Emma megígérte nekem, hogy nem megy haza, amíg az a pancser nála ,,vendégeskedik" - ahogy ő fogalmazott -, úgyhogy nem is teszi. Ezt nagyra értékelem. Már ismerem tőle a gyerek időbeosztását, eszerint akkor szoktam Emmát hazavinni ruhákért, amikor a kis fasz már elhúzott az egyetemre. Adtam egy lakáskulcsot Emmának, hogy amikor én dolgozom, ő olyankor is kedvére jöhessen-mehessen nálam. Ez a nő... nem is lehet szavakba önteni, amit gondolok és érzek iránta. Kiborít és imádom. Beissza magát a bőröm alá. Pontosítok: már be is itta. Nem szokásom a kocsiban megvárni, amíg az aznapi ruhákat és egyebeket magához veszi, inkább felkísérem a lakásra, hogy megbizonyosodhassak róla, tényleg egyedül van. A világért sem hagynám kettesben valakivel, aki szerelmes belé. Természetesen, rajtam kívül. Butaság lenne a részemről. Emma már az enyém, és csak az enyém. Itt vitának helye nincs. Figyelem a barátnőm kapkodó mozdulatait, immár a negyedik közös reggelünkön. Úgy siet, mintha attól félne, hogy bármikor visszajöhet a lakótársa. Még egyértelműen itt lakik a kis geci, mert a kanapén minden reggel ott a nyoma, hogy az előző éjjelt is itt töltötte Emmánál. Minden átkozott reggel egyre idegesebb vagyok ettől a tudattól. A kis pöcs egy hetet kapott a kiköltözésre, de még mindig itt lakik. Húzza az időt, hogy a csajommal lehessen. Ha rajtam múlik, erre egyáltalán nem kerül sor, márpedig rajtam múlik, úgyhogy megbaszhatja magát! Emmát nézem, ahogy ő a szekrényajtajának tükrében nézi magát. Az arca nem örömet sugároz, ahogy elvárnám, hanem valamiféle csalódást. Hamar kiismertem az arckifejezéseit, a gesztusait. Egyre könnyebben olvasok benne. Egyébként is jó emberismerő vagyok. Bárcsak ne lennék az! Akkor nem veszítettem volna el annyi barátot és rokont az évek alatt. Hamar felismerem, ha valakinek hátsó szándékai vannak. Skorpió a horoszkópom, ez van. Nem tetszik, amit Emmán látok. Ellököm magam az ajtófélfától és lassan odasétálok hozzá.
- Mi a gond? - kérdezem és lenézek apró termetére. Tetszik, hogy ilyen picike. Elveszik a nagy testem alatt. A gondolatra máris kezd megkeményedni a farkam.
- Én vagyok a gond. - feleli Emma szomorúan.
- Nem értelek. - tényleg nem értem. A nőknek van egy rakás hülyeségük, de ez mind közül a legnagyobb marhaság. Önelfogadás... az kell. Nem ezt szajkózza mostanában az egész világ?
- Én vagyok a gond. Ahogy kinézek. Nézz rám! - mutat a saját tükörképére.
- Mit kéne látnom?
- Azt, hogy... ocsmány vagyok. - ez a hozzáállás kezd feldühíteni. Hogy gondolhatja ezt magáról? Szegény csaj olyan csüggedt, hogy meg szeretném vigasztalni. Átölelem keskeny derekát és magunkra mutatok a tükörben.
- Nem vagy ocsmány. Hagyd ezt a marhaságot! Most te nézz engem és figyeld meg, hogyan nézek rád!
- Nem akarom! - dacoskodik.
- Csak csináld! Kérlek! - teszem hozzá kedvesebben. Ahogy nézem Emmát, az arcát, az alakját, a testének íveit, kőkeménnyé válik a hímtagom. Megragadom a csuklóját és az erekciómra nyomom. - Szerinted, ha ocsmány lennél, felállna rád a farkam? Lehetnék ennyire kemény valakitől, aki nem tud begerjeszteni? A válaszom: nem. Nekem tetszel. Bejössz. Vonzó nő vagy! - kikerekednek a szemei.
- Vonzó?? Én? Nézz csak meg jobban! - mutat megint magára.
- Nézlek! És kurvára szexi vagy! - a kezembe veszem Emma bánatos kis arcát és szeretettel beszélek hozzá: - Tetszel. Nagyon is! Ideje, hogy megelégedj az én véleményemmel és elhidd végre, hogy így van! Csak az számít, hogy én mit gondolok, mert az én barátnőm vagy! Nekem akarj tetszeni és nekem tetszel! Téma lezárva! - Emma úgy mosolyog, mintha már nem is lenne semmi problémája magával. - Mi van? - kérdezek rá a miértjére.
