Sétáló csillag

7. fejezet

Figyelmeztetés! 16+os tartalom, és trágár, csúnya szavak előfordulása! (Tudom, mostanság sok ilyen figyelmeztetés van, úgyhogy ideje frissítenem a leírást is.) Jó olvasást! ^^

Zúgás. Végtelen zúgás.

És hogy ez a valóságban vagy Eren fejében létezett-e, azt nem tudta, de nem is akarta tudni. Elege volt ebből az egészből, legszívesebben csak... Lepihent volna. Békére vágyott, semmi másra.

Az iskola, a munkahelye, de legfőképpen a rémálmai... Ezek mind olyan stresszként érték, amit nem tudott feldolgozni. Legalábbis egyedül nem. De mégis kitől kért volna segítséget? A mindig aggódó barátaitól, kedvenc írójától, egy őrült nőtől, vagy esetleg az újonnan megismert unokatestvérétől? Egyikhez se mert odamenni, és elmondani neki mindazt, amit átélt. Hisz ott volt a sok ájulás, és még mindig tele volt a verekedés okozta sebektől.

A zúgás felerősödött, és Eren ekkor már tudta, hogy megint csak álmodik.

Most vajon mi lesz? - kérdezte magában elkeseredetten. - A tenger, egy gyilkosság, vagy furcsa emberek?

Egy időben úgy érezte, hogy kezdte megszokni, de nagyot tévedett. Nagyon nagyot. Ugyanis a verejtékben úszó ébredések nem váltak könnyebbé, és a barátai elől való titkolózás sem. Levi ugyan jelezte neki, hogy ha bármilyen segítségre lenne szüksége, akkor nyugodtan keresse meg, de... Még ha a férfi azt is mondta, hogy nem zavarja, akkor is azt érezte, hogy az író útjában áll.

Felállt, és körülnézett az álma által képzett világban. Semmi.

De akkor mintha kitisztult volna előtte valami, majd kinyitotta a szemét.

Felébredtem volna...? - nézett körül, de nem a szobájában volt.

Egy fa tövében ült, és valami egészen meleget érzett végigfolyni az arcán. Odakapta a kezét. Könnyek. Pedig nem szokott sírni, főleg nem csak úgy a semmiből, és főleg nem egy álmában!

Előtte fűszálak lengedeztek, és virágok mutatták meg teljes pompájukat a szélnek, ami lágyan fújdogálta őket.

Megdörzsölte a szemét, hogy letörölje a könnyeit, majd amikor kinyitotta... Minden vérben ázott, és képek, életek játszódtak le a szemei előtt.

Felordított, és ültében hátrálni próbált, de a háta nekicsapódott valami keménynek. Összerezzent, majd riadtan nézett maga mögé.

Hát persze... - sóhajtott fel. - Csak egy fa.

Lehunyta a szemét. Nem merte többé kinyitni. Nem is akarta.

Csak ébredjek már fel végre!

- Még mindig álmodsz, Eren? - kérdezte egy közeli, és egyben egészen ismerős hang.

Felnézett, majd óvatosan kinyitotta a szemét, amik azonnal ki is kerekedtek, mivel nem más állt előtte mint...

- Mikasa...? - suttogta, majd meglepődve érzékelte, hogy ebben az álmában tud beszélni.

Fogadott nővére jóval kisebb, hosszú hajú kiadását látta maga előtt. Sosem volt hosszú a haja. Már egészen kicsi kora óta rövidre vágatta, és azóta sose nőtt meg neki.

Az előtte álló lány elmosolyodott, majd odahajolt a füléhez, és mielőtt bármit is mondhatott volna neki, az álomkép eltűnt, és már csak egy szó csengett a fiú fülében...

Kiyomi.

***

- Eren! - ébresztgette Mikasa a vállánál fogva. - Kész a reggeli.