TÖRÉS /Bosszúállók/

kilencedik

„Fury sosem mondott le róla, még akkor sem mikor Lindának sikerült elkövetnie élete talán legnagyobb hülyeségét."

Ezeket egyébként meglehetősen nehéz volt rangsorolni, tekintve, hogy számtalan meggondolatlan döntése volt. Pedig Lindának bőven meg volt a magához való esze... általában, ha nem a düh, vagy az önfejűsége netalántán büszkesége hajtotta, akkor egészen jó ötletei voltak. Mint ahogy például most is, a kree nőt sikerült a harc hevében észrevétlenül a híd széléhez szorítania. Rideg pontossággal számolgatta lépéseit, hogy ide jussanak. Már csak egyetlen lökés kellett volna, hogy társai után ő is a mélyben végezze, a bökkenő csupán az volt, hogy az utolsó pillanatban az ellenfele rájött a tervére, és váratlan erővel ragadta meg Linda alkarját.

–Kelepcébe kerültél, vagy együtt zuhanunk, vagy egyikünk sem. Kevés vagy a kree-k erőjéhez képest terrai – acsarogta a kék nő. Linda pedig azon gondolkozott vajon ez egy olyan utolsó vergődéses beszéd, hogy megrémítse, csak mert akkor egy kicsit elbukott vele. Linda végül elmosolyodott, ezzel egy pillanatnyi zavartságot okozva a másikban, majd egy a kree számára még meglepőbb lépésével, két kézzel szorított rá a kék karra.

–Hogy is mondtad az imént? Ne legyek annyira elszállva magamtól? Nos, te sem. – Ahogy kimondta az utolsó szavakat, szabad kezét irdatlan gyorsasággal kapta el, majd az eddig övében rejtegett fegyverével egyenesen a másik felkarjába lőtt mielőtt az még bármit is tudott volna reagálni. A kree fájdalmasan felkiáltott, Linda könnyed mozdulattal kiszabadította kezét, s hogy megelőzzen egy utolsó elkeseredett támadási kísérletet, öklével egyenesen a kék nő mellkasába ütött. Ellenfele rongybabaként csuklott össze. Végül egy második ólomgolyóval a mellkasában ő is meghalt.

Linda a holttest mellé térdelt. Semleges arckifejezéssel vizslatta, ahogy a sötétkék vér egyre inkább eláztatja a fekete bőr felsőt. Végül is igaza lett, egyikünk sem zuhant – tűnődött magában.

„Attól még, hogy sokáig figyeled nem fog feltámadni, ugye tudod?" Steve kérdezte ezt tőle mindig, ha a mostanihoz hasonlóan figyelte az utolsóként megölt áldozatát. Rogers sosem értette Linda ezen bizarr szokását. Tulajdonképpen Linda sem értette mindig, miért teszi, de olykor szeretett visszajátszani fejben támadásokat, az utolsó mozdulatokat mikor megpillantja az ellenfél szemeiben a rettegést a félelmet, hogy végleg vesztett. Hogy az élete felől már nem ő dönthet...

–Mondtam én Morton, hogy elbír velük – Fury hangjára Linda hirtelen megrázza fejét, felkel a halott mellől. Lassú léptekkel ballag vissza, a kabin felé.

–Hogyne, ezt és azt leszámítva, hogy mint az imént megtudtam élete nagyjából második vakációján vesz részt még mindig tartom, hogy ideje lenne visszatérnie. És most nem feltétlenül egy-egy ilyen fosztogatós dologra gondolok. Hanem a Földre. Vagy legalább engedje, hogy én visszamenjek. Otthon kezd eluralkodni a káosz. Talos pedig bár remekül eljátssza a maga szerepét, de ettől még nem lesz ugyanolyan.