- Azt mondtad, a barátnőd vagyok. Ezt nem lehet megszokni. Annyira jó! - Emma a nyakamba kapaszkodik, aztán megölel. Rendszeresen ekkorákat ugrál a témák között. Ezt az oldalát nem annyira kedvelem. Ha valami nem tetszik neki, csak simán a szőnyeg alá söpri. A struccpolitika semmire nem megoldás, és nagyon nem vagyok a híve.
- Elhiszed végre, amit mondtam? - Emma elereszt és odébbmegy a táskájáért.
- Nem, de azért örülök, hogy neked tetszem. Ez elég fontos. - mondja.
- A legfontosabb. - helyesbítek. Kiveszem Emma kezéből a megtömött táskát és követni kezdem kifelé a lakásból. Figyelem formás tomporát és megigazítom a merevedésemet a nadrágomon keresztül. Folyamatosan szeretkeznék és dugnék ezzel a nővel. Dugva szeretkeznék és szeretkezve dugnék. Nem mondhatnám, hogy szakértője vagyok a romantikának és a romantikus szexnek, de érzem magamban a vágyat ezekre, és bízom az ösztöneimben. Besegítem a csajomat az autóba, aztán a kávézó felé vesszük az irányt, ahol a koffeint szoktuk beszerezni a közös tanóránk előtt. Emma csendben utazik mellettem, még akkor sem szólal meg, amikor várunk a rendelésünkre a kávézó pultjánál. A kiszolgáló csaj rendszeresen próbál velem flörtölni, de mindig úgy teszek, mint aki nem veszi a lapot. A hely logójával ellátott, fekete köténykéje alatt egy ujjatlan pólót visel, ami remek betekintést enged a dekoltázsába. Plasztikázott mellei vannak, semmilyen nehézséget nem okoz felismerni az ilyesmit. Mennyi lehet a lány? Talán, húszéves? Már az ajkai sem eredetiek. Mi van ezzel a mai világgal? Miért akar minden nőnemű lény másképp kinézni, mint amilyen valójában? Mi a gond az eredetiséggel? Ez az egyik dolog, amit kifejezetten kedvelek Emmában. Igazi egyéniség. Lehet, hogy nincs megelégedve a külsejével, de ezen az én dolgom változtatni. Az én barátnőmnek jól kell éreznie magát a bőrében, mert én minden feltételt megteremtek neki ehhez. Emma boldog lesz mellettem. El fogom érni. Nehezebb lesz azt elérnem, hogy el is fogadja a saját, önfeledt boldogságát. Valamiért mindenből bűntudati kérdést csinál. Meg fogom mutatni neki, hogyan kell élvezni az életet, akkor is, ha beledöglök. Elszántam magam rá, mert Emma egy igazi kincs és igazán megérdemli a jót. Nem becsüli magát, mert véléményem szerint, mások sem becsülték eddig. Ez nagy hiba. Az én kicsi babám mostantól meg lesz becsülve. Emma arcát bámulom, és arra gondolok, hogy hányszor lestem titokban a suliban. Sosem gondoltam, hogy érdekelhetek egy olyan lányt, mint ő. Ő konzervatív és ártatlan. Tény, hogy az ilyen lányok a legjobbak a szexben. Alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Az csak hab a tortán, hogy szeretek Emmával beszélgetni is, lehet ugratni, van humora - bár az enyémnél nem jobb, ahogy hiszi -, és kedves. Kedves, de kicsikét fagyos, merev. Túlságosan domináns benne az apáca énje. Nézem az arcát, ahogy figyeli a kiszolgálónk mozdulatait. Még mindig csüggedt, látszik rajta. Betegesen alulértékeli magát. Kemény dolgom lesz vele, de vállalom, mert érzem, hogy megéri. Úgy lebontogatom ezt a nőt, mint egy hagymát. Egyesével szabadítom meg az önmagára káros gondolataitól.
- Jó a pulcsid! - a hang felé fordulok, aminek a nagymellű kiszolgáló a gazdája. A szemembe mered, elpirul. Hirtelen az sem jut eszembe, hogy milyen pulóvert vettem ma fel, de nem miatta, hanem azért, mert kizökkentett Emma bámulásából. Lenézek magamra, egy DevilDriver zenekaros darabra esett reggel a választásom. A kis rüfke tényleg ismeri ezt a metál zenekart, vagy csak úgy csinál? Azért elmosolyodom, ahogy illik.
