Édesanyám hívott, hogy ma mindenképp ugorjak haza, mert fontos mondandója van a számomra. Ez másfél órás utat jelent Indiana puffogó Volkswagenjével. Aggódom, hogy anya mit akarhat mondani nekem. Nem sűrűn látogatok haza, talán havonta egyszer egy vasárnap. Olyankor elmegyünk együtt a délelőtti misére, aztán nagy családi ebédet tartunk, de ma valami más vár rám. Mielőtt útnak indulnék, üzenetet küldök Jacksonnak:
,,Nem tudok menni. Áttehetnénk máskorra?"
Csak akkor nézem meg a válaszát, amikor útközben megállok tankolni.
,,Ugye, nem megfutamodsz?"
,,Nem. Családi ügy." - válaszolom a pénztárnál állva.
,,Később is ráérek."
,,Meglátjuk."
Visszapattanok a verdába és hazáig hajtok. Bekanyarodom a kertvárosba, a ,,tökéletes" otthonba. Az alléval szegélyezett utcában felhajtok az egyik emeletes, sárga ház kocsibeállójára. Leállítom a motort és nagyot sóhajtok. Kiváltképp azért, mert itt áll Paulék autója is. Ebből baj lesz! Rosszat sejtek. Lassú léptekkel haladok az ajtóhoz. Lenyomom a kilincset és belépek a házba, azután észbe kapok, és gyorsan hátralépek megtörölni a lábam, mielőtt anyám kitérne a hitéből. Egyből előttem is terem.
- Emma! Már vártunk! Gyere be gyorsan! - sietve megölel. Belekapaszkodom a csuklójába, amikor elindul a konyha felé és visszarántom.
- Kivel? Kivel vártatok?! - suttogom idegesen.
- Hát Betthany-vel és Paullal! - ettől féltem.
- Anya! - húz befelé a konyhába, mint egy dacos kisgyereket. Csak addig ellenkezem, amíg oda nem érünk, utána hirtelen úgy teszek, mint aki magától akart jönni. Lemerevedek, ahogy körülnézek az asztaltársaságon. Paul és az anyukája, Betthany, egymás mellett ülnek, az én anyám a másik oldalon foglal helyet, fenntartva nekem a Paullal szembeni széket és... Martin atya az asztalfőn? Ő meg mit keres itt?!
- Üdv! - integetve köszönök a társaságnak. - Atyám!
- Emma! Örülök, hogy látlak! - üdvözöl a pap.
- Ülj le! - így anyám.
- Mi folyik itt? - dermedten ülök le.
- Megmentjük a kapcsolatotokat! - lelkendezik a vérrokonom.
- Anya! Nincs mit megmenteni! - háborodom fel.
- Emma, beszéljük meg! - most először nézek igazán az exemre.
- Szerinted, van mit? - kérdezem Paultól sokatmondóan.
- Van. Sajnos. - mondja bűnbánóan. Most be tudnék neki mosni egyet! Akarom mondani, most is!
- Nem, nincs! Ezért kellett hazajönnöm? - fonom karba a kezem. Az asztalon álló nasis tálkákat nézem. Aha, itt a kedvencem. Medvecukor. Anya manipulálni akar és tudja, hogy ehhez a medvecukor a legjobb út. Lenyelem a nyálam. Kizárt, hogy vegyek belőle! Az azt jelentené, hogy hagyom magam befolyásolni.
- Emma, Paul nagyon sajnálja, bármit is tett! Igaz, fiam? - böki meg az anyja a fiát.
- Igen, anya. Bármi is volt az, sajnálom! - Paul leszegett fejjel felel.
- Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Az egyház... - Martin atya szavába vágok és rákönyökölök az asztalra, amíg Paulhoz beszélek.
- Bármi is volt az? Mi nem illünk össze! Te is ugyanolyan jól tudod, mint én! Csak a szüleink miatt erőltettük évekig! Kezdettől fogva halálra volt ítélve! Szinte már utáljuk egymást! - kelek ki magamból.
- Emma! Hogy mondhatsz ilyet! - hüledezik az anyám.
- Így! Nem jövünk ki! Nem is bírjuk egymást! Ti erőltetitek ránk ezt a hülye kapcsolatot!
- Kislányom! Hagyd abba! Lejáratsz! - szégyenkezik az anyám.
