"𝚠𝚑𝚊𝚝 𝚢𝚘𝚞 𝚐𝚘𝚗' 𝚍𝚘 𝚠𝚑𝚎𝚗 𝚒𝚜 𝚋𝚕𝚘𝚘𝚍 𝚒𝚗 𝚝𝚑𝚎 𝚠𝚊𝚝𝚎𝚛?"
S.H.I.E.L.D. - A név, amit mindenki csak rövidítve használ, mert senkinek sincs idege, vagy éppen ideje végig mondani azt a hosszú kacifántos címet. Egy hírszerző ügynök...
—Tulajdonképpen nem, amíg elfogtuk apámat addig mehettem csak terepre. Persze nem engedtek a tűzvonalba mivel még képzetlen voltam, sőt szabályellenes is volt, hogy egyáltalán ott legyek. De én voltam az egyetlen használható csali apámék ellen. Egyedül nekem sikerült elhitetni vele, hogy nem vagyok S.H.I.E.L.D.-es persze nem vette be rögtön. Két hónapon keresztül telefonálgattam vele, hogy megpuhítsam. Aztán mikor személyes találkára hívott, Fury és az emberei lecsaptak rá.
—És soha nem kételkedtél a S.H.I.E.L.D.-ben, vagy nem akartál átállni apádhoz? Mert azért valamikor csak szeretted, nem? – Linda a kérdés hallatán, mélyet sóhajtott.
—Valamikor tényleg szerettem, míg meg nem láttam, ahogy keresztüllövi anyámat. És rá nem jöttem, hogy ki is ő valójában.
—És miután legyőztétek apádat, mi történt?
—Az egész akció nagyjából fél évig tartott. Arra az időre visszaköltöztem a régi lakásunkba. Aztán amint ő börtönbe került, én elkezdtem tanulni a S.H.I.E.L.D. Akadémián. Ott képzik az a leendő ügynököket. Két évig jártam oda, utána hivatalosan is S.H.I.E.L.D.-es lettem. Megkaptam a jelvényemet és elkezdhettem dolgozni.
—És mi volt az első munkád? - Linda a kérdés hallatán félszegen elmosolyodott. Na igen az az akció, amit sosem felejt el míg él.
Ahhoz képest, hogy éjjel volt, az utcák jobban megvoltak világítva, mint nappal. A különféle neon színek közül egy sem dominált különösebben, leginkább egy össze-vissza villogó színes sokaságot láthatott az ott járó ember. És Linda emiatt is viselt akkor napszemüveget, mert bár az idő éjfélhez közeledett, a fények nem hagytak alább, sőt. De nem az idegesítő fényár volt az egyetlen oka, hogy felvette az említett kiegészítőt. Ugyanis nagyban közrejátszott a szakmájában létfontosságú szerepet kapó anonimitás is. Na persze, nem egy szemüveg volt az összes álcája. Pink parókája, hosszú ujjú fekete pulcsija és a hozzá választott rövid bőrszoknyája, valamint magasított sarkú bakancsa egészen jól elfedte valódi kilétét. Viszont igazán kényelmetlenül is érezte magát benne, nem ez volt az ő stílusa. Talán a parókát szerette egyedül az egészben, el is gondolkodott rajta még indulás előtt, hogy esetleg befesti majd a haját.
Jelenleg azonban egyáltalán nem érdekelte ez, sokkal inkább a küldetésen járt az agya. Ez volt az első bevetése, nem akart elszúrni semmit. Mindennek pontosan utána olvasott a bázison. Az akció menetét is vagy ötször rágta át. Ennek ellenére tartott attól, hogy esetleg elfelejtett volna valamit. Egyszóval izgult, mint a legtöbb újonc ilyenkor. Lelkében kavargó érzései viszont kicsit sem látszódtak meg rajta.