- Kösz. - válaszolok neki és szélesen vigyorogva elénk tolja a teli papírpoharainkat. Nem kérdezek vissza, nem bókolok. Nem akarom, hogy bármit is félreértelmezzen. Miközben előveszem a pénzt, hogy fizessek, Emmához szólok: - Csókolj meg! - halkan mondom, de szerintem az eladó is hallja.
- Most? Miért? - kérdezi Emma.
- Csak úgy. Gyerünk! - leteszem a pénzt a pultra, amikor a barátnőm megragadja a pulóverem kapucnijának madzagját és lehúz magához egy erőszakos, rövid csókra. Dagad a májam a büszkeségtől.
- Most örülsz? - kérdezi Emma piros arccal, nem állom meg vigyorgás nélkül.
- Igen. - válaszolok neki, felkapom az italokat, majd elköszönök a nagycsöcsű lánytól és kivezetem a barátnőmet az épületből.
- Flörtölt veled. - jegyzi meg Emma a kocsiban.
- Nahát, észrevetted? - gúnyolódom.
- Nem volt nehéz. Felfalt a szemeivel az a kis picsa! - akad ki. Hangosan felnevetek.
- Féltékeny vagy?
- Jó hogy! - megbököm a karját ott, ahol megégettem a cigarettával. Elfelejtette, miért nyomtuk magunkba?
- Semmi okod. Hogy reagáltam le?
- Olyan hidegen, hogy még én is megsajnáltam szegényt. - megint nevetek.
- Mit szűrtél le ebből?
- Mit szűrtem volna? - kérdez vissza.
- Hogy nekem csak te kellesz! És nem veszek észre más nőket, mert kicsit sem érdekelnek.
- Miért? Mi van bennem...
- Te. - szakítom félbe. - Te vagy!
- Nekem ez nagyon kevésnek hangzik.
- Elégedj meg ennyivel és azzal, hogy a barátod mondja ezt!
- Rendben. Megelégszem ennyivel. - elmosolyodom. Kemény dió ez a kiscsaj. És az enyém. Mintha rá vártam volna eddig. Ide vezetett az életem, ide hozzá.
- Jobban teszed, ha hiszel nekem, babám! Tőlem csak az igazságot kapod.
- Lebabáztál? - döbben meg.
- Lehet.
- Édes vagy! Az a szép kezed! Nézd, hogy fogod a kormányt! - ránézek a kézfejemre. Semmi extra nincs benne. Tele vagyok gyerekkori hegekkel. - Annyira szép! - odanyúlok Emma arcához, hogy megsimogathassam. Ábrándozva figyeli a kormányt fogó markomat, mialatt a combján tartva egyensúlyozza a papírpoharakat. Tetszik, hogy így odavan olyan apróságokért, mint mondjuk a kezem.
- Örülök, hogy tetszik.
Végigüljük a közös tanóránkat, de már hetek óta nem követem nyomon, hol tartunk a tananyagban. Mindig Emmát nézem és vele fantáziálok, amikor a közelemben van. Alig várom, hogy ma este is a magamévá tehessem. Túl messze van ez még... Az előadás végeztével hazamegyünk. Tudom, hogy ez mennyire furcsa, de hazamegyünk és tényleg úgy érzem, mintha máris együtt élnénk. A legfurcsább pedig az, hogy ezt teljesen természetesnek veszem. Úgy megszerettem ezt a lányt, hogy nem akarom elengedni. Mellettem a helye, minden értelemben véve. Imádok vele elaludni és ébredéskor csak kinyúlni utána, megérinteni és csókolgatni a vállát meg a nyakát. Szeretem, hogy mindenhol érzem az illatát: a kocsiban, a párnán, a levegőben. Emma már hozzám tartozik, én meg hozzá. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Talán, egy korábbi életből, vagy egy alternatív univerzumból, de már most erős kapocs köt össze kettőnket. Kozmikus. Karmikus. Megmagyarázhatatlan, de predesztinált. Emma nekem született, én pedig neki. Miután kisegítem őt a kocsiból, a jármű oldalának préselem kis testét és hozzásimulok, nekidörzsölöm az ágyékomat, hogy érezze, milyen hatással van rám. Finoman a kezembe veszem az arcát és megsimogatom az orrom hegyével az övét.
- Nagyon szexi vagy! Érzed, mennyire kívánlak? - elpirulva bólint. Megfogom egyik kezét és a farkamra nyomom a tenyerét. Riadtan néz körül az utcán.
- Jackson! Az ég áldjon meg! Mit művelsz? Megláthatnak! - elrántja a kezét. Nagyon csípem, hogy ilyen kis prűdnek adja ki magát.
- Leszarom. Ezt teszed velem. Többet nem akarom azt látni, vagy hallani, hogy elégedetlen vagy magaddal! Majd én szólni fogok, ha kezded elhagyni magad, emiatt ne aggódj!