- Ez fontosabb, mint én? Még csak ki sem tud elégíteni! - mutatok Paulra és felállok. Anyáink imákat rebegnek.
- Mert nem hagyod! - Paul is feláll. - Adj még egy esélyt, hogy boldoggá tegyelek!
- Miért?
- Miért? Mert megérdemeljük! Te meg én! - legyintek.
- Felesleges!
- Kérlek, Emma! Próbáljuk meg még egyszer utoljára! Bebizonyítom, hogy jó férj lennék! Minden álmod valóra váltom! - rimankodik Paul. Képes lenne rá? Nem. Nem hiszem. Eljátszom a gondolattal egy röpke pillanatra.
- Fontold meg, Emma! Paul rendes fiú! És Isten... - leintem Martin atyát a tenyeremmel.
- Megfontolom, de most elmegyek! És ezt elviszem! - belemarkolok a medvecukorba és annyit kiveszek a tálkából, amennyit csak tudok. Felemelek egy szalvétát és belecsomagolom a nasit, majd a farmerkabátom zsebébe tömködöm. - Örültem, atyám! Anyám... Betthany... Paul... sziasztok!
- Jelentkezz! - szól utánam Paul.
- Úgy lesz! - válaszolom hátrafelé integetve. Betömök a számba egy darab keserű édességet és bevetem magam Indi csotrogányába. Nyekereg az ajtó, amikor becsukom és kétszer kell próbálkoznom vele, hogy rendesen bezáródjon. Előveszem a telefonomat és gyorsan írok Jacksonnak. Hangosan csámcsogok a feszültségtől. Érdekes módon az volt az első gondolatom, amikor Paul felegyenesedett, hogy milyen alacsony. Ő nem Jackson. Nem ugyanaz a magasság, amit vártam, vagy reméltem. Ezidáig nem tűnt alacsonynak, de mióta Jackson többször is mellettem, khm... előttem állt, mindenki annak tűnik. Azt a magasságot akarom magam mellé. És el akarom felejteni ezt a marhaságot, amibe hagytam magam belerángatni csak azért, hogy elszabadulhassak az otthon ,,melegéből"! Úgyhogy, az lesz a megoldás, ha a mesterem végre megadja életem legnagyobb orgazmusát, amit megígért. Így a kedvenc magasságomat is megkaphatom.
,,Úton vagyok vissza. Mikor érsz rá?" - még be sem indítom a kocsit, már kapom is a választ Jacksontól.
,,Szabad az estém. Mikor érsz vissza?"
,,Másfél óra."
,,Ott leszek! Remélem, nem jössz el!" - felnevetek. Jackson ezt azért írta, mert meg akar büntetni. Okot akar rá, hogy dühösen megjelenhessen nálam, mint tegnap.
,,Remélem, beváltod, amit ígértél!"
,,Mester!" - teszem hozzá utólag.
,,Remélem, rászolgálsz!"
,,Szolga!" - teszi ő is hozzá utólag. Izgalom lesz úrrá rajtam. Liftezik a gyomrom és szédülni kezdek. Egyenesen odavezetek a Dominiumhoz. Mire megérkezem, hányingerrel, reszketeg térdekkel és gyomorlifttel küszködöm, de teljes mértékig elszántam magam. Ez a csapda, amibe Paul megint belecsalt... kikészít! Nem akarok vele lenni. Egyáltalan nem akarok tőle semmit. Kurvára nem illünk össze. Azért erőltetik a szüleink, mert ők barátnők gyerekkoruk óta. Az egyház és lakóközösség megbecsült tagjai. Együtt voltak terhesek velünk. Paullal majdnem egyidősek vagyunk. Nagyjából mindent együtt csináltak és csinálnak a szüleink. Már kiskorunk óta eltervezték, hogy mi össze fogunk házasodni. Közös unokáik lesznek. Az ég szerelmére! Ehhez még rohadt fiatal vagyok! Nemhogy a szüléshez, a házassághoz is! Még karrierem sincs! Csóró vagyok, mert nem fogadok el pénzt a szüleimtől. És segítséget sem senkitől. Nincs szükségem senkire és semmire. Hiába van szerető családom, megtanultam magamra támaszkodni. Egyetlen emberben bízom és az saját magam. Nem