írót. Még a leglehetetlenebb helyzetekben is nyugodt tudott maradni.

- Levi, kérlek, nyugodj meg - szólalt meg egy női hang, aki nem volt más, mint...

Kiyomi? - döbbent meg Eren. - De ő mit keres itt? És miért pont most?

- Mint mondtam, nem tudtam az esetről. Az Alvilág állapotát vizsgáltam.

- Azt a szemétdombot? - horkant fel a férfi. - Mégis minek? És hogy-hogy nem tudtál Eren elrablásáról, amikor tele vagy kémekkel meg besúgókkal? Azért az igen látványos dolog, amikor betörnek egy ablakot, majd egy hatalmas zsákot visznek onnan magukkal.

- Nem lehetnek mindenhol kémeim - mondta Kiyomi, de a hangjában már a megszokott nyugodtság mellett lehetett érezni egy kis feszélyezettséget is. - Az Alvilágot pedig azért vizsgáltam, mert... - itt egy kis hatásszünetet tartott - ...valószínűleg újabb háború készül ott. Véresebb, mint az előző.

Még ha Eren nem is volt ott, szinte érezte megfagyni a levegőt a szobában. Pár másodpercig egyikük se szólalt meg, majd egy újabb, de ugyancsak ismerős hang törte meg a beálló csendet.