- Hah! Most aggódom csak igazán!
- Csst! Csókolj meg! - kérem az illatától bódultan.
- Csókolj meg te! - felesel, ezért betapasztom az ajkát. A csókja mindenhol megbizserget. Emma nagyon tehetséges ebben a tevékenységben. A csók után a füléhez hajolok: - Hagytam neked valamit az ágyon. Követelem, hogy helyezd magadba, és hagyd ott, amíg haza nem érek! - egy kezdőknek való, mindössze tíz centis kis buttplug várja Emmát odafent. Ez nagyon jó kis játék lesz! Már most kőkemény vagyok a gondolattól. Hol van még, mire hazaérek? Türelmetlenül sóhajtok.
- Követeled, mi? Pöcsfej! - elkapom Emma nyakát és magamhoz rántom egy vad csókra. Rendesen belecsípek a fogammal az alsó ajkába. Felszisszen és odakap a kezével. - Áú!
- Engedelmességgel tartozol nekem. Én pedig meghálálom! Csak tedd, amire kérlek! Óránként akarok kapni egy képet, hogy minden a helyén van! Elhiheted, hogy nem fogod megbánni!
- Én már nem tudom, mit higgyek. - mártírkodik.
- Akkor bennem higgy! Most mennem kell! - ránézek a karórámra. - Négy órát kell csak kibírnod! Utána jövök és hozok valami vacsorát is.
- Oké. - feleli Emma szomorkásan. Mi baja van már megint?
- Nyomás felfelé! - mutatok a lakásom ablakára.
- Értettem! - Emma szalutál, aztán végre megindul. Megkerülöm az autót, de mielőtt beülnék, az étterem nagy üvegablakára esik a pillantásom. Gilbert, az unokatesóm mered rám, miközben a pincéreknek magyaráz. Biztosan meglátott Emmával. Lélekben felkészülök, hogy rá fog kérdezni a barátnőm kilétére. Gilbert elvigyorodik és int nekem. Mosolyt erőltetek magamra és gyorsan visszaintek neki, amíg Emma nem látja. Őt nem akarom belevonni a családi drámámba. Gilbert az egyetlen, akit normális családtagnak tekintek. Az egyetlen, akivel rendszeresen beszélek. Bill, a nagybátyám a másik, akinek melózom, de vele csak azért kommunikálok, mert muszáj. Gilbert is neki melózik. Az étterem és a Dominium is Bill tulajdonát képezi. A nagybátyámnak van egy nagy keresztje, mégpedig, hogy a szerencsejátékok függője. Gilbert és én pedig tőle függünk. Nem túl biztos pillér, igaz? Az unokatesóm jó ember, Bill viszont nem. És én sem vagyok az, mert amit a nagybátyám ellen tervezek, abban semmi jó nincs. Nem akarom, hogy Emmának a közelébe menjen. Nem akarom, hogy egyáltalán tudjon a létezéséről. Biztos vagyok benne, hogy Gilbert nem fogja említeni neki, hogy barátnőm van, de azért rá kell majd kérdeznem, amikor munka után beugrok hozzá a vacsoráért. Megvárom, amíg Emma bemegy a kapun, aztán elhajtok. Akkor kapom tőle az első fényképet a helyére került buttplugról, amikor várok az ügyfelem érkezésére. A második fotóhoz a következő szünetben jutok hozzá, a negyedik kép érkezésekor pedig már a kocsiban ülök és sietek haza. Kimerült vagyok egy kicsikét, de nem annyira, hogy Emmával ne tudjak mihez kezdeni. Merev erekcióval vezetek, aztán beugrom a kajáért és beszélek pár szót Gilberttel. Természetesen magyarázatot vár a délelőtt látottakra. Elég kellemetlen úgy beszélgetni vele, hogy végig áll a dákóm és toporgok mehetnékemben. Hamar rövidre zárom a beszélgetést, de kapok még egy utolsó mondatot Gilberttől, ami után alig jutok levegőhöz.
- Egy hét, Jackson! Egy hét múlva jönnek! - sípolni kezd a fülem, összekeverednek a gondolataim és felszökik a vérnyomásom.
- Kösz, Gil! Kösz, hogy elbasztad az estémet! - vissza sem fordulok felé, csak köpködöm a szavakat. Nem rá kellene haragudnom, nem ő a hunyó, hanem Bill. Kibaszott Bill...
- Sajnálom, Jack! - kihallatszik Gilbert hangjából az őszinteség.
- Nem a te hibád! Ez van. - a kezemben lóbálom a zacskót, ami a spagettis dobozt rejti, de nekem már nincs étvágyam.