véletlenül nem költöztem össze Paullal annak idején. És milyen jól tettem! Így is egymás agyára mentünk. Ideje, hogy kikúrja belőlem valaki a feszültséget. És az is igaz, hogy a többnapi önmegtartóztatás megtette hatását, mert állatira be vagyok gerjedve erre a fickóra. Egész ide úton róla fantáziáltam. Kívánom őt. Nem a szexet magát, hanem őt. Vele a szexet. Jackson nagyon bejön nekem és ezt szégyenlem. Nem szeretném, ha meglátná rajtam és valahogy visszaélne vele. Igyekszem titkolni előtte. Kivéve, mikor hangosan is kimondom neki a gondolataimat. Hát, igen. Már bánhatom... Ez vagyok én. A balekok királynője. Jackson most nem áll a bejáratnál, ezért kétkedve nyitok be a Dominium épületébe, hogy zárva lesz-e, de könnyen nyílik az ajtó. Az előtérben nincs senki. Még beljebb megyek. Izzad a tenyerem és görcsbe ugrik a gyomrom. Félek, izgatott vagyok és a kettő kombinációja. Kitárt ajtó fogad a hosszú folyosó legvégén. Sehonnan nem hallok kiszűrődő ordítozásokat, vagy eszement nyögéseket. Szerintem, csak ketten lehetünk az épületben. Ez kicsit nyugtalanít, mert így hiába kiáltoznék segítségért. Tényleg! A biztonsági szó! Még ki sem találtam! Mi legyen az? Ilyenkor miért nem jut eszembe semmi? A szívem hevesen ver. Lassan belépek a stúdiószobába, ahol Jackson éppen a gyertyákat gyújtogatja meg nekem háttal állva a szemközti fal mentén.
- Szia! - köszönök neki. Nem fordul meg, nem néz rám.
- Szia. - habogja.
- Rendbe teszem magam a mosdóban, amíg előkészülsz. Oké? - kérdezem bizonytalanul.
- Csak nyugodtan. - nézek a fekete oldalfalra, de nem tudom, hol lehet a rejtett ajtó.
- Öm.. megmutatnád, hol van? - Jackson elindul felém, a szívem máris a torkomban dobog, és amikor megáll mellettem, alig kapok levegőt. Egyből betölti a teret, egyből rabigába hajt a magasságával és úgy összességében önmagával. Kinyitja nekem az ajtót, amitől felkapcsol a mozgásérzékelős világítás, azután elém áll, a kiszűrődő fény pedig megvilágítja gyönyörű arcát. Amíg némán bámuljuk egymást, elönt egy adag nedvesség a lábam között. Arra gondolok, hogy miket fog és tudna velem tenni. A kék szemeinek pedig teljesen a rabja vagyok. Soha nem volt még kék szemű pasim. Barna és zöld szeműekkel hozott össze eddig a sors. Nagyon más egy kék szempár, ami ráadásul ennyire kifejező. Talán, magával a kék színnel jár a dolog. Ezt még nem tudhatom, de majd a következő kék szeműnél kiderül. Jackson formás szája nem mosolyog. Komoly az ábrázata, elszánt.
- Levetkőzve gyere ki. - jelenti ki.
- Bugyi maradhat? - bátorkodom megkérdezni.
- Fekete? - felidézem, hogy reggel mibe bújtam. Igen, fekete.
- Igen.
- Maradhat. Felkészültél, kis szolgám?
- Erre nem lehet. - Jackson elmosolyodik. Megjelennek a grübedlik az arcán. Állatira jóképű, amikor mosolyog! Liftezik tőle a gyomrom.
- Imádni fogod! Minden percét! Alig várom, hogy elkezdjük! - bátortalanul elmosolyodom. Jó érzés, hogy ezt mondja.
- Oké. - Jackson visszamegy a gyertyákhoz, én pedig rendbe hozom magam. Miután levetkőzöm, megnézem magam a tükörben. Gázul festek. A homályos fényben rejlik minden reményem. Remegő lábakon térek vissza a mesterhez. Takarom a melleimet a tenyeremmel. Jackson kötelet szorongat a kezében és rám vár a bitófaszerű dolognál, amire rábólintottam a minap.
- Gyere ide! - hív magához. Lassan lépegetek felé. Ahogy odaérek, szabad kezével megragadja a nyakam, de nem erősen, a hüvelykujjával az állkapcsomon érint. Elalélok ettől. Imádom, ha így fognak! Nagyon birtokló. Jackson lehajol hozzám és szenvedélyesen megcsókol. Elveszem a kezem a mellemről és az ő nyakába kapaszkodom. Mámorító érzés. Imádok csókolózni. A legjobb dolog a világon! Főleg, ha valaki ilyen jól műveli! Szerintem, én is jó vagyok benne, mert Jackson halk morgásaiból arra következtetek, hogy tetszik neki a technikám. Egyre jobban sóvárog utána a testem. Lábujjhegyre állok és előrébb tolom az alhasam az övéhez. Jackson elengedi a nyakam és belemarkol a fenekembe, majd erősen nekem nyomja magát. Felnyögök. Annyira nedves vagyok, hogy máris teljesen átázott a bugyim!Döbbenetes! A mesterem váratlanul ellép tőlem és lassan végignéz rajtam. Csillog a szeme a vágytól.
- Tárd ki a karod! - valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rögtön megteszem. Miközben Jackson felcsatolja rám a bilincseket és a kerethez rögzíti a csatokat, alig pillant el rólam. Szinte megállás nélkül fenntartja a szemkontaktust. Ez nagyon szexis. Furcsa érzéseket vált ki belőlem. Jackson úgy nyúlkál át előttem, hogy néha centikre kerül tőlem az ajka. Ilyenkor közelebb hajolok hozzá és vágyakozva lihegek rá. Elképesztően kívánom őt! Belehalok, ha nem dug meg hamarosan! Megrángatja kicsit a karomat, hogy ellenőrizze, rendesen tart-e a lánc. Igen, rendesen tart. Egyre izgatottabb vagyok. Mi lesz itt? Kifeszített karokkal várom, hogy mi fog történni. Reszket a testem a várakozástól. Jackson megáll velem szemben és olyan közel hajol az arcomhoz, hogy szinte megcsókol.
- Mostantól nem beszélhetsz. Egy nyikkanást sem akarok hallani! És nem érhetsz hozzám! Meg foglak büntetni, ha próbálkozol! Biztosítalak róla, hogy nem lesz kellemes! - lábujjhegyre emelkedem és szájon csókolom őt. Csak azért is! Gonoszan vigyorgok rá. A mesterem hátrál egy lépést és lekever egy pofont. - Nem! - szól rám, majd odamegy a falhoz és leakasztja az ostort. Izgalom cikázik végig rajtam. Jackson visszatér és rögtön ráver az eszközzel a combomra. Váratlanul ér az érzés. Nem tapasztaltam még ilyet. Csíp, de elviselhető. Mondhatnám azt is, hogy szeretem a fájdalmat. Ez eddig is így volt. Jackson újra lecsap rám. Egyelőre finoman használja az ostort. Időnként közel hajol hozzám, hogy letesztelje, bírok-e magammal. Ilyenkor direkt hozzáérek valahogy, vagy a számmal, vagy az alhasamat nyomom neki, vagy a lábfejemmel simogatom a lábszárát, amikor túl messze áll tőlem. Ilyenkor erősebbeket üt rám és mindannyiszor azt ismétli: - Mit mondtam?! - nem válaszolhatok, úgyhogy nem teszem. Ebben szót tudok fogadni. - Ha most csendben tűröd a fájdalmat, akkor megjutalmazlak. Ha viszont nem, akkor büntetlek. Világos? - bólintok. - Ügyes kislány! - Jackson nagyot lendít, és ismét lecsap a combomra. Összeszorítom a szemem és a szám. Minden csapásába beleremeg a testem. Ki sem merem nyitni a szemem. Csak akkor teszem, amikor furcsa érzés van a mellkasomon. Jackson haja csiklandoz, ahogy nyalogatja a mellbimbómat. Hátrahajtom a fejem és megmarkolom az összezörrenő láncaimat. Jackson kiegyenesedik, majd tovább ütlegel. Aztán a lábaimat hinti tele csókokkal. Egy mukkot sem adok ki, mert jobban imádom ezt a jutalmat még a büntetésnél is. Megint üt, majd csókkal ajándékoz. Üt és lenyúl a lábam közé.
- Kurva életbe! De nedves vagy! Jézusom, tocsogsz! Igazán hízelgő, kis szolgám! - áradozik. Ettől nyögök egyet. Egyre többet nyögök. Ég a combom és a fenekem, ahová a legtöbb ostorcsapást kapom. A bilincs hiába párnázott, beleváj a csuklómba, ahogy próbálja megtartani remegő testemet.
- Kérlek! - bámulom Jackson ajkait és kétségbeesetten könyörgök neki. Morogva csókol meg. Hevesen. Az eszményi csók után újra megüt. Aztán puszilgatja a nyakam, én pedig az ő homlokát. Muszáj hozzáérnem. Olyan nincs, hogy kibírjam e nélkül! Bárcsak ne lenne ruha a pasin! És mintha olvasna a gondolataimban, leveti a fekete pólóját és a nadrágját, majd az alsógatyát is. Menten kiszárad a szám. Veszettül akarom ezt az embert! Micsoda pénisze van! Olyan szép, amikor erektál! Főleg, hogy miattam! Vagy amiatt, amit velem tesz? Mellékes. Hozzám köthető és kész. Nem hiszem, hogy valaha ennyire vágytam volna valakire. Elmondhatatlan a sóvárgásom.
- Kívánlak! - vallom be. A pasi elmosolyodik és rám néz. A hüvelyemhez igazítja az erekcióját, majd belehalok, hogy ennyinél megáll. Még mindig a szemembe néz, aztán a számra esik a pillantása és szenvedélyesen megcsókol. Csak nyöszörögni tudok az érzéstől. Azután elhajol.
- Nem megmondtam, hogy ne érj hozzám?! - vált szerepet.
- Dehát, te csókoltál meg! - háborodom fel.
- Hallgass! Nem beszélsz! - Jackson elmegy és egy ragasztószalag-tekerccsel tér vissza. A fogával tép le belőle nagyobb darabokat, amikkel teleragasztgatja a testemet. Rögtön leránt rólam hármat. Felkiáltok a fájdalomtól. Azonnal meglátszik a remegő combomon a pirosló téglalapok nyoma. Főleg, amikor odaüt az ostorral is. Atya ég, hogy fogok kinézni holnap?! Már abban sem vagyok biztos, hogy az égető fájdalomtól, vagy a kegyetlen sóvárgástól remegek-e. Csendben tűröm a további ragtapasz lerántásokat, de az ostortól nyitott szájjal szenvedek. Hang nem jön ki a torkomon, mert némán kiáltok. Idővel Jackson eloldozza a kezemet és nagyon kacifántosan kötözi körbe a testem. Olyan, mintha ruhát csinálna nekem kötélből. Egy kötélruhát. Nyári, vízparti viseletnek is beillene. Attól eltekintve, hogy mindent láttat az emberből, de állati szexinek érzem magam tőle. És nemcsak ettől a kötélruhától, hanem attól is szexinek érzem magam, hogy Jacksonon is ezt látom. Mármint azt, hogy szexinek tart. Direkt hozzáérek valamimmel még párszor, cserébe fogynak rajtam a tapaszok. Ha hangot is kiadok, egy újabbat tép le. Talán, négy helyen feszülhet még alattuk a bőröm.
- Nyomás az ágyba! - utasít. Szélesen rávigyorgok, mint akinek ez a legnagyobb jutalma, és lassan, kakaslépésben araszolok az ágy felé a kötelekkel szűkre zárt lábaimmal. Nagyon izgatott vagyok. Mindjárt belehalok, ha nem történik végre valami. Megállok az ágy előtt és megfordulok. Jackson hirtelen lök rajtam egyet, és máris a tetején találom magam a hátamon fekve. A mesterem felugrik mellém és a combom mellé térdel. Kisebbeket ugyan, de sorozatban kezdem kapni az ostorcsapásokat. Már nem tudom csendben tűrni őket. A sokadik ütés ugyanazokra a pontokra átkozottul csíp. Egy pillanat alatt a hasamra kerülök és következik a fenekem. Azt azonban nem az ostorral, hanem a tenyerével üti. Esküszöm, hogy Jackson keze hatékonyabb minden segédeszköznél! Sokkal jobban csíp és fáj. Ráadásul, minden alkalommal pontosan ugyanarra a helyre csap le. A végén szinte sikítok. Káromkodom és szitkokat szórok rá.
- Rohadj meg! Aú, te... aú, faszkalap! Baszódj meg! Aú... aú... a rohadt a... aú...! - mire Jackson abbahagyja, már huzalként feszül a testem. Minden izmom görcsben áll. Aztán olyat tesz, amire nem számítok. Keményen, morogva felnyársal